Egy nap alatt 78 kocsmába tért be inni, hogy megdöntse a Guinness-rekordot

nlc | 2022. November 20.
Hiába terveztek el mindent, kifutottak az időből, de így is ők az új rekorderek.

Heinrich de Villiers testvére, Ruald de Villiersből és barátja,Wessel Burger kíséretében 24 óra alatt 78 kocsmát látogatott meg Melbourne városában, és ezzel a teljesítménnyel sikerült bekerülnie a Guinness Rekordok Könyvébe.

„Előre megterveztük az útvonalat, valamint gondoskodtunk arról, hogy bizonyítani tudjuk, valóban jártunk mindenhol” – nyilatkozta Heinrich de Villiers. Hozzátette, ugyan alaposan felkészültek, de így sem lehet biztosra menni. „Nem tudhatod, hogy mely helyek lesznek váratlanul tele vagy éppen zárva, és hol kell majd tovább várnod, mint gondoltad. Ezért jutottunk el csak hetvennyolc kocsmába, egyszerűen kifutottunk az időből” – tette hozzá. 

Fotó: Guinness World Record

Az eddigi rekordot egyébként angol férfi tartotta, ő  angliai Brighton környékén 67 kocsmát látogatott meg egy nap leforgása alatt. és fontos tudni, a szabályzat szerint nem elég csak bemenni egy helyre, ott el kell fogyasztani legalább 1,25 deciliternyi valamelyik italból, amit ott kínálnak.

(via UPI)

Exit mobile version