Egy egész sor olyan tényező van, ami erősen rányomja a bélyegét a pályaorientációra: a család érzelmi, intellektuális környezetétől, hagyományaitól, értékrendjétől és anyagi lehetőségeitől kezdve a szülők iskolázottságán, magatartási mintáin át a tágabb kulturális környezetig. A döntésben az ilyen, sokszor tudat alatt befolyásoló tényezők mellett ráadásul még rengeteg praktikus szempontot is mérlegelni kell: milyen megélhetést, társadalmi státusz, mennyi szabadidőt biztosít majd az a szakma, amit választ a gyerek, és egyáltalán mennyire alkalmas rá fizikailag, lelkileg és szellemileg? A jó válaszhoz tehát önismeret és a választható foglalkozások ismerete egyformán kell, és ezért egy olyan komplex, soktényezős találós kérdés ez, ami nemhogy egy kamaszodó tinédzsert, de egy tapasztalt felnőttet is zavarba hoz. Annak érdekében, hogy ez a kérdés, ami elé általában a középiskola kiválasztásakor kerülnek először a gyerekek viszonylag jól megoldható és átlátható legyen, két dolgot tehetnek a szülők: a megszületéstől kezdve folyamatos érzelmi biztonságot adnak a gyermeküknek, és időben megnyitják előtte a tájékozódás lehetőséget és segítik őt az információk és tapasztalatok megszerzésében. Magyarul úgy nevelik a gyereküket, hogy az önállóan tudjon döntést hozni.
Dönteni taníts!
A szülők nyújtotta érzelmi biztonság, a kiegyensúlyozottság és kiszámíthatóság a garancia arra, hogy a gyermek úgy nő fel, hogy tisztában van a saját vágyaival és érzéseivel. Minél szeretetteljesebb a gyermek környezete, annál kevesebb elfojtás, érzelmi gát alakul ki benne, és annál szilárdabb lesz az önbizalma,és képes lesz az érzelmeit vállalni és megélni. Márpedig a kamaszkor zavaros időszakában, amikor amúgy is egy sor probléma szakad egy gyerek nyakába elsősorban érzelmi alapon születhetnek válaszok az élet kérdéseire. Pláne igaz ez a még kisebb gyerekekre, akinek sokszor felteszik a kérdést: mi leszel, ha nagy leszel?
A pszichológusok szerint már 6 éves kor körül elkezdi foglalkoztatni a gyerekeket ez a kérdés, de a megválaszolásában nem segít, ha a szülők és a kedves rokonok is folyton nekiszegezik ezt a gyereknek. Talán jópofaságnak fogják fel ezt a felnőttnek, de a gyereknek ez komoly nyomást jelent, ami alól legszívesebben szabadulna és ilyen kényszer alatt olyan válaszokat adhat, amik sokkal inkább a környezete felől érzékelt elvárásokat tükrözik, mintsem az ő saját érdeklődését. Úgyhogy a legtöbb, amit ebben a korban tehetünk, hogy nem zaklatjuk ilyen kérdéssel a gyermeket. Helyette inkább választási lehetőséget adjunk a kezébe: minél többféle alakban jutassuk információhoz arról, hogy a világban milyen foglalkozások léteznek, és azoknak mik az alapvető jellegzetességeik. Az információátadás történhet játékfigurákkal, mesékkel vagy személyes tapasztalatokkal – például látogatás apa vagy bárki más munkahelyén –, és még egy sor egyéb módon is. A lényeg, hogy ne rangsoroljuk a gyereknek a foglalkozásokat, hanem hagyjuk, hogy ő döntse, melyikek tetszenek neki, melyikhez húz a szíve.
A játék meghatározó
Azt egyébként, hogy mennyire befolyásolja a játék a pályaorinetációt, egy amerikai kísérlet jól példázza: Aurora M Sherman különféle babákat adott kislányok kezébe, majd egy kis játék után beszélgetett velük a jövőképükről. Az addigi kutatások elsősorban a babák külsejére vonatkoztak, vagyis arra, hogyan például befolyásolja egy Barbie-baba külseje a lányok önbecsülését és a szépségről alkotott elképzeléseit. A mostani kutatás viszont azt igyekezett feltárni, hogy miként befolyásolja a baba a kislányok jövőképét, különösen azt, hogy milyen karriert választhatnak maguknak.
A 4 és 7 év közötti lányokat véletlenszerűen három csoportba osztották: az első csoport tagjai divatos ruhába és magas sarkú cipőbe öltöztetett Barbie-val játszhattak, a másik csoportba orvos-Barbie-t kaptak (fehér köpennyel, sztetoszkóppal), a harmadik csoportba sorolt lányok pedig egy “semleges” külsejű, de egyértelműen nőies játékkal foglalkozhattak (a játék egy USA-ban népszerű figura, a Krumplifej egy változata).
Néhány percnyi játék után egy szakember kérdéseket tett fel a lányoknak 10 különböző foglalkozással kapcsolatban (ezek közül 5 hagyományosan női, míg 5 hagyományosan férfi foglalkozás volt). Arra voltak kíváncsiak, hogy a lányok meg tudnának-e felelni ezekben a munkakörökben, illetve arra, hogy fiúk milyen foglalkozásokat választhatnának ezek közül.
A Barbie-val játszó lányok úgy gondolták, kevesebb karrier való nekik, mint a fiúknak, míg a Krumplifejjel játszó lányok válaszaiból az derült ki, hogy ugyanannyi foglalkozást tartanak a lányoknak és a fiúknak elfogadhatónak.
A kutató következtetése szerint az a leghelyesebb, ha többféle játékot kaphatnak a gyerekek a kezükbe, mert ezeken keresztül változatosabb érzelmi hatások és információk érik őket.
Azonban a pályaorientáció nem csak a kisgyermekek problémája: szinte egész életünket végigkíséri a kérdés. 12 éves kor körül alakul ki a tudatosság a témában, ekkor kezd el a kamaszodó gyerek “szétnézni” a világban kifejezetten azzal a szándékkal, hogy megláthassa, milyen szakmák pályák is vannak, és ezek közül melyik felelne meg neki a leginkább. A céltudatosság a keresésben ezután egyre fokozódik 24-25 éves korig, majd néhány év kísérletezés kezdődik a különféle szakákban, és csak 31-44 között stabilizálódik általában az, hogy ki melyik foglalkozásban marad meg hosszabb távon.
Nyári munkával és beszélgetéssel segíts egy kamaszon
A kamaszkor igen sérülékeny: minél nagyobb igyekezettel próbálnak ilyenkor valamit beleplántálni a gyerek lelkébe és fejébe, azt annál vehemensebben utasítja vissza a csemete. Az az igazság, hogy ebben az életszakaszban sem tehetünk többet, minthogy a lehető legnagyobb érzelmi biztonságot adjuk, és közben nem kényszerítjük, vádoljuk, kárhoztatjuk semmire a gyereket. Ez persze nem a fegyelem hiányát jelenti: az érzelmi biztonsághoz hozzátartozik az is, hogy a gyerek világosan látja, mik a viselkedési, együttélési szabályok és határok, amiket a szülők is következetesen betartanak és betartanak. Ha már szabályoknál tartunk: ez az időszak arra is alkalmas, hogy a gyermek megszerezze az első munkatapasztalatait is, és megismerkedjen azzal, hogy a munkavégzés örömökkel és lemondásokkal egyaránt jár. Azok után, hogy korábban bevontuk őt a saját otthoni, házkörüli munkánkba, most már közösen kereshetünk neki önálló, kisebb nagyobb nyári munkákat is például, amik tapasztalatot és fizetést is hoznak. Nem kell túlzottan elkeseredni, ha nem lesz ilyenkor még élmunkás a gyerkőc: a szidás, a ledorongolás és a megszégyenítés egyáltalán nem vezet ilyen helyzetben semmire, viszont ha őszintén társalgunk vele a témáról, válaszolunk a kérdéseire és hagyjuk, hogy saját maga jusson következtetésekre és döntésekre a saját szívére és eszére hallgatva, az sokat lendíthet előre.
