
Súlyos válságba került a világszerte ismert pizzalánc, a Pizza Hut, amely egykor Magyarországon is meghatározó szereplője volt a pizzázásnak. Az étteremlánc anyavállalata, a Yum! Brands bejelentett, hogy bezárnak az Egyesült Államokban 250 Pizza Hut éttermet – írja a vg.hu.
Az éttermek bezárásának hátterében a csökkenő forgalom, az erősödő verseny és sikertelen árstratégia áll. A Pizza Hut évek óta nehéz helyzetben van az egyre kiélezettebb amerikai pizzapiacon. A lánc különösen a legnagyobb riválissal, a Domino’s Pizzával szemben veszít folyamatosan teret – jegyzi meg a cikk -, miközben a fogyasztói ízlés egyre inkább az egyszerűbb, gyorsabb és digitálisan vezérelt megoldások felé tolódik.
A pizzalánc ugyan próbált reagálni az infláció és az árérzékeny kereslet kihívásaira – többek között egy 5 dolláros (átszámítva mintegy 1800 forintos) pizza bevezetésével -, mindez azonban nem hozta meg a várt áttörést.
Amúgy a briteknél sem jobb a helyzet: a Pizza Hut brit üzletágát működtető DC London Pie Limited csődvédelmet kért. Szakértők szerint a Pizza Hut az 1970-es években még az egyik leggyorsabban növekvő lánc volt az Egyesült Királyságban, de az erősödő versenyben mára elvesztette korábbi lendületét. Magyarországon viszont a tovább terjeszkedik a Pizza Hut – hangsúlyozza a vg.hu -, az elmúlt években több megyeszékhelyen jelent meg új egységekkel, és hamarosan Szombathelyen is új éttermet nyit.
Kiemelt fotó: illusztráció, Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images
Ez is érdekelhet:
- 6 dolog, amit táplálkozási szakértők soha nem rendelnének a gyorséttermekben
- Már az ókori Róma lakói is jártak gyorsétterembe
- Megbüntették, mert túl lassan evett a gyorsétteremben