„Se csapos, se gésa, gyakran mégis egyéjszakás barát vagyok” – Egy bármixer lány mesél a munkájáról

Egy Somogy megyei faluból fiatal lányként, nagy ambíciókkal a menő koktélbárok világába. Ismerjétek meg a koktélbárok világának kevésbé közhelyes oldalát! Egy menő budapesti bár mixere mesél.

Haranghy Orsi

2023. Április 13.

„Elmondom név nélkül” című sorozatunkban izgalmas, a kívülálló számára ismeretlen szakmák képviselőit kérjük meg, hogy őszintén meséljenek. Név nélkül sokkal bátrabbak a megszólalók, mi pedig egy-egy hivatás hétköznapi valóságára vagyunk kíváncsiak. Az pedig már csak koktélcseresznye a habos torta – pontosabban cseresznye a koktél – tetején, ha az érdekes történetek mellett sikerül eloszlatnunk bizonyos szakmákhoz kapcsolódó előítéleteket is.

Mostani interjúalanyunk hivatása duplán formabontó. A bártender szakma itthon kissé ismeretlen, helyenként félreértett, és mint a beszélgetésünkből is kiderül, több generáció körében alábecsült. Nőként egyelőre továbbra is merész választásnak számít, habár a világ legjobb bárosai között számos hölgy áll helyt New Yorktól Szingapúrig.

A 30-as évei első felében járó bártendernek persze még csak példaképei a szakma igazi nagyságai. Interjúnk készítésekor is napközben továbbképzésen vett részt, este-éjjel dolgozott, miközben a bárszaknyelvet tanulja angolul.

Az olyan alapkoktélokat is készséggel elkészíti, mint egy pofonegyszerű Aperol Spritz, de igazából akkor van elemében, ha élesben improvizálhat. A kezei között olyan kreációk születnek, ami bőven túlmutat egy pohár ital fogalmán: alkotás, esztétikum, kísérletezés az ízekkel, illatokkal és halmazállapotokkal. Mégse a sztereotipikus mixert képzeljétek el magatok elé, aki zsonglőrködik a poharakkal és mindenkivel flörtöl. Egy fiatal nő az új generációból, akit a nagy jattoknál jobban motivál, hogy majd nevet szerezzen magának a szakmájában.

Képünk illusztráció – Fotó: Getty Images

Vendéglátós családból származol. Egyértelmű volt, hogy te is ezen a területen fogsz elhelyezkedni?

Falun nőttem fel, és a szüleimnek kocsmája volt. Egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy tanuljak, és majd olyan munkám legyen, ahol délután végzek az irodában, és szabadok a hétvégéim. A családom ezt szeretetből mondta, szinte mániákusan ismételgetve, hogy tanuljak, tanuljak, de az én jelenlegi szakmám is sok tanulást igényel.

Régi rossz berögződés, hogy aki konyhán vagy pultban dolgozik, csak „nem akart továbbtanulni”.

Ó, hogyne. Szerintem ez ma is makacsul tartja magát, pedig ma már mindenki számára egyértelmű lehet, milyen magasságai lehetnek a séf, cukrász, borász vagy épp a mixer szakmának. Én pedig soha nem voltam az a fajta, aki kiskosztümben akart járni, és íróasztal mögött ülni. Örökmozgó gyerek voltam, és mindig is szomjaztam az emberi kapcsolatokra, úgyhogy szinte adja is magát a szakma, ami mellett döntöttem.

Mi által szerettél bele a bárok világába?

Jó kérdés. Talán inkább abba a pörgésbe, ami most is a lételemem. Még diákmunkásként pultoztam nagy fesztiválokon, ahol nagyon ment akkoriban a Fény nevű koktél.

Szódásszifonból nyomtuk a vodkát. Nem volt egy kifinomult ital, de imádták.

Óriási hajtás volt, minimális alvással, hatalmas terheléssel. Én azóta is azt gondolom, hogy aki ekkora őrületben, 16 órás beosztásokban is szereti azt, amit csinál, annak ezen a pályán a helye. Ma már egyébként nem 16 órázunk, és a jobb bárokban nem a kiadott mennyiségen, hanem a minőségen van a hangsúly. Ebben már van önmegvalósítás is.

Mi volt az első olyan show-elem, ami magával ragadott a bárkultúrában?

Most szívesen mondanám azt, hogy a bárpulton hömpölygő folyékony nitrogénes füst, ami mögött elősejlett egy Whiskey Sour koktél, de igazából nincs ilyen belém égett pillanat. Vicces, hogy az a jelenet maradt meg bennem, amikor még nagyon az elején egy kollégámtól először hallottam, hogy a Piña Coladába a rum és ananászlé mellé nem kell tejszín. Ez volt a néhány koktél egyike, amit akkoriban el tudtam készíteni, és rögtön kiderült, hogy ezek szerint rosszul. Ez egy folyamat kezdete volt, hogy lebontsam magamban a rossz berögződéseimet. Persze volt honnan fejlődni, hiszen ha a legeslegelső benyomásaimat vesszük, a mi kocsmánkban a VBK ment édes vagy félédes vörösborral és Pepsi kólával. A whisky-Red Bull már komoly urizálásnak számított. Ehhez képest ma luxusalapanyagokkal dolgozom a vendéglátás legfelsőbb szegmensében.

A családod csodálja vagy idegenkedik a bárkultúra azon stílusától, amit te céloztál meg?

A nagymamám bármit csodál, amit csinálok! (Nevetve.) Anyuéknál pedig már azzal kiverem a biztosítékot, ha nyers tojás kerül a koktélba, a molekuláris szót pedig hallani sem szeretik. De azért nagyon büszkék rám.

Azt sem felejtem el, hogy a sok-sok eladott VBK, fröccs és sör-Unicum kellett ahhoz, hogy engem Pestre küldhessenek tanulni.

Most is jó biznisz a kocsma otthon?

Egyáltalán nem. Minden megváltozott a ‘90-es évek óta, már nem a kocsma a társasági központ. Nálunk legalábbis. Most rajtam a sor, hogy később majd én támogassam anyuékat.

A faluban milyen a megítélése annak, hogy te fiatal lányként a mixer hivatást és az éjszakát választottad?

Ezt pontosan nem tudom. Pontosabban azt nem tudom, hogy tudják-e, mivel foglalkozom. A menő mixerekről sokaknak a shakerek dobálása jut eszébe, de az úgynevezett flair bartender vonal pont nem az én irányom.

Képünk illusztráció – Fotó: Getty Images

Azért neked is vannak magánszámaid a pult mögött, amihez jócskán kell kézügyesség.

Á, ez semmi az igazi showmanekhez képest. Ezt bárki megtanulja, tényleg. Csak tudod, az estében, a fényekben, néhány ital után már minden sokkal látványosabbnak tűnik.

Ez a varázslat is a munkátok része, hiszen italokat mi is össze tudunk önteni otthon. A koktélbár viszont egy élmény. Mennyiben része a külső megjelenés?

Fontos. A bárpult egy kis színpad. Ha belegondolsz, úgy is van felépítve, kivilágítva, úgy fordulnak oda az emberek. Persze nem mi vagyunk az este főszereplői, hanem a vendég, de nem nézhetünk ki elhanyagoltan.

Nem hordasz erős sminket, műszempillát, és nem teszed közszemlére a dekoltázsodat sem. Szándékosan nem élsz ezekkel az eszközökkel?

Egy igényes bárban kerülni kell a túlságosan kihívó megjelenést. Kötényt viselünk, ami jól szabott, de nem emeli ki az alakunkat. Teljesen natúr sminkhez az élénk, piros rúzst egyébként szeretem. Szerintem jól néz ki az esti fényekben.

Meghatározzák azt is, hogyan szabad viselkednetek a vendégekkel?

Persze, ezt tanuljuk is, de külön munkahelyi etikett is van. Más az elvárás velünk szemben is egy éjszakai mulató mixereként, mint egy ötcsillagos szálloda bárjában. Fontos, hogy ne értsék félre a szerepünket a bárpultban.

Van, aki mégis félreérti?

Láttunk már ilyet. (Nevetve.) Nem jellemző egyébként, de persze, előfordul. Az alkohol azért működik. Az egyik első dolog volt, hogy megtanuljam, miként tudok hárítani finoman, de határozottan. Ugyanis, ha nem vagyunk udvariasak, a vendég rossz értékelést írhat, bepanaszolhat. Számunkra biztosítékot jelent, hogy be van kamerázva a bárpult, és többen dolgozunk egy műszakban. De az tényleg egészen kivételes eset, hogy ezekre a biztosítékokra szükség legyen.

Volt már élesebb konfliktusod?

Volt, de nem bármixerként, hanem diákmunkán, fesztiválokon. Akkor még nem tanultam konfliktuskezelést, nem ismertem a vendégtípusokat, és elsőre elég sokkoló, amikor például ittasan ordibál veled valaki. De a jobb bárokban ez nem jellemző.

Én nem gondolom, hogy több inzultusnak volnánk kitéve, mint egy trafikos vagy gyorséttermi dolgozó.

Kiknek nem ajánlanád ezt a szakmát?

Otthon ülőknek. Korán álmosodóknak. Bár a késői fekvéshez persze későn is kelünk. Olyanoknak sem, akik nem bírják a sok állást és a fizikai munkát, mert pakolnunk is kell. Azoknak sem, akiket zavar a sok ember, a sok inger és az esetlegesen lerészegedő, túl közvetlen vendégek.

Ti fogyasztotok alkoholt munka közben?

Na igen. A mi szakmánk nem a kötekedő vendégek miatt, hanem akkor veszélyes, ha gondod van az alkohollal. Vagy önmagaddal.

Ezt hogy érted?

Úgy, hogy szerintem annak gyűlik meg a baja az alkohollal, aki önmagával nincsen rendben. Én például egyáltalán nem iszom, ha be vagyok osztva.

Képünk illusztráció – Fotó: Getty Images

Szabad egyébként?

Nálunk szabad, ésszel persze. Van olyan vendég, aki ragaszkodik hozzá, hogy együtt igyunk meg egy kilépő italt a nap végén, de ez a maximum, amit megengedek magamnak.

Elcsúsznál különben a pontos munkavégzéssel?

Nem is feltétlenül csak azért.

Fontos, hogy a viselkedésemmel azt üzenjem magamról, hogy se csapos, se gésa nem vagyok.

Persze, aki félre akar érteni egy mosolyt, az így is félreérti, de ezeken én átsiklok.

Az alkohol hatására gyorsan megnyíló vendégekkel szoktál lelkizni a pult mögül?

Ha ráérek, persze. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy egyéjszakás barát vagyok. De ebben is sokfélék a vendégek. Van, aki csak mondja és mondja a magáét, ventilál. Mások igazi beszélgetőpartnerre vágynak. Rájuk kell hangolódni ebben éppúgy, mint az italválasztásnál. Nincsen olyan koktél, ami minden vendégnek tökéletes, és olyan kommunikáció sincsen, amit minden vendégre alkalmazhatunk.

Ezek tehát nem is mindig csak csevegések, hanem akár mélyebb beszélgetések is?

Ó, nem is gondolnád, mennyire azok tudnak lenni. Persze zene és zaj mellett, de nagyon intim dolgokat is elmesélnek magukról az emberek. Minden értelemben.

Ez nem fáraszt téged?

Tartok egy bizonyos határt, de én azt mondom, hogy akit ez tényleg lefáraszt, nem jó pályát választott. A bárokba nem csak inni járnak az emberek. Sok terhet tesznek le a vendégek a koktélok mellett, és nekünk meg kell találnunk azt a határmezsgyét, hogy odafigyeljünk rájuk, de ne vigyük haza magunkkal a problémáikat. Ami a bárban történik, ott is marad.