Szegények eledeléből csúcsreggeli: 3 kása, ami egy finom desszerttel is felér

Haranghy Orsi | 2024. Február 19.
A zabkását úgy fedezte fel magának az influenszervilág, mint a létező egyik legmenőbb ételt valaha. A kásák története persze sokkal prózaibb, de az újrafelfedezésük valóban jó ötlet. Elmondjuk, hogy miért is.

Kása. Már a szóban is van valami régies, sőt akár szegényes is. Móricz Zsigmond, a szegények írója így emlékezik vissza önéletrajzi könyvében, az Életem regényében gyerekkorának ételeiről: „A sódar meg a kolbász, az kizárólag a Laci bátyám számára termett. Édesnagyanyám alig evett egyebet, mint tejeskávét. Én egyiküknek az ételéből sem kaptam, tehát azt ettem, ami a konyhán főtt. Mivel pedig ebben a korban a cselédeknek külön főztek, a segédeknek is, s ez azt jelentette, hogy például kukoricakását, semmi mást, vagy törtkrumplit egy nagy lábossal, s kész.”

Kása évszázadokon át csak jobb híján került az asztalra. A mai egészséges étkezés nem múló divathullámában azonban óriási reneszánszát élik a kásák, azon belül is elsősorban a zabkása. Milliónyi poszt, videó, recept született a közösségi platformokon, előszeretettel reggelizik a sportolók, az irodisták, a vegánok, a a diétázók (és az ő közös halmazaik) egyaránt.

Az ukránoknál kutya (Кутя), a románoknál colivă, a lengyeleknél kutia, a szerbeknél kolivo a karácsonyi mákos-diós gabonakása / Fotó: Getty Images

Kásák a divatos zabkásán túl

Bár reggeliként robbant be a divatba, mi nem kötnénk napszakhoz a fogyasztását. Uzsonnára, könnyű vacsoraként és nassolásra is ideális.

A zabpelyhen is érdemes túllépni, hiszen a kásák nagy előnye, hogy teljes értékű (tehát nem feldolgozott) élelmiszereket tudunk vele beépíteni az étkezésünkbe. Jóval változatosabban tudunk gabonaféléket és úgynevezett álgabonákat fogyasztani a kásák által. Ráadásul, ha az egész szemeket főzzük meg – tehát minél természetesebb formában, kevesebb élelmiszeripari feldolgozáson esik át az alapanyag –, akkor a vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok jóval szélesebb spektrumát tartalmazza az étel.

Kukoricakása égetett vajas mézzel, banánnal, mogyoróval / Fotó: Fascinadora, Getty Images

Mi ezért olyan kásákat ajánlunk, amelyeknek nem darált, préselt gabonafélék, tehát nem feldolgozott élelmiszerek az alapja. Sajnos a zabpelyhek épp úgy feldolgozott élelmiszerek, kivéve ha úgynevezett acélvágott zabot, más néven ír zabot vásárolunk.

Kivételesen 1 adagra adjuk meg a mennyiséget, mert a kása állottan nem finom és nem is túl gusztusos. Csak annyit készítsünk belőle, amit frissen meg is eszünk!

Javaslat: a tápanyagokban gazdag mézet lehetőleg soha ne főzzük bele, mert kifőzzük belőle az értékes vitaminokat. Csorgassuk rá a végén!

Kakaós hajdinakása aszalt banánnal, friss kiwivel, áfonyával és puffasztott amaránttal / Fotó: Rocky89, Getty Images

Erdei gyümölcsös árpakása

A hántolt árpa, más néven gersli itthon is ismert alapanyag, habár leginkább a sóletben és töltött káposztában találkozhattunk vele. Bár a német eredetű gersli szó idegenül hangzik, az árpa itthon is megterem, elsősorban Nyugat-Magyarországon és Erdélyben termesztik. Már ezer forint alatt megvásárolhatjuk kilóját, és a ducira megfővő szemek tartalmas, laktató kása-alapanyagként is kiválóan funkcionálnak. Lassan főnek meg a szemek, számoljunk így az idővel!

Reggeli vagy édesség? / Fotó: Sergio Amiti, Getty Images

Hozzávalók 1 adaghoz:

Elkészítése:

Csokis-krémes hajdinakása

Évek óta arról szólnak az élelmiszeripari trendekről szóló prognózisok, hogy eljött a hajdina ideje. Bár még nem tarolta le az élelmiszerüzletek kínálatát (és minden bizonnyal nem is fogja), mi ettől még felfedezhetjük magunknak ezt a csodás gluténmentes álgabonát. Érdemes először csak megkóstolni, mielőtt méregdrága alapanyagokkal ízesítjük, a hajdinának ugyanis karakteres íze van, különösen, ha pörkölt hajdinát főzünk. Az agyonfinomított élelmiszerek tengerében azonban érdemes újra felfedeznünk az olyan eredeti ízeket, mint a hajdináé is.

Csokis hajdinakása görög joghurttal, aszalt banánnal, áfonyával / Fotó: Rocky89, Getty Images

Hozzávalók 1 adaghoz:

Elkészítése:

Egyszerű tejes köleskása gyümölcsökkel

A kölesnek, ennek az alulértékelt álgabonának önálló cikket is szenteltünk. Egyáltalán nem drága, könnyű elkészíteni, és sokoldalúbban bevethető az étkezések során, mint gondolnánk. Tökéletes kásaalapanyag is, amit hagyományosan tehéntejjel főzünk, de étrendi okokból jól helyettesíthető egy teltebb ízvilágú növényi tejjel is (pl. diótej vagy kókusztej). Íme egy alaprecept, amit persze a végtelenségig variálhatunk az otthon lévő gyümölcsökkel, szeretett fűszerekkel.

Köleskása karamellizált körtével, almával, mandulával, mazsolával édesítve / Fotó: Mateusz Siuta, Getty Images

Hozzávalók 1 adaghoz:

Elkészítése:

Exit mobile version