Egy ultraúszó megpróbált annyit enni, mint egy tigriscápa – ez lett a kísérlet vége

F.C. | 2024. Július 28.
Tudta magáról, hogy sokat képes enni, így nem fél belevágni a megmérettetésbe.

Az olimpiai úszókról közismert, hogy napi 10 ezer kalóriát is elfogyasztanak, de ez meg sem közelít a tigriscápa napi adagját. Ross Edgley brit sportoló, ultramaraton úszó azonban megpróbálta felvenni vele a versenyt. Abban bízott, hogy képes lesz ő is annyit enni, mint egy ilyen bestia.  

“Azt hittem, jól tudok teljesíteni. Elég sokat tudok enni. Köztudott, hogy 15 ezer a napi kalóriamennyiségem” – mondta el a kihívás előtt a 38 éves sportoló, aki hosszútávú úszóversenyekre edz rendszeresen. Ám kiderült számára, sokkal nehezebb cápamódjára enni, mint azt el tudta volna képzelni.

A tigriscápák évente körülbelül 4660 mérföldet úsznak a vándorlásuk során, ehhez pedig szinte bármit megesznek, a teknősöktől a delfineken át a műanyag palackokig. Ha azonban nem áll rendelkezésükre ennivaló, előfordulhat, hogy napokig koplalnak.

Edgley úgy döntött, belevág egy kísérletbe, melynek során egy tengerbiológus segítségével azt szerette volna megtudni, hogy lépést tud-e tartani egy tigriscápa napi adagjával, azaz képes-e több mint 40 ezer kalóriát elfogyasztani. A brit sportoló 24 órán keresztül csak edzett, majd valamivel több mint 40 ezer kalóriát evett meg, többek között pizzát, halat, sült krumplit, áfonyás-citromos sajttortát és hatalmas adag fagylaltot. A kihívás végére mintegy 10 kilót hízott.

A tengerbiológus készített egy zselatin “nyalókát”, hogy megnézzék, mennyit tud lenyelni egy tigriscápa egyetlen harapással. Lemerülésük során egy 460 kilós tigriscápa 6,4 kilónyit harapott ki a „csaliból”, amely körülbelül 25 ezer kalóriának felel meg. Ennek alapján a becslések szerint a tigriscápa naponta körülbelül 10 harapást fogyaszthat, ami összesen körülbelül 250 ezer kalóriát jelent naponta – sokkal többet, mint amit Edgley képes volt elfogyasztani.

Azt azonban figyelembe kell venni, hogy Edgley súlya sokkal kisebb, mint egy tigriscápaé. A brit sportoló azonban – még a testtömegüket is figyelembe véve – csak 28 százalékát tudta megenni annak, amit egy tigriscápa egy nap alatt el tud fogyasztani.

Megalázó volt” – kommentálta a kísérletet Edgley, aki minden edzettsége ellenére képtelen volt felvenni a versenyt a tigriscápával. Ennek ellenére azt nyilatkozta, nagyon élvezte a felmérést, mert szerinte így legalább szórakoztatóbb módon tudták felkelteni az emberek figyelmét a cápák iránt. A brit sportoló ugyanis szenvedélyes cápavédő. Reméli, hogy az akciójával sikerül másokkal is megszerettetnie a cápákat.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ez is érdekelhet Megnézem
Exit mobile version