nlc.hu
Gasztro
Elhunyt Bíró Lajos séf egyik legkedvesebb kollégája, a kiváló szakácsnő

Elhunyt Bíró Lajos séf egyik legkedvesebb kollégája, a kiváló szakácsnő

Búcsúzik a magyar szakácsszakma és a vendégek az életvidám, csodásan főző, sikeres séftől.

„A Múzeum Kávéházban dolgozott egy séf, Nemesné Barbara, aki szinte tökéletesen képes volt elkészíteni azokat az ételeket, amelyeket anyám. Már a helyiségben terjengő illatokból meg tudtam állapítani, hogy személyesen ő főz-e vagy valaki más. Külön érdekes, hogy egész életemben csak két ember szólított Lalinak, anyám és ő.” Így mesélt egy közelmúltban megjelent interjúban Nemesné Barbaráról Bíró Lajos, az ország egyik legnevesebb séfje.

A villányi Bock Pincészet és az Óbor Étterem, a szakma és a vendégek is búcsúztatják Nemesné Barbarát. A kiváló séf már évtizedekkel ezelőtt a legendás budapesti Múzeum Kávéház és Étteremnek is a szíve-lelke volt a konyhán, Bíró Lajos mellett nem kevesebb, mint 18 éven át állt helyt.

Hosszú és tartalmas pályája során dolgozott Ausztriában és Németországban is, az utóbbi évtizedekben pedig a Bock Bisztró kötelékében folytatta útját – immár nagymamaként – a Bock Pincészet villányi borétterme, az Óbor konyhájának élén.

A Borigo borász magazin korábbi cikkében így írt a séfről: „Nemcsak azért üdítő élmény Nemesné Barbarával, a Hotel Ermitage Óbor Éttermének executive chef-jével beszélgetni, mert nagyon kedves és profi , hanem mert végre egy női séf a rengeteg pasas után. Tényleg, vajon miért férfiasodott el úgy ez a pálya, miért, hogy a szakácsmesterséget eredendően otthon űző és a konyhán parancsnokoló hölgyek a professzionális szakácsszakmában olyan alulreprezentáltak?

Talán, mert a séfkedés nagyon nehéz, fizikailag és időbeosztásilag is – mondja Barbara, és egy nő életében ott vannak a gyerekek, akik mellett konyhafőnökösködni kutya nehéz feladat.

 Az emberek nem tudják, hogy késő estig bent kell lenni, hétvégén is, szabadság alig, és hogy ez kemény fizikai munka is, nemcsak egy szép, kreatív foglalkozás, amivel marha sokat lehet keresni. És nem könnyű felzárkózni a férfiakhoz. A szakmában a kollégák és a felszolgálók nagyon nehezen fogadják el a női szakácsot, pláne konyhafőnökként, kétszer annyit kell teljesíteni, mint egy férfinak, hogy elfogadják (mármint nálunk, nyugaton sokkal több a női séf). Barbara persze nem panaszkodik, a Bock-világ nagyon kreatív és pozitív hely, ahol szabadon alkothat és kamatoztathatja hatalmas gyakorlatát és szakmai tudását.”

Az Óbor Étterem egyik legnépszerűbb fogása, a pácolt libamáj

Az Óbor Étterem egyik legnépszerűbb fogása, a pácolt libamáj. Nemesné Barbara receptje itt olvasható! / Fotó: Bock Bor

„Szomorú szívvel és könnyes szemmel emlékezünk Nemesné Barbara executive séf kollégánkra, aki a múlt héten, hosszan tartó betegség után elhunyt. Barbi, ahogy mindenki szólította a Pincében, éveken keresztül a Bock Óbor Étterem meghatározó alakja volt, jókedve, harsány karaktere belengte a vendéglátás minden zegzugát. Tudását örömmel osztotta meg a konyha falain belül, jelenlegi séfeink szorgos kezei alatt tettek szert gyakorlatra. Emlékezzünk rá együtt, szellemisége, hitvallása továbbra is velünk marad! Isten veled Barbi!” – jelent meg péntek délután a gyászhír a villányi Bock Bor Facebook-oldalán.

Nemesné Barbara munkásságának emléke a Bock Appétit – 15 év kedvencei az Óbor Étteremből című szakácskönyvben marad fent az étterem legnépszerűbb 21 ételének receptjeivel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top