nlc.hu
Gasztro

Megette a szobatársa szendóját, fenéken lőtték

Valagba lőtte a szobatársát, mert megette a szendvicsét

Súlyosbító körülmény, hogy ez volt a férfi utolsó szendvicse. A lövés elkövetője nem érzi magát bűnösnek.

A 64 éves Clifton Williams számára az étel különös jelentőséggel bír, ugyanis akár a ravaszt is meghúzza, ha az étkezése veszélybe került. Ezt most be is bizonyította, amikor a kentuckyi férfit fenéken lőtte a meg nem nevezett szobatársát, miután az galád módon elcsente és megette az utolsó hot pocketjét (mikróban süthető fagyasztott szendvics/batyu) – derül ki a 24 híréből.

Szendvicsevés

Képünk illusztráció (fotó: Getty Images)

A kettejük vitája nem rögtön lövéssel indult, először inkább verekedtek egyet, majd Williams meg is dobálta az „elkövetőt”. A másik fél próbált visszavágni, fenyegetőzött, majd fogta magát és elment a közös lakhelyről. Ekkor került elő a lőfegyver, Clifton Williams ugyanis utána ment, majd a pisztolyával fenékbe lőtte a falánk (reméljük, finom volt az a szendvics) szobatársat.

A rendőrök másnap hajnalban tartóztatták le őt, akár 5-10 évet is kaphat a tettéért. Szerencsére az áldozata életveszélyes sérülés nélkül úszta meg az esetet, és gyanús, hogy a jövőben nem fogja többet megkívánni más szendvicsét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top