nlc.hu
Gasztro
11 házi fagylalt és jégkrém, amihez fagylaltkészítő gép sem kell

11 házi fagylalt és jégkrém recept – dobd fel a forró nyári napokat!

A saját készítésű fagylalt nem csak ízletes, hanem igazi büszkeség is, hogy mi is tudunk ilyet. Csalódás kizárva: pont úgy ízesítheted, ahogy a legjobban szeretitek!

A házi fagylalt készítése szinte garantált siker. Csak ki kell keverni, kedvetek szerint ízesíteni, lefagyasztani, majd előkerülhet a a mélyhűtőből a hűsítő desszert. Ismerve a boltban kapható fagyik változó minőségét, ha mi készítjük, biztosan nem lesz vízízű és az igazi alapanyagokat utánzó aromák sem adnak neki mellékízt.

Ha gyerekeket akarunk lenyűgözni – vagy a szünidőben elfoglalni vele –, beszerezhetünk hozzá feltéteket is, mint a friss gyümölcsök, színes drazsék, roletti vagy grillázs, és ők is díszíthetik a saját fagylaltkelyhüket. Az alábbi receptekből is egyértelmű, hogy fagylaltkészítő gép nélkül is alkothatunk, tizenegy recept következik, egyik csábítóbb, mint a másik!

Kezdjük az alapoknál: krémes vaníliafagylalt

Mindössze négy hozzávalóból készül minden fagylaltok egyik legnagyobb klasszikusa, az örök és megunhatatlan vanília. A recept végtelenül egyszerű, viszont telt és krémes. Ha csak lehetséges, ne vanilinaromával ízesítsétek, hanem vaníliarúddal vagy pedig valódi vaníliából készült kivonattal, hogy az igazi ízt csempésszétek bele, és ne a kémiai utánzatot. Ne feledjétek, a kánikulában kávéhoz is remek egy gombóc jóféle, krémes vaníliafagyi!

Tovább a receptre: krémes vaníliafagylalt

Krémes vaníliafagylalt

Krémes vaníliafagylalt / Fotó: Kristyán Fanni, Nosalty Ételfotó

Házi csokifagylalt – fagyigép nélkül

Nem létezhet valamirevaló fagyipult a két alapíz nélkül: az előző vaníliafagyi után naná, hogy csokinak kell következnie. Ebben a receptben is alap a krémes állagot kölcsönző sűrített tej, a habtejszín pedig legyen legalább 30%-os zsírtartalmú, hogy tényleg egy gazdag textúrájú házi fagyit kapjunk. Ízlés szerint kihagyható belőle a kávé, de a jó minőségű, magas kakaótartalmú étcsokoládé nem!

Tovább a receptre: házi csokifagylalt

Házi csokifagylalt

Házi csokifagylalt / Fotó: Nosalty ételfotó

Csak három citrom a boldogság: legegyszerűbb citromfagylalt

Citromfagyi nélkül nincs nyár! Ez a fagylalt végtelenül egyszerű, ráadásul tejmentes is, így laktózérzékenyek, tejcukorfehárje-érzékenyek és vegánok is nyalhatják. Csak három összetevőből keverjük ki az alapot, és egy csipet sóval turbózzuk az ízeket. Kókusztej adja a krémes alapot és cukor helyett agávészirup édesíti. Csupán három citrom kell bele, és kész is a nyár leghűsítőbb fagylaltja.

Tovább a receptre: legegyszerűbb citromfagylalt

Legegyszerűbb citromfagylalt

Legegyszerűbb citromfagylalt / Fotó Rosanics Petra, Nosalty Ételfotó

Ínyenc szépség: levendulás, earl grey teás fagylalt

Ez a fagyi nem csak gyönyörű, hanem igen okosan összetett is. Levendulavirág és teafűből főzött fekete tea ízesíti, az alapját pedig sűrített tej és habtejszín adja. Összesen két csepp ételfesték, kék és rózsaszín színesíti ezt a fagylaltot, vendégvárónak is melegen (hidegen) ajánlott desszert. Ne tartsatok tőle, hogy túlságosan levendulaízű lesz, épp csak egy kis levendulás felhangot kap ez a fagylalt.

Tovább a receptre: levendulás, earl grey teás fagylalt

Levendulás, earl grey teás fagylalt

Levendulás, earl grey teás fagylalt / Fotó: Kristyán Fanni, Nosalty Ételfotó

Meg fogtok lepődni, mennyire ütős: szotyifagyi

Szotyi és fagyi? Pontosan! A napraforgómag egy zseniális alapanyag, salátákba vagy levesek betétjeként is remek, és persze édességekbe is. Ebben a receptben elsőre meglepő lehet az olívaolaj és a só, de higgyetek nekünk, ez a sós-édes-krémes fagylalt úgy fogja belopni magát a kedvenc receptjeitek közé, mint a csoki-eper-vanília. Egy igazi izgalmas, ínyenc kombináció.

Tovább a receptre: szotyifagyi

Szotyifagyi

Szotyifagyi / Fotó: Rosanics Petra, Nosalty Ételfotó

Egy nagy kedvenc házi verziója: mandulás mini Magnum

Megosztó kérdés, hogy érdemes-e otthon azzal kísérletezni, hogy jól ismert élelmiszermárkák slágertermékeinek utánzatát magunk előállítsuk? A mi válaszunk erre: miért is ne? A házi Raffaello vagy épp Bounty is zseniálisan tud sikerülni, a Magnum jégrém pedig olyan alapkellék nyáron, mint a napszemüveg. Nem lesz olyan szabályos formájú, mint a nyári Magnum, de épp ez adja a báját és eredetiségét! Ez a mandulás változata, de simán, mandula nélkül is jól működik a csokoládés bevonata.

Tovább a receptre: házi mini Magnum

Házi mini Magnum

Házi mini Magnum / Fotó: Gerzsenyi Flóra, Nosalty Ételfotó

Snickers-ízvilág hűsen és egészségesen: mogyoróvajas „banánmagnum”

Bomba ízek, csoki és mogyoró a pálcikákon: a Snickers csokit és más, hasonló mogyoróvajas-földimogyorós édességeket juttathat eszünkbe ez a jégkrém, ami egyszerre isteni finom és még egészséges is. Gyümölcs alapú, ugyanis sűrített tej vagy tejszín helyett banán adja az alaphangot – ha ránk hallgattok, minél érettebb, barnulóbb banánból készítitek. A receptben szereplő másfél deci növényi tej minél zsírosabb, annál jobban fog sikerülni a jégkrém. Telt, zsíros kókusztejjel vagy mogyorótejjel lesz a legtökéletesebb.

Tovább a receptre: mogyoróvajas „banánmagnum”

Mogyoróvajas „banánmagnum”

Mogyoróvajas „banánmagnum” / Fotó: Gerzsenyi Flóra, Ételfotó Nosalty

A szuperegészséges málnás-chiamagos jégpop

Hát, így kell egészséges fagyinyalókát csinálni. Ez az édesség cukormentes, tojás-, szója- és laktózmentes is, ami sok embernek nyújt alternatívát, akik bármilyen okból kerülik – vagy kerülniük kell – ezeket a hozzávalókat. Tej, tejszín vagy sűrített tej helyett ez a jeges desszert banánalapú, és mint tudjuk, a banán egészen kiváló házi fagylalt alap. A kis pálcákra öntött és megdermesztett krém egész málnaszemeket is rejt… Mennyei!

Tovább a receptre: málnás-chiamagos jégpop

Málnás-chiamagos jégpop

Málnás-chiamagos jégpop / Fotó: Gerzsenyi Flóra, Nosalty Ételfotó

Cukormentes málnás-joghurtos házi fagyi

Ez a pálcikás jégkrémmé formázott házi fagyi a görög joghurttól kap egy kis izgalmas, enyhén édes, mégis fanyarkás felhangot. A málna nem csak ízesíti, hanem szemet gyönyörködtető halvány rózsaszín pírt ad neki, cukrot pedig egyáltalán nem tartalmaz. Igazi nyári frissítő, amit nem is muszáj jégkrémmé formázni, simán fagylaltként is behűthetitek. Más piros és lila bogyós gyümölcsökkel is ér kipróbálni ezt a receptet!

Tovább a receptre: cukormentes málnás-joghurtos házi fagyi

Cukormentes málnás-joghurtos házi fagyi

Cukormentes málnás-joghurtos házi fagyi / Fotó: Nosalty Ételfotó

Hűs búcsú egy nyári vacsora végén: chilis, lime-os dinnyefagyi

Némi túlzással élve egy jeges dinnyés gazpachót nyalhatunk ebben a jeges finomságban. Bár uborkát nem tartalmaz, mint a gazpachók, de lime-ot, chilit, mentát tartalmaz ez a jégkrém, ami bátran szakít a hagyományos receptekkel. A szorbészerű finomságban főszereplő a görögdinnye, és a receptet jegyző Gerzsenyi Flórát idézve: „hozzáadott cukor nélkül is működnek, nincs bennük színezék, csak a friss gyümölcs! Egy kiadós nyári vacsora után pazar választás, ha őket szervírozzuk desszert gyanánt.

Tovább a receptre: chilis, lime-os dinnyefagyi

Chilis, lime-os dinnyefagyi

Chilis, lime-os dinnyefagyi / Fotó: Nosalty ételfotó

Pohár helyett zellerszár-pálcikákon: Bloody Mary koktéljégkrém

Végül egy alkoholos jégkrém-alkotással búcsúzunk. A Bloody Mary koktél egy igazi klasszikus, a ráérős-lazulgatós brunch-ok kedvenc koktélja. Ez a Bloody Mary koktéljégkrém pohár helyett zellerszár-pálcikákon érkezik, vodkával, paradicsommal, zellerrel, Tabasco. és Worcestershire-szósszal, ahogyan az a koktélnagykönyvben meg van írva. Ebben a rendhagyó alkotásban még egy evőkanál kovászosuborka-lé is szerepel. Randikra sem utolsó desszertötlet a vodkás nyalnivaló.

Tovább a receptre: Bloody Mary koktéljégkrém

Bloody Mary koktéljégkrém

Bloody Mary koktéljégkrém / Fotó: Nosalty Ételfotó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top