A 15 leghülyébb konyhai eszköz, amivel találkoztunk: epercsumázótól a tojásfeltörőig

Pásztor Rozi | 2024. Április 16.
Galériánkban az emberi lustaság 15 mementója!

Ki ne függött volna már rá legalább csak kicsit régi teleshopos reklámokra? Hihetetlen bűvölet volt. Mesterkélten eljátszott jelenetekben először bemutattak egy létező vagy legkevésbé sem létező, de jól eltúlzott problémát. Ezután felragyogott a stúdió, és porondra került A Megoldás. Szó, ami szó, úgy voltak megcsinálva az akár egyórás reklámok, hogy valahogy jó volt nézni a nagy megfejtéseket. Rengeteg magyar háztartásban ma is ott lapulnak az „XY 2000″ és Super-elnevezésű tárgyak, általában a szekrény mélyén vagy az ágyneműtartóban.

Ma már a Temu, a Shein, AliExpress és az olcsó(bb) árukat kínáló kínai boltok uralják ezt a terepet, na és az influenszerek is beszállnak a nagy kacatbizniszbe. A konyhai alkalmatosságok különösen élénk piacot jelentenek, és Magyarországon még viszonylag istenes a helyzet: nem mi számítunk a felesleges konyhai eszközök legfőbb felvevőpiacának. Itthon még inkább csak döbbenetes, ha valaki nem veri fel a rántottájához kézzel a tojásokat, pedig már erre is létezik szerkentyű. 15 képen mutatjuk meg, mi mindennel szúrják ki a szemünket, az epercsumázóval például csak óvatosan, mert szó szerint kiszúrhatod vele a szemedet!

Kattints a galériánkra!

Banánszeletelő

Aki szeretne megspórolni magának 12 apró mozdulatot a kiskéssel... banánszeletelő! / Kép forrása: cookonbay.com

Konzerv-léleeresztő

Kész pokol enélkül konzervet nyitni! A levet ereszthetjük át a konzervek tetejére illeszthető szűrőn. / Kép forrása: ebay.com

eper

Kép forrása:

Zacskótartó

Zacskóba pakolnál, és nincs két kezed? Segít ez a hiánypótló szerkezet! / Kép forrása: chefscomplements.co.nz

Avokádómagozó és -szeletelő

Felmerül bennünk a kérdés, hogy a különböző méretű avokádókat hogyan szeletelhetjük ezzel az egyméretű szerkezettel? / Kép forrása: ebay.com

Banán alakú serpenyőfogó

Az edényfogó már tiszta 20. század! Ezzel a cuccal kizárólag serpenyőt lehet megfogni, de sebaj. / Kép forrása: amazon.com

A pizzavágó olló, egyben lapát

A pizzavágó olló, egyben lapát Hát, jó... / Kép forrása: amazon.com

Kukoricatisztító

Ti hányszor főztök kukoricát egy évben? Íme, a kukoricahaj-eltávolító! / Kép forrása: made-in-china.com

Juice-kiöntő

Túl nagy a műanyagkanna? Nincs túl nagy műanyagkanna! / Kép forrása: trustworthycare.com

Salátavágó olló

Mi speciel a kezünkre esküszünk! Kézzel tépve is ugyanolyan finom lesz. / Kép forrása: pamperedchef.com

vajstift

Kép forrása:

Fűszervágó olló

Érdemes beszerezni, ha több mázsa snidlinget kell felvágnotok. Egy markolat, négy olló éle egyben – szól a fűszervágó olló reklámszövege. / Kép forrása: temu.com

Tojásfelütő szerkezet

Tojásfelütő szerkezet azoknak, akiket cserben hagyott a keze... / Kép forrása: amazon.com

Tojássárgája-elválasztó

A szilikonmalac felszippantja a tojássárgáját a fehérjéből. Hát, jó. / Kép forrása: peleg-design.store

Főtt tojás formázó

Maci- és nyuszifejbe formázott főtt tojás készítő nélkül mit is ér a konyhánk? / Kép forrása: Temu

Exit mobile version