nlc.hu
Gasztro
Főétel spárgából és rebarbarából

A Konyhafőnök: vega főétel spárgával? Gyerekjáték!

Nem lehetett okuk panaszra A Konyhafőnök versenyzőinek, spárgából és rebarbarából gyerekjáték menő főételt készíteni.

Hús nélküli főételekkel még mindig nem áll túl jól a magyar konyha, ezekben a hetekben azonban, amikor kapható friss spárga és rebarbara, igazán nem panaszkodhatunk. A Konyhafőnök pénteki adásában rebarbara, spárga, saláta, retek és más, friss tavaszi zöldségek voltak a dobozban, a feladat pedig az volt, hogy vega főételt készítsenek belőle a versenyzők.

A rebarbara rendkívül vonzó (bár nem igazán elterjedt) alapanyag, nem is lehet otthagyni, habár főként édes ételeket szokás belőle készíteni. Szerencsére remekül harmonizál a spárgával, de persze póréhagymára is mindig szükség van. Mutatunk tehát egy duplán spárgás-rebarbarás rizottót, amelyben egyrészt fehérspárga levessel készül a rizs, másrészt pedig sült zöldspárga lesz a feltét, és persze rebarbara.

Rebarbarás spárga rizottó sült spárgával

spárgás rizottó

Duplán spárgás rizottó (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

  • 2 bögre rizottó rizs

A spárgaleveshez

  • 1 csomag fehér spárga
  • 2 l víz
  • 3 dkg vaj
  • 3 dkg liszt
  • 1 db póréhagyma
  • 1 csipet cukor
  • fél tk. só
  • fél tk. kakukkfű
  • 1 dl fehérbor
  • 2 marék reszelt parmezán

A sült spárgához

  • 3 ek. olívaolaj
  • 1 fej fokhagyma
  • fél tk. kakukkfű
  • 1 cs. zöldspárga

és még

  • 2 szál rebarbara
  • víz

Elkészítés

  1. Először a spárgalevet készítjük el a rizottóhoz. A póréhagymát feldaraboljuk (a zöldje most nem kell) és óvatosan megdinszteljük a vajon. Vigyázunk, hogy egyenletesen karamellizálódjon. Amikor elégedettek vagyunk, megszórjuk a liszttel, rádobjuk a megtisztított a feldarabolt fehér spárgát, felöntjük a vízzel, ízesítjük sóval, cukorral és kakukkfűvel és készre főzzük a spárgát.
  2. Most megtisztítjuk a zöld spárgát (vagyis levágjuk a fás végeket) és betesszük egy tepsibe. Megszórjuk sóval, kakukkfűvel, mellé dobjuk a megpucolt fokhagyma gerezdeket és összeforgatjuk kevés olívaolajjal. 180 fokos sütőben 25-30 percig sütjük.
  3. A rebarbarát meghámozzuk és feldaraboljuk, majd sós vízben harapni valóra megfőzzük.
  4. Leszűrjük a levest (vagy szűrőkanállal kihalásszuk belőle a spárgát) és pár ebből merőkanálnyival feltesszük főni a rizottót. Fokozatosan adjuk hozzá mindig a levest, ahogy felszívja a rizs, közben kevergetjük. Amikor már majdnem teljesen megpuhult a rizs, hozzáöntjük a fehér bort is, végül belekeverjük a reszelt parmezánt, és a levesben főtt fehér spárgát is óvatosan beleforgatjuk.
  5. Tálaláskor sült spárgát és főtt rebarbarát teszünk a tetejére és ha igényeljük, megszórjuk még egy kis parmezánnal.

A többi zöldségből meg készítsetek hozzá salátát! Jó étvágyat kívánunk!

Mutatunk még spárgás recepteket

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top