Két hozzávalót kicseréltünk a rakott krumpliban, és zseniális lett

Haranghy Orsi | 2023. November 01.
Emlékszem, amikor először találkoztam olyan rakott krumplival, aminek sajtot sütöttek a tetejére, meglepődtem, hogy ez ugyanez az étel? Elsőre afféle urizálásnak tűnt, de érdemes egyáltalán cifrázni ezt az egyben sült, laktató ételt?

Később persze rájöttem, hogy krumpli-kolbász-tojás-tejföl négyese nem mindenhol szentírás a rakott krumpliban, sőt. Némileg furcsálltam, amikor vendégségben paradicsommal besütve kóstoltam – őszintén szólva feleslegesnek tűnt a szétfolyós paradicsomréteg. Amikor pedig először kóstoltam a Stand25-ben Szulló Szabina és Széll Tamás rakott krumpliját, hirtelen nagyon kidolgozatlannak, kissé durvának tűnt az otthon megszokott, hagyományos változat.

Idővel persze visszaállt a világ rendje, és mást vár el az ember a francia konyha behatása alatt született, potatoes au gratin-ihlette és topséfek alkotta rakott krumplitól, mint az otthonitól.

Franciásan vajjal, tejszínnel, friss kakukkfűvel / Fotó: ALLEKO, Getty Images

A rakott krumpliban (is) éppen az a jó, hogy miután elsajátítottuk a kötelező alapokat, jöhet az alkotói szabadság, hiszen ezt az úgynevezett csőben sült (sütőben sütött) egytálételt igazán fantáziadúsan variálhatjuk, akár improvizálva is. Rossz esetben egy kicsit elbillennek az arányok, a legnagyobb vétek pedig, amit elkövethetünk ellene, ha

Ezek leginkább csak technikai kérdések, amiket némi konyhai gyakorlattal rutinosan kezelhetünk. A burgonyát érdemes előhőkezelni, tehát előfőzni. Ha zsírjára pirítjuk a kolbászt, finomabb és roppanósabb is lesz az egytálételünkben, és a kisült, ízes zsírral a végén meglocsolhatjuk a rakott krumplit.

Klasszikus rakott krumpli / Fotó: ivanmateev, Getty Images

Sok kísérletezés eredménye: 2 hozzávaló, ami zseniális a rakott krumpliban

Válassz ki magadnak egy neked tetsző alapreceptet, az alábbiakban többet is javaslunk. A két újító ötlet pedig a már említett tejszínes verzió, amit minden bizonnyal a francia potatoes au gratin ihletett. Ez az étel a francia konyha kézjegyét viseli: sok vaj, tejszín, sajt és burgonya – hús nélkül, sikkesen, egy kis friss kakukkfűvel.

Itt jön a trükk: a tejszínnel besütött rakott krumpli tetejére crème fraîche kerül. Ha nem ragaszkodunk a francia tejtermékhez, egy kellően zsíros, jó minőségű tejföllel is kínálhatjuk. Pusztán tejszínnel ugyanis picit „lusták” az ízek. A tejfölszerű, savanykás crème fraîche teszi teljessé a franciás rakott krumplit.

Érdemes tartani a Széll Tamásék által megadott arányokat, hogy a tejszín ne nehezítse el az ételt.

Rakott krumpli kolbásszal, sajttal / Fotó: iko636, Getty Images

A másik újítás még távolabb lép a hagyományos rakott krumpli ízvilágától. Nagyon ötletes megoldás, ha a krumpli felét kiváltjuk édesburgonyával. Egy plusz ízt, egy kis édességet kap általa az ételt. Higgyetek nekünk, nagyon kellemesen frissíti, izgalmasabbá teszi ezt az ételt. Az édesburgonyának épp úgy jót tesz az előhőkezelés, mint a krumplinak.

nlc. tipp: Vegyük figyelembe, hogy milyen krumplit használunk, nem szétfővő vagy enyhén szétfővő fajtát, és ennek tudatában főzzük kevesebb vagy több ideig a krumplit sütés előtt.

Több európai nemzet rakott krumplijának receptjét ebben a cikkünkben találod, Lázár séf és Széll Tamás mesterfogásairól itt olvashatsz, további három különleges rakott krumpli receptjéhez kattints ide!

Exit mobile version