nlc.hu
Gasztro
Ilyen drága lesz a lángos egy budapesti strandon

Brutális lángos árakra számíthatunk egy budapesti strandon

Luxuscikk lesz a sajtos-tejfölös lángos (is)?
Lángos

Már elég nehéz megütközni a hazai élelmiszerárakon, de azért még így is akadnak meglepetések, pláne, ha a streetfood árakat nézzük. A Vakmajom Facebook-oldalon jelent meg egy „saját gyűjtésből” származó összeállítás a budapesti Dagály strand lángosárainak alakulásáról. A sajtos-tejfölös lángosért 2021-ben 1300, tavaly már 1700, idén viszont

 2400 forintot kérnek el.

Egyáltalán nem biztos, hogy ez lesz a nyár legdrágább lángosa, hiszen még csak most kezdődik a szezon, ráadásul már tavaly is találkozhattunk ennél borsosabb árral, Méghozzá a Palatinuson, ahol csillagászati áron, 3000 forintért lehetett hozzájutni a magyar ételéhez.

Egy korábbi hírből pedig az is kiderült, hogy a balatoni lángosokat mennyiért tudjuk majd megvásárolni. Például a balatoni viszonylatban kifejezetten olcsónak számító Badacsony Bisztróban 24-46 százalékos a drágulás: a sima 650 forint helyett 950 lett, a sajtos-tejfölös 1250 forint helyett 1550 forintba kerül. Egy keszthelyi büfé még nem emelt árat, mert megvárják, hogy a kollégák hogyan áraznak. De arra készülnek, hogy a sima lángos tavalyi 700 forintos árát 900-ra emelik, a legnépszerűbb sajtos-tejfölösét pedig 1500-ról nagyjából 1900-ra.

(Via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top