Vannak bizonyos dolgok az életben, amikről mindig ugyanaz a helyzet jön elő az emlékeinkben. Nekem a zongorabillentyű egy ilyen süti, amit egyszer gyerekkoromban, egy fűtetlen, alma illatú szobából hoztak elő nekem. Érdekesnek találtam, megkóstolom és végem, örökre szerelembe estem vele.
Sajnálatos módon ez a szerelem merőben plátói maradt a következő negyven évben, akkor ugyanis még túl kicsi és oktalan voltam ahhoz, hogy azonnal elkérjem a receptet, a nénivel pedig nem találkoztam többet. A tudatom legmélyén és a lelkemben azonban mindig ott motoszkált ez a süti, amit nem terhel sem liszt, sem vaj, sem más krém. Csak dió, cukor és tojás van benne, utóbbi egyrészt kötőanyagként, másrész meringként – magyarul ropogós habcsók rétegként terül el a süti tetején. Egyszerűen nincs mit nem szeretni rajta.
Később, már gyakorlott háziasszony koromban megtaláltam a receptjét, csak hát addigra beköszöntött Magyarországra a dióburok-fúrólégy, aminek következtében a dió bárhol szedhető, filléres dologból luxuscikké változott. Nem baj, úgyis mindig fogyókúrázom, egyébként meg csak húsz deka kell bele, azt meg valahogy még csak kiköhögjük.
De azért a zongorabillentyű továbbra is az a sütemény, ami ott van a tudatom és a lelkem mélyén, a pillanatok alatt összedobható és tökéletesen finom desszertek között. Tényleg nagyon egyszerű, gyors, és főleg el sem lehet felejteni a receptjét. 20 deka dió, két tojás, 20 deka cukor, ennyi.
Zongorabillentyű
Nemcsak dióból, de mogyoróból és más magvakból is simán elkészíthető. De azért dióból a legfinomabb.

Zongorabillentyű, a hab a tetején szigorúan habzsákból. (Fotó: Belső Olga)
Hozzávalók:
- 20 dkg dió
- 2 tojássárgája
- 20 dkg cukor
- 1 tojásfehérje
- ha akarod, ízesítheted citromhéjjal
Elkészítés:
- Ha darált diónk van, egyszerűen összekeverjük a cukor felével (10 dkg) és a 2 tojássárgájával, majd összegyúrjuk homogénre.
- Ha egész diónk van, beletesszük a késes vágóba (kutter), és addig forgatjuk, míg darált dió nem lesz belőle, majd ezután beletesszük a 10 dkg cukrot és a tojássárgáját is. A vége ugyanaz lesz: összegyúrjuk.
- Deszkán van szilikonlapon kinyújtjuk kb. fél centi vastagra, úgy, hogy lehetőleg valami téglalap alakúra hasonlítson.
- A tojásfehérjét a cukor másik felével elkezdjük habosítani, de nem verjük fel teljesen, csak félig, míg sűrű masszát nem kapunk. Ezt rákenjük a kinyújtott masszára. Ha neked is van habzsák fétised, akkor verheted kicsit keményebbre a masszát és a felvágott zongorabillentyűkre habzsákból nyomhatod a habot. Nehogy már kihagyjunk egyetlen lehetőséget is!
- Vágjuk fel a sütit tetszőleges, mondjuk zongorabillentyű méretűre (kb. 1X5 cm) és tegyük egy tepsire a darabokat.
- 170 fokosra előmelegített sütőben süssük kb. 20 percen át, vagy amíg meg nem keményedik rajta a hab teteje.
Kész is a süti, már falatozhatunk is. Hűvös szobában jó sokáig eláll. Rágcsáljunk hozzá almát is!