Interjú Budavári Dórával, a Taste Balaton Fesztivál egyik szervezőjével

Rendhagyó fesztivál készülődik a Balatonnál. A Taste Balaton nem a balzsamos nyárestékre és nem is a szüreti hetekre épül, hanem az év egyik szunnyadó időszakában, március első felében szervezik meg. Kultúrával átszőtt, nem közhelyes programok tucatjaitól pezseg majd tíz napon át a Balaton – interjú a fesztivál egyik szervezőjével, Budavári Dórával.

Győri lányként honnan ered az erős balatoni kötődésed?

Budavári Dóra: A győriek körében, ha Balaton, akkor északi part, azon belül is sokan Csopakra járnak nyaralni. A nagyszüleim beszálltak egy társas üdülő építésébe, így lettünk csopaki nyaralótulajdonosok. Amikor a tanév végén kicsöngettek, azonnal mentünk a Balatonra, amit alig vártam. Imádtam. Nyaranta szinte egy napot sem töltöttünk Győrben, Csopakon pedig összeverődött egy társaság több városból. Akkoriban nem volt mobiltelefon a kapcsolattartásra, de az egyértelmű volt, hogy Csopakon van a nyári bázisunk, és minden évben újra találkozunk. Rengeteg élmény köt ezért oda, az első igazi kalandok, bulik, kocsmázások, aztán az első jó borok, is mind a Balatonhoz kapcsolódtak. Kétlaki voltam, egy kicsit Győrbe, egy kicsit a Balatonra és egy kicsit sehová sem tartoztam.

Budavári Dóra (Fotó: Simon Kornél)

Melyik éttermet említenéd a ‘90-es évekből?

A nagybetűs cukrászda nekem egyértelműen a Bergmann volt Füreden. Győrben és a Balatonon is van Bergmann, legendás a francia krémesük és a Rákóczi-túrósuk. Bár nem étterem, de a csopaki kertmozi is meghatározó. A sövény mögül leselkedve néztük a filmeket, velős pirítósozni pedig a Stop büfébe jártunk, a vasútállomással szembe, meg persze a Hatlépcsősbe, Füredre. Fontos ugyanakkor elmondani, hogy aki tartósan van a Balatonon, teljesen máshogy tekint a vendéglátásra is, mint az, aki lemegy egy hétre nyaralni, és abból a néhány napból akarja a legtöbbet kihozni. Hónapokon keresztül nem lehet folyamatosan éttermekbe járni, úgyhogy számunkra sokkal meghatározóbbak voltak a strandbüfék, a főttkukorica-árusok és a zacskós kakaó.

Jégkrémet vagy fagyit szintén nem kaptunk gyerekként mindennap, pedig reggeltől estig lent lógtunk a strandon. Beosztottunk, de ez így volt természetes mindenkinek.

A fiatalkori balatonozások után marketinggel és szövegírással kezdtél foglalkozni. Hogyan lett a balatoni PR a szakterületed?

Amikor 2013-ban kaptam egy lehetőséget, és a WeLoveBalaton főszerkesztője lehettem, eldőlt, hogy még szorosabbá fűződnek a szálak az életemben a Balatonnal. Az akkor induló magazinban fel kellett állítani az adatbázist a balatoni vendéglátóhelyekről, amihez körbe kellett kerülni a tavat. Minden helyet végiglátogattunk, mindegyikhez adatlapot írtunk, hogy elérhetővé tegyük az információkat. Ezalatt a Balaton egy egészen más arca rajzolódott ki számomra – a Szent György-hegyen is ekkor jártam először, igaz, akkor még nem tudtam, hogy az utolsó pillanatban, még az elszálló ingatlanárak előtt később itt veszek majd kis házat. Ez alatt a nyár alatt a tó körüli domboldalak és hegyek olyan pincészeteit ismertem meg, ahová korábban nem jutottam el. Sőt, még Csopak is nyújtott meglepetéseket, a Jásdi, a Petrányi vagy a Szent Donát Pince akkor bontogatta a szárnyait. Ekkoriban még nem volt annyi borterasz, mint a mai kínálatban. Még be lehetett járni minden helyet egy nyár alatt, bár már akkor is erőltetett menetben kellett csinálnunk, hogy minden beleférjen.

Azt gondolom, hogy az ember hajlamos mindig ugyanazokra a helyekre menni a Balatonon. Ahol a nyaraló van, a barátok vagy egy jól bevált szálláshely.

Ez így van. A legtöbb ember visszajár helyekre, de a Balaton valójában sokkal nagyobb és színesebb. Ezt testközelből is megtapasztalhattam, amikor 2017-18-19-ben is körbesétáltuk a tavat a Balaton Caminók alkalmával.

A Balaton két oldala egyfajta Pest és Buda ellentét. Hogyan látod, javul a déli part megbecsültsége a szebbnek tartott és intenzívebben fejlődő északi parttal szemben?

Én inkább úgy mondanám, hogy más aktivitásokra alkalmas a két part. Az a kérdés, hogy ki milyen élményt keres a Balatonnál. Én magamat például nem egy parti lánynak gondolom, a Szent György-hegyen a házunk is a hegyoldalban van. Számomra az északi partot sokkal inkább meghatározzák a szőlősorokkal beültetett domboldalak, a tanúhegyek. Északon a strandok sokkal inkább el vannak zárva az emberektől, és mivel azonnal emelkedni kezd a vidék, kevésbé sétálható a part. Ez a Balaton Caminókon nagyon érezhető volt. A római utakon tudsz sétálni, ami nagyon szép tud lenni; vagy a bicikliúton haladni, ami jórészt a 71-es főút mellett visz – de valljuk be, ez nem a legnagyobb élmény. A déli parton viszont majdnem végig a víz mellett tudtunk menni, ami eszméletlen szép volt.

mi sokat fotóztuk például a kihalt strandbüféket, az izgalmas színes fémkerítéseket, kovácsoltvas mintákat, villafeliratokat. Semmiképpen sem szeretném persze idealizálni az omladozó régi épületeket. Az út mentén délen – a Lelle, Földvár, Boglár vonalon – rengeteg csodás villa van, északon pedig például Badacsonyban régi épületek kezdtek el modern formában megújulni. Ja, és ne feledjük: északon ott a Kéktúra, ha nem is körbesétálásra, de kirándulásra az egyik kedvenc szakaszom.

Fotó: Kiss Bálint

Kalas Györgyinek – aki a Taste Balaton másik szervezője is – jelent meg 2017-ben egy emlékezetes cikke még a régi Indexen Amikor Budapest megerőszakolja a Balatont címmel. Ekkoriban tényleg hirtelen tájidegen vendéglátóhelyek kezdtek egymás után kinőni a földből a tó körül.

Igen, azt hiszem, több hullámról beszélhetünk. A ‘70-es évek környékén egyre több művész települt a Káli-medence környékére, Somogyi Győzőék Salföldön teremtettek új életet, életmódot. 2013-ban már egyértelműen látszódott, hogy valami mozgolódik: a leköltöző, birtokot vásárló emberekkel megjött a minőségi, akár szezonon kívüli gasztronómia is. Olyannyira, hogy 2015-ben már meg lehetett csinálni az első Balatoni Gasztrotérképet, ami körbeölelte a tavat. Egyre nagyobb figyelmet kapott a Balaton, sokan elkezdtek fantáziát látni benne, megjelent a fizetőképes kereslet, és valóban, minden aktuális nagyvárosi trend nyomot hagyott a tó körül is. De azóta már eltelt majdnem tíz év, és mint minden kezdet után, itt is kisimult sok minden. Mindenki elkezdte szépen megtalálni a helyét – ez vonatkozik a kétlakiakra és a bebírókra is.

Kik azok a bebírók?

Több, mint a gyüttment. Azok a városiak, akik nemcsak vidéki birtokot, présházat vásárolnak, hanem igyekeznek azt szépen felújítani és több időt ott tölteni, belefolyni a helyi életbe. Idő kell, hogy a régi helyet adjon az újnak, vagy csak elfogadja mindenki, hogy bizony mindenféle népség él egymás mellett, különböző igényekkel. Valahogy meg kell tanulnunk együtt élni. Ebben sokat segített a pandémia, amikor a Szent György-hegyen is sokan az addiginál tovább voltunk leköltözve. Míg ebben segített, a gasztroforradalomnak szépen ellentartott az az időszak. Megakasztotta az addigi lendületet, amit sokan beletoltak az egész éves vendéglátás felfuttatásába. Innen jövünk most szépen vissza.

Én úgy emlékszem, hogy 2020 nyara csúcsszezon volt a Balatonnál, gyakorlatilag ki lehetett tenni a „megtelt” táblát.

A nyarakat meghagyta nekünk a pandémia, tényleg őrület volt, talán csak a vállalkozó kedv fagyott meg, ami előtte vitte előre a Balatont. Nagyon nagy veszteség volt a járvány minden szempontból, de egyúttal talán egy kicsit helyre is billentette a kínálatot. Nagyobb eséllyel maradtak életben a nagy helyi támogatottsággal, törzsvendégekkel rendelkező helyek. Azok, akik nem csak a főszezonban tartanak nyitva alkalmi munkaerőt foglalkoztatva, hanem a környékbeli lakosságnak adnak folyamatosan munkát. Úgy képzelem, hogy

Azóta nem nagyon megy a Balaton közelébe olyan, aki nem hosszú távon gondolkodik.

Nem kis célkitűzés az „egész évben Balaton”, vagyis a főszezonon kívüli folyamatos érdeklődés fenntartása. Szerinted reális elgondolás?

Míg régen tényleg csak a nyarat jelentette a Balaton, ma már mikroszezonok vannak. A szüreti időszak és a december például kifejezetten nyüzsgő tud lenni, a vásárok, a korcsolyázási lehetőség rengeteg embert megmozdítanak. Nekem személyes kedvencem egyébként a szeptember-október. A víz még ekkor is jó fürdőzésre, a táj gyönyörű és a balatoni szüretek hangulata szerintem egyedülálló. Az év eleje viszont csendes, ezért is szerveztük a Taste Balatont március első felére. Szeretnénk, ha minél előbb újraindulna az élet a Balatonnál idén is!

Fotó: Chripkó Lili

A balatoni főszezonnak immár szerves része, hogy a médiát ellepik az aktuális „horrorárakról” tudósító szalagcímek.

Én ezt egy borzasztó káros jelenségnek tartom. Ez az ország legkeresettebb üdülőhelye. Mindemellett, ha életmódszerűen élsz a Balatonon, vagy ha megteheted, és akár egy-két hónapra leköltözöl, akkor be tudsz vásárolni normális áron, és nyilván nem a legmenőbb éttermekben eszel nap mint nap. Meg lehet találni az elérhető árú helyeket és a parti sétány legdrágább kávézóit, éttermeit egyaránt. Azzal egyetértek, hogy megfizethető és jól főző vendéglőkből és ebédmenüs helyekből ma is kevés van, de a nagy üzletláncokban az egész országban egységes áron vásárolhatunk – a Balatonnál is.
Annak persze nehezebb, aki csak egy hétvégére ugrik le, és nem rendelkezik helyismerettel, de

A másik ilyen az időjárással való rémisztgetés. Ha egy vezető híroldal kiteszi a kattintásvadász hírt, miszerint „megérkezett a tél” vagy „ítéletidő” várható a Balatonon, az egy egész hétvégét tönkre tud tenni a tónál. Én gyakran ki szoktam posztolni, hogy „köszi, épp ragyogó napsütésben, szép időben élvezzük a tavat”. Egyrészről sokszor nem látják pontosan előre, másrészről a Balaton nem csak kánikulában élmény. Én kifejezetten szeretem a behúzódó, kandalló mellett melegedő programokat, vagy összegyűlni kóstolni egy borospincében. Szerintem a Balaton egy életmód, annyi sok szép arca van.