nlc.hu
Gasztro

Így számoljunk idén karácsonykor, ha halászlevet főzünk

Ennyibe kerül egy jó halászlé idén karácsonykor, ha mi főzzük otthon

„Ha jót akarunk enni, akkor szegedi, ha gyorsan akarunk enni, akkor bajai" – szól a mondás, ami mögött joggal sejthetünk némi elfogódottságot a tiszai halászlevek iránt. Akármelyik mellett is döntünk, a bevásárlólista közel azonos. Így kalkuláljunk az alapanyag-beszerzéssel idén, ha halászlevet főzünk otthon!

Egykor úgy tartották, hogy egy jó halászlé hozzávalói zsebben elférnek, a friss halat és a halászléhez szükséges vizet pedig a folyó adja. Ha mi nem is vágjuk zsebre a karácsonyi halászléhez való beszerzéséket, valójában négy-öt alapanyagról van csak szó, ami szükséges egy tisztességes halleveshez szükséges.

Az igazi feketeövesek télen is a bográcsos főzésre esküsznek. Az esetleges decemberi hideg sem ellensége a kinti főzésnek, az edény körben felforrósodik, legfeljebb a nagy szél lehet probléma. Ezt szélfogóval szokták megoldani a télen is bográcsozók.

Halbeszerzés: pontyos számítások

Ma már szinte egzotikusnak tűnnek a 2016-os állapotok, amikor arról cikkezett a sajtó, hogy a halbeszerzési árak nem emelkedtek a 2015-öshöz képest. Ekkoriban az élő pontyot már 800 forintos kilónkénti áron be lehetett szerezni, és 1200-1500 forintért árulták a tisztított ponty kilóját.

Idén élő pontyot 1800–2000 forint per kilós áron vehetünk, de ezzel jócskán akad majd munkánk otthon. Friss pontyszeletet körülbelül kétszer ennyiért, 3700-4400 forint között szerezhetünk be. Az egyik hipermarket akciósan már 3300 forintért kínálja, és az ünnepek közeledtével várható árverseny is az üzletláncok között.

Halak karácsonyi vegyes halászléhez

Előkészületek vegyes halas halászléhez / Fotó: Réthly Dávid, Central Archív

Sokan úgy tartják, hogy 70-80%-ban érdemes pontyból főznünk, és ezt érdemes kiegészíteni más fajtákkal is. Ha akad egy kis harcsa, törpeharcsa, keszeg, kárász is a levesbe, gazdagabb ízű lesz tőle a lé, de 100%-ban ponttyal is dolgozhatunk. Az alábbi kalkulációban ponttyal számoltunk

Az öreg hagyma dicsérete

A halászlében a tavalyról eltett vöröshagyma erős zamatai működnek a legjobban. Az idei zsenge hagymák és a visszafogottabb karakterű főzőhagyma nem ideális halászléfőzéshez.

Laktatóan, gyufatésztával és fehérkenyérrel / Fotó: Central Archív

Laktatóan, gyufatésztával és fehérkenyérrel / Fotó: Central Archív

Ennyibe kerül idén a halászlé

Alapanyagárak halászléhez

  • 2,5 kg tisztított ponty – 9500 Ft
  • 3 nagy fej vöröshagyma – 300 Ft
  • 3 púpozott evőkanál édes nemes fűszerpaprika – 135 Ft
  • 1 paradicsom – 120 Ft
  • Ízlés szerint só
  • 3,5 l víz

Összesen 10 055 Ft

Bajai halászléhez

  • + Egy csomag 8 tojásos gyufa száraztészta – 750 Ft

Összesen 10 805 Ft

Egy tízezrest tehát különítsünk el a halászléfőzéshez. 3800 Ft-os kilós áron számoltuk a tisztított pontyot, és jobb esetben nem kell venni édes nemes fűszerpaprikát és vöröshagymát, amiből egyébként is a régi hagyma a jó. Ezek nélkül tízezer forint alatt megússzuk.

Ha mindent meg kell vásárolnunk hozzá, és bajai módra gyufatésztát is főzünk bele, közel 11 ezer forintba kerülhet a halászlé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top