A lecsó tulajdonképpen nem is egy étel, hanem egy gyűjtőnév, mint mondjuk a saláta. Salátának hívjuk a jó, magyar tejfölös-fokhagymás uborkasalátát, a Cézársalátát és az orosz hússalátát is, holott nagyjából semmiben sem hasonlítanak egymásra, hacsak abban nem, hogy fel vannak benne darabolva a hozzávalók.
Ugyanígy lecsónak nevezhetünk bármit, amiben túlnyomórészt paprika és paradicsom szerepel, feldarabolt állapotban. Mondta is mindig apám anyámnak, aki bőséggel ízesítette a legkülönbözőbb ételeket paprikával és paradicsommal: te mindenből lecsót csinálsz. Ezzel meg is ragadta a lecsó létének lényegét, mintegy esszenciáját.
Szóval, a lecsó egy olyan étel, amiben feldarabolt paprika van. A paradicsom azonban már mégsem olyan magától értetődő, Vas megyei barátnőm például arról tájékoztatott, hogy feléjük külön kategória a paradicsomos lecsó, a sima „lecsó” viszont csak paprikából áll. Nem mondhatnám, hogy ez a felfedezés tovább növelte volna a lecsóügyi zűrzavart, mivel már eleve esélytelen, mondhatni, csúcsra van járatva.
És akkor még mindig csak a magyar lecsóról beszéltünk és egy szót sem ejtettünk az izraeli shakshoukáról, a szicíliai caponatáról, a francia ratatouille-ról, stb, stb, mert hát a legtöbb nép nyilván felfedezte, hogy paprikából (és paradicsomból, stb, stb.) kiváló ételt lehet főzni. Derék.
Nos hát, innen szép nyerni, ha lecsóreceptet akar az ember írni. Hogy tovább tévelyegjünk a hasonlatok sűrű, sötét és áthatolhatatlan erdejében, a lecsórecept olyan, mint a gyereknevelés: mindenki esküszik a saját módszerére. Egy jó tanács van: ne kérj tanácsot! Vagy ha mégis, akkor jelölj ki egyvalakit, akinek a tanácsait elfogadod (mert olyan szép szál, kedves és sikeres embereket nevelt/ finom volt a lecsója), a többiekét pedig kizárod, úgyis csak összezavarnának.
Ezek után, a hosszú felvezetőnek abszolút és tökéletesen ellentmondva, következzen egy lecsórecept. Vagyis, legyünk szerények: egy inspiráció egy lecsós ételhez. Ez egyébként szintén egy vasi-zalai megoldás, és leginkább reggelire fogyasztották. De minthogy a régi világ szabályaira ma már fittyet hányunk, nyugodtan készítsétek el ebédre, vacsorára, hovatovább brunchra, mindenképpen működni fog, mert finom. Egyébként vegán, ha valakinek lecsóügyileg szempont lenne az ilyesmi.
Lecsós krumpli
Ebbe aztán biztos nem törik bele senki bicskája.
Lecsó, lecsót evő emberrel. Bizonyára boldog. (Fotó: Daniel Tamas Mehes, Getty Images)
Hozzávalók:
- körülbelül 1 kiló krumpli
- 3 szép nagy fej hagyma
- körülbelül 1 kg paprika (sima, sárga, mostanában tv. paprika néven fut, ki tudja, miért)
- fél kg paradicsom, semmi flikkflakk, nagy, piros parasztparadicsom
- 5 evőkanál olaj (de lehet disznózsír is, ha abban hiszel)
- 5 gerezd fokhagyma
- 1 kávéskanál fűszerpaprika
- só, bors
Elkészítés:
- Egy lábasban felhevítjük az olajat és rádobjuk a csíkokra vágott hagymát. Lassú tűzön dinszteljük, majd rázúzzuk a fokhagymát.
- Amíg a hagyma dinsztelődik, csíkokra vágjuk a paprikát, a krumplit pedig megpucoljuk és körülbelül fél centi vastag karikákra daraboljuk.
- Amikor a hagyma már üveges, lehúzzuk a tűzről, rászórjuk a fűszerpaprikát és jól elkeverjük, hogy feloldódjon a zsiradékban.
- Előbb a paprikát dobjuk rá a hagymára, öntünk alá kevés vizet, majd nagy lángon pár percig forraljuk. Ezután rádobjuk a karikára vágott krumplit is, sózzuk, borsozzuk. Levesszük a lángot, lefedjük a lábast és hagyjuk főni.
- Felszeleteljük a paradicsomot, majd negyedóra múlva azt is beletesszük a fazékba és együtt főzzük tovább. Akkor van készen az étel, amikor a paradicsom jól összeesett, a krumpli pedig teljesen megpuhult.
Ehhez aztán semmi nem kell, csak egy villa, de azért adhatunk hozzá foszlós fehér kenyeret, ha szeretnénk.
