nlc.hu
Gasztro
5 gyors recept: krémek szardínia-, makréla- és füstölthering-konzervekből

Így csempéssz több halat az étrendedbe! 5 remek halkrém a hétköznapokra a heringtől a tőkehalmájig

A halászlé, a harcsapaprikás és a rántott hal bevett nyári és ünnepi ételek, de nem a mindennapjaink eledelei. Ha nincs kedvünk a halat hosszasan előkészíteni, főzni vagy sütögetni, halkonzervekből is egyszerű és jó ízű hétköznapi ételeket készíthetünk. Négy halkrém- és egy kagylós recepttel tesszük le a voksunkat a halfogyasztás mellett!

Hiába a halfogyasztást ösztönző kampányok, még mindig kevés halat eszik a magyar. Jelenleg az egy főre eső éves halfogyasztás Magyarországon 6,52 kiló. Döbbenetes adat, hogy Portugáliában közel 10-szer ennyi halfogyasztás jut egy főre. Egy spanyol lakos átlagosan közel 7-szer annyi halat fogyaszt, mint egy magyar – Olaszországban egy főre közel 5-ször akkora mennyiség jut, mint nálunk. A tengerrel szintén nem rendelkező Ausztriában több mint kétszer annyi halat fogyaszt (átlagosan) egy lakos, mint Magyarországon. Ugyanígy Szlovákiában és Csehországban, ahol 70%-kal több halat eszik egy ember, mint nálunk.

Frissen fogott halat enni élmény, de meglehetősen nehezített a pálya itt, a Kárpát-medencében. Pisztrángéttermek és vízparti csárdák kínálnak efféle lehetőséget, de a frissen fogott hal fogyasztása inkább afféle kuriózumnak számít itthon. Tenger híján is lehet ma már friss tengeri halat beszerezni – ez nem olcsó mulatság. A mélyhűtött halak jelentenek még opciót, továbbá a halkonzervek. Ez utóbbiak óriási előnye, hogy nem (feltétlenül) kell sütni-főzni őket, és remek saláták és kenhető krémek készülhetnek belőlük. Most négy halkrém és egy kagylós finomság következik, amelyek elsőre talán kicsit szokatlanok a magyar ízvilághoz szokott étkező számára, de egyik jobb, mint a másik!

Mennyibe kerülnek a halkonzervek?

A jó minőségű, egész darabokból álló (nem resztli) tonhalkonzervek kilogrammja ma már 8000-11.000 forintért kapható. Az alábbi halak olcsóbban beszerezhetők, mint a legjobb tonhalak.

Ecetes pácolt hering: 3500-5500 Ft/kg
Szardínia: 4300-12.500 Ft/kg
Makréla: 5200-11.000 Ft/kg
Tőkehalmáj: 8000-11.000 Ft/kg
Kagyló: 5000-18.000 Ft/kg

Lengyel hering recept

Sledzie W Smietanie, vagyis „hering krémben” a becsületes neve ennek a lengyel ételnek. Ha megpróbálkoznánk kiejteni, fonetikusan leírva így hangzik: szledzsi vú zmitánnye. Mi nevezzük csak tejfölös heringnek. Észak-Németországban és a Benelux-államokban járva is találkozhatunk ezzel az egyszerű halétellel, ami street foodként is jól működik, állóbüfékben is gyakran kínált étel.

Alapja az ecetes pácolt hering, ami itthon ruszli néven is ismert. Aki kedveli ezt a halat, magában vagy kenyérrel is szokta enni. A feszes, tiszta halhús kiváló alapanyag ehhez az egyszerű, igazán északias stílusú salátához, amit kenyérrel is ehetünk, és főtt krumpli mellé is jól illik.

Tejfölös lengyel hering

Az egyik kedvenc heringből / Fotó: Sebalos, Getty Images

Hozzávalók:

  • 16 db sós heringfilé
  • 4 tojás
  • 2 közepes vöröshagyma
  • 250 g tejföl
  • Fél citrom
  • Só, őrölt bors ízlés szerint

Elkészítése:

  • Hámozzuk meg a vöröshagymát, és vágjuk félkarikákra.
  • Egy tálban keverjük össze a tejföllel, ízlésünk szerint sózzuk, borsozzuk.
  • Vegyük ki az ecetes léből a heringfiléket, és csepegtessük le. Harapásnyi, nagyobb darabokra vágjuk őket.
  • Laza mozdulatokkal keverjük össze a hagymás tejföllel, ne törjük szét a heringdarabokat.
  • Tegyük fél órára a hűtőbe, addig főzzük meg a tojásokat.
  • A megpucolt, felkarikázott tojásokat tálaláskor tegyük a heringkrém mellé. Ugyanekkor adjunk hozzá egy kis frissen facsart citromlevet, hogy frissítsük az ízeket.

Citromos-olívás szardíniakrém recept

Az egyik legismertebb halkonzerv itthon, általában natúr, paradicsomos és citromos ízekben is elérhető. Nem összekeverendő a szardellával, ami apróbb és erősebb ízű, természetes ízfokozó. (A klasszikus Cézár-saláta egyik alapanyaga például a szardella.) A szardínia nagyobb méretű, jellegzetes ízű hal. A karakteres ízhez jól passzol a szintén erőteljes ízű fekete vagy lila olívabogyó, a citrom savai remekül frissítik az ízét, a vajtól meg finoman telt, krémes lesz a szardíniánk.

Olívás szardíniakrém

Egy összetéveszthetetlen, karakteres ízű krém, ha olívabogyóval kevered össze a halat / Fotó: Westend61, Getty Images

Hozzávalók:

  • 3 db 100 grammos konzervből kb. 240 g szardíniafilé
  • 150 g vaj
  • 1 nagy vörös- vagy salottahagyma
  • 60 g fekete vagy zöld olívabogyó
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 citrom
  • Só, őrölt bors ízlés szerint

nlc. tipp:

A krémbe önthetjük a konzervek olaját is, amennyiben nem a vacak növényi olajas konzervet vesszük, hanem olívaolajasat. Ha csak növényi olaj van feltüntetve a csomagoláson, inkább adjunk a krémhez olívaolajat.

Elkészítése:

  • Natúr vagy citromos ízesítésű konzervet vásároljunk!
  • Szobahőmérsékletű vajjal dolgozzunk.
  • Egy tálba rakjuk ki a halakat, villával törjük át őket alaposan. Könnyű lesz pépesíteni.
  • Hámozzuk meg a hagymát, és vágjuk egészen apróra.
  • Az olívabogyókat magozzuk ki, néhány szemet tegyünk félre díszítésnek. A többit aprítógéppel (vagy kézzel) vágjuk fel egészen apróra.
  • Keverjük be a zöldségekkel, ízlésünk szerint sózzuk, borsozzuk, és a citrom teljes levét keverjük hozzá.
  • Hűtőben hagyjuk legalább egy órán át összeérni az ízeket.
  • Friss bagettel igazán finom!

Füstöltmakréla-krém recept

A makréla kiváló húsú hal, ennek megfelelően meg is kérik az árát. A tonhalat zsíros húsú halnak tartjuk, nos, a makréla legalább kétszer annyi zsírt tartalmaz, mint a tonhal. Részben ennek köszönhetően is nagyon kellemes, finom, sokoldalú alapanyag. Megvásárolhatjuk légmentes csomagolásban szárazon és konzervben is. Kaphatók mustáros és provanszi fűszeres makrélakonzervek is, ezekből is igazán finom az alábbi füstöltmakréla-krém. A paradicsomos szószos nem illik ehhez a recepthez.

Makrélakrém

Igazi ínyencség, ha halat kívánsz: makrélakrém / Fotó: Zoryana Ivchenko, Getty Images

Hozzávalók:

  • 200 g füstöltmakréla-filé
  • 1 közepes salotta- vagy vöröshagyma
  • 120 g vaj
  • 80 g tejföl
  • 1 csapott evőkanál ecetes torma
  • Fél citrom
  • Friss kapor és/vagy petrezselyem
  • Só, őrölt bors ízlés szerint
  • Díszítésnek néhány szem borókabogyó

Elkészítése:

  • Pucoljuk meg a hagymát, és vágjuk fel egészen apróra.
  • Szobahőmérsékletű vajjal dolgozzunk.
  • Egy tálba szedjük ki a halfiléket, villával törjük át őket alaposan. Adjuk hozzá az összes többi hozzávalót.
  • Kis pihentetés után a hűtőben kenhetjük is!

Tőkehalmájkrém recept

Igazán különleges alapanyag a tőkehalmáj. Jellegzetes, erős illata (szaga) van, és az íze is igen karakteres hasonlóan az állati belsőségekhez. Tipikusan olyan hozzávaló, amit ha szeretünk, nagyon szeretünk; ha nem szeretjük, egyenesen taszító lehet. A-, D-vitaminban és Omega-3 olajban gazdag, igazi superfood. Egyben is falatozhatjuk, de érdemes kipróbálni krémként is! Májkrém-rajongóknak különösen ajánlott.

Tőkehalmáj

Több, mint halkrém: tőkehalmájkrém. A képen a tőkehalmáj látható / Fotó: jirkaejc, Getty Images

Hozzávalók:

  • 2 tőkehalmáj konzerv (115 vagy 120 grammos kiszerelés)
  • 2 tojás
  • 1 közepes salotta- vagy vöröshagyma
  • 1,5 evőkanál majonéz
  • 1 teáskanál mustár
  • Só, őrölt bors ízlés szerint
  • Díszítésnek metélőhagyma

Elkészítése:

  • Tegyük fel főni a tojásokat, és főzzük keményre őket.
  • Közben pucoljuk meg a hagymát, és vágjuk apróra.
  • Hagyjuk kicsit hűlni a tojásokat, majd hámozzuk meg, és vágjuk fel nagyobb darabokra.
  • Turmixgépben vagy botmixerrel krémesítsük az összes hozzávalót, végül díszítsük apróra vágott snidlinggel.

Krémes fehérboros kagyló recept

A kagyló már a tenger gyümölcseihez sorolandó, és igen megosztó alapanyag. A kagylókedvelők imádják a ruganyos, puha falatokat – ez esetben szálkával, csonttal sincsen dolgunk. Konzerves vagy üveges kiszerelésben beszerezve főzni sem kell, csak arra ügyeljünk az alábbi recept elkészítésekor, hogy natúr ízesítésűt vegyünk.

Krémes fehérboros kagyló

Ha nem szereted a halat, még az is lehet, hogy a kagyló ízleni fog! / Fotó: Mladenovic, Getty Images

Hozzávalók:

  • 2 üveges kagyló (2 x 350 g)
  • 250 ml tejszín
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál vaj
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1,5 dl minőségi fehérbor
  • Só, őrölt fehérbors ízlés szerint

Elkészítése:

  • Pucoljuk meg, és vágjuk egészen apróra a fokhagymát.
  • Az olívaolajon futtassuk meg kis-közepes lángon a fokhagymát, adjuk hozzá a vajat, majd a tejszínt.
  • Sózzuk, borsozzuk, majd adjuk hozzá a lecsepegtetett kagylót, és egyszer forraljuk össze.
  • Forrás előtt öntsük hozzá több részletben a bort.
  • El is készültünk, melegen-hidegen egyaránt kellemesen fogyasztható étel.
  • A pirítós és a friss bagett ideális párja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top