Hallottál már Márton ládájáról? Bárki belerakhat és bárki kivehet ebből az élelmiszergyűjtő dobozból

Haranghy Orsi | 2022. Szeptember 10.
Példa Újbudáról: hallottál már Márton ládájáról?

Újbudán a Bocskai út Allee és Kosztolányi Dezső tér közötti szakaszán helyezett ki gyűjtőládát a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet. A zöld dobozban élelmiszeradományokat várnak, amibe nem csak betenni, hanem kivenni is lehet.

Szent Márton ládái évekkel ezelőtt már Szombathelyen és Zalaegerszegen is felbukkantak például, akkori helyi boltok sora csatlakozott adománygyűjtő ládák kihelyezésével. 2015-ben jubileumi évhez kötődött a jótékonysági akció: Szent Márton, a Szombathelyi Egyházmegye védőszentje születésének 1700. évfordulóját ünnepelték hét évvel ezelőtt. „Szent Márton alakja emlékeztet mindenkit a másik ember felé odaforduló, másokat felemelő szeretetre, annak gyakorlására” – mondta el akkor Veres András megyéspüspök.

Az Újbudán 2020-ban kihelyezett, zöld színű ládában találkoztunk már az élelmiszereken kívül vitaminnal dúsított itallal, kávéval, torokfájás elleni cukorkával és vitamincsomagokkal is. Egyedül a főtt étel nem jó ötlet az adakozásra, minden más igen.

Aki a ládánál nagyobb mennyiségű élelmiszert adományozna, az irodába is bekopogtathat minden hétköznap 9 13 óra között a Bocskai út 10-es szám alatt. További lehetőség a rászorulók megsegítésére, ha a vasárnap mise előtt vagy után a templomban adja át az élelmiszereket.

Márton ládája használatának szabályai:

További információk itt elérhetők.

Ha túlvásároltuk magunkat, vagy szándékosan többet veszünk, hogy segítsünk / Fotó: fcafotodigital, Getty Images

Exit mobile version