Rengeteg idős ember él tévhitben: itt a bizonyíték, hogy sosem késő változtatni az étrendünkön

Pásztor Rozi | 2023. November 07.
Minél több idősödő embernek kellene tudnia erről.

Fontos és igazán pozitív kicsengésű eredményre jutott egy 2278 beteg bevonásával lezajlott vizsgálat. Idős emberek életmódváltását követték le három éven keresztül: a résztvevők új étrendre tértek át, és folyamatosan vizsgálták a fizikai állapotuk változásait. A kutatás a középkorú és az idős korosztály tagjait célozta: 59,6 és 74,2 év (átlagos) életkorú nőket és férfiakat.

Nekünk, magyaroknak különösen lényeges üzenettel bír a Spanyolországban lezajlott kutatás. Mindannyian láthatjuk azt a folyamatot magunk körül – sőt tapasztalhatjuk akár saját magunkban is –, hogy az évek előrehaladtával fokozatosan csökken bennünk a motiváció, hogy életminőség-javító újításokat vezessünk be az életünkben. Fokozatosan egyre több mindenről mondunk le, mondván, ennyi idősen már se kedvünk, sem elszántságunk, sem erőnk nincsen a nagy változtatásokhoz, és egyébként is: idősödő korunkban érdemes még egyáltalán új szokásokat kialakítani, amelyek eredményei csak később jelentkeznek?

Teljes kiőrlésű gabonaféléket ajánl a mediterrán étrend, amibe egy kis minőségi bor is belefér / Fotó: EmirMemedovski, Getty Images

Több mint 2200 résztvevő tért át mediterrán étrendre

A kutatást végző csapat így fogalmazta meg célkitűzését: „az étkezési szokások megváltoztatása és hosszú távú megtartása nehéz, különösen az idős emberek esetében. Célunk volt felmérni, hogy a vizsgálat középkorú és legidősebb résztvevőinél hasonló eredményekkel jár-e a mediterrán étrend betartása és a kardiovaszkuláris rizikófaktor csökkenése.”

A mediterrán diéta – pontosabb kifejezéssel: étrend, nem diéta – életminőség-javító hatásairól mi is számos cikkünkben írtunk már korábban. A spanyol vizsgálat során kiderült, hogy a több mint tízéves átlagos korkülönbség nem jelentett hátrányt az egészségügyi javulásban az idősebb, 70 év feletti korosztály számára.

A kutatók összefoglalója szerint ezt a célt részben azért sikerült elérni, mert

a résztvevőket motivált dietetikusok oktatták nagy intenzitással, továbbá ingyenesen megkapták a mediterrán étrend főétkezéseinek ételeit. Az egészséges és minőségi étrend a kardiovaszkuláris rizikófaktor csökkenésével járt együtt idős és fiatalabb vizsgált egyéneknél egyaránt.”

Korábban más vizsgálatokban bizonyították a mediterrán étrend előnyeit a nem fertőző betegségek esetében, csökkent a cukorbetegség és egyes rákos megbetegedések kialakulásának esélye, jellemző volt az alacsonyabb vérnyomás és a jobb kognitív képességek. „A hazavihető üzenet az, hogy az életkorunktól függetlenül ne hagyjuk ki a lehetőséget, hogy olyan nem gyógyszeres intézkedéseket alkalmazzunk, mint a mediterrán étrend, amely káros hatások nélkül, nagy hatékonysággal javítja az idősek általános egészségi állapotát. Soha nem késő változtatni az étkezési szokásokon az egészséges öregedés érdekében.”

Jót enni és jól lenni / Fotó: EmirMemedovski, Getty Images

A három éven át zajló kutatás eredményeképpen tehát kijelenthető, hogy

a vizsgálatban résztvevő legfiatalabb és legidősebb férfiak és nők étkezési szokásaival a szív- és érrendszeri megbetegedések rizikófaktora hasonló mértékben csökkent.

Sok idősödő ember kerül egyfajta 22-es csapdájába azzal, hogy a jelentkező fizikai tünetek, kezdődő betegségek végképp elveszik a motivációjukat, hogy a gyógyszeres segítség igénybevétele mellett maguk is tegyenek az egészségi állapotuk javításáért. A mediterrán étrend ráadásul nem egy éhezéssel és a finom ételekről lemondó diéta. Ízletes, színes és izgalmas ételek százait készíthetjük el a mediterrán étrend alapelveinek betartásával.

A tanulmány egyértelmű végkövetkeztetése, hogy soha nem késő javítani az étkezési szokásainkon a kardiovaszkuláris megbetegedések esélyének csökkentésére, és ez vonatkozik az idősebb korosztály tagjaira is.

Exit mobile version