Nem akarsz ételmérgezést? Akkor így NE tárold az ételmaradékot!

K.G. | 2023. November 30.
Létezik egy mágikus szám, amit szem előtt kell tartani, ha nem akarunk az ételmaradéktól rosszul lenni.

A karácsonyi vacsoráról általában rengeteg étel marad, ami egyrészt jó, mert másnap legalább már nem kell a konyhában állni, másrészt viszont veszélyeket is rejt magában. Márpedig az utolsó dolog, amire az ünnepek alatt vágynál, az egy jó ételmérgezés.

Amikor az ételt kivesszük a sütőből, kihűtjük, felvágjuk és tálaljuk, könnyen előfordulhat, hogy ebben a folyamatban rengeteg idő telik el. „Amikor az étel órákig áll, valóságos táptalajává válhat az olyan veszélyes baktériumoknak, mint a Staphylococcus aureus, a Campylobacter, az E. coli és a Salmonella – ami mind komoly betegséget okozhat” – mondta el a Huffington Postnak Mitzi Baum, a STOP Foodborne Illness közegészségügyi nonprofit szervezet vezérigazgatója.

A szakember szerint a három legfontosabb tényező, amit figyelembe kell vennünk élelmiszerbiztonsági szempontból:

Forrás: Getty Images

Nemcsak a maradékok tárolásakor, hanem az étkezés előtt is előfordulhat, hogy észrevétlenül túl sokat marad az étel hűtés nélkül. „Amint az étel kikerül a sütőből, körülbelül két óránk van arra, hogy tálaljuk, megegyük, majd a maradékot hűtőbe tegyük vagy lefagyasszuk” – mondta Baum. Ha két óránál tovább hagyjuk kint az ételt, ügyeljünk arra, hogy tartsuk a hőmérsékletét. „A forró ételeket tartsuk melegen egy forró tál vagy főzőlap segítségével, a hideg ételeket pedig tartsuk hűvösen” – tette hozzá a szakember.

Baum szerint a hőmérséklet-szabályozás nélkül kint hagyott ételt két óra után ki kell dobni, illetve egy óra után, ha 32 fok feletti hőmérsékleten tartjuk. Ennek oka, hogy a mikrobák meleg környezetben gyorsan elszaporodnak.

Vannak olyan esetek, amikor az étel még túl forró ahhoz, hogy betegyük a hűtőbe, márpedig a szakember szerint nagy hiba forrón tenni a hűtőbe az ételt: „A hűtőszekrények nagyon jók a hőmérséklet fenntartásában, az ételek lehűtésére viszont nem igazán alkalmasak.” Ha meleg vagy forró ételt tartalmazó edényt teszünk a hűtőszekrénybe, az negatívan befolyásolhatja a hűtő hőmérsékletét, ezzel veszélyeztetve a többi élelmiszert is. A megoldás az lehet, ha alacsony, széles edényekben tároljuk a maradékokat, így gyorsabban el tudnak hűlni, és nem okoznak bajt a hűtőben sem.

Via

Exit mobile version