Az első gyerekünk születésekor a feleségem nappali tagozatos hallgató volt az egyetemen, én pedig a munkámból adódóan csak esténként kellett, hogy elmenjek. Napközben ráértem, mindennap én osztottam be az időmet, így kézenfekvő volt, hogy én maradok otthon a kicsivel.
Hogyan lehet megoldani egy baba gondozását úgy, hogy az édesanya közben egész nap az egyetemen tanul?
Mi fejest ugrottunk ebbe az egészbe… a nagymamák is segítettek. Persze a feleségemnek emiatt nem lehetett vizsgákat halasztani, a szakmai gyakorlatokon is ugyanúgy részt kellett vennie, de szerencsénkre, ahogy elterveztük, hogy majd „pont jó időben” nem lesz nyűgös a gyerek, pont be tudom vinni szoptatásra egy kenguruban az egyetemre, az úgy is alakult. Hozzá kell tenni, részünkről ez azért hazárdjáték volt, lehet, hogy egy kicsit felelőtlenség is. Már azzal is kegyes volt hozzánk a sors, hogy nem akkor volt halaszthatatlan szigorlata a feleségemnek, amikor be kellett vonulnia szülni…
Mennyire volt neked idegen, esetleg ijesztő az új helyzet?
Én akkor már negyvenkét éves voltam, nagyon vágytam gyerekre, egy orvostanhallgató viszont a szakmájának él. Furcsán is néztek a feleségemre, ahogy jött-ment az egyetemen nagy pocakkal, gondolhatták, szegény lány, biztos becsúszott neki a baba… De nem, mi ezt tudatosan, nagyon is akartuk, még ha egyesek szerint felelőtlenül is. Akkor még csak másod- vagy harmadéves volt, így tudtuk, hogy még rengeteg bejárás, vizsgák vannak hátra. Mostanra szerencsére végzett az egyetemen.
Mennyire volt nehéz neked napközben egyedül egy csecsemővel?
Egész nap alig vártuk, hogy anya hazajöjjön… Egy anya közelségét nem lehet pótolni. Ha sír a kicsi, ő nyugtatja meg igazán. A kicsi tavasszal született, így a feleségem mindenórásan még gyorsan levizsgázott, és a nyarat sikerült együtt töltenünk. Három hónaposan már könnyebben hagyta itt az anyukája, és nekem sem egyik napról a másikra kellett megtanulnom mindent.
Fotó: magánarchívum
A legnagyobb kihívás talán ebben a helyzetben a kicsi etetése. Hogyan sikerült megoldani?
Mikor még anyatejet ivott, akkor azt lefejtük előre. Cumiból tápláltam őt, vagy besétáltunk a kórbonctanra, és ott szoptatta meg az anyukája. Volt olyan is, hogy anya vizsgázott, én kint tologattam a kicsit, és úgy vártuk, hogy végezzen. Meg kellett tanulnom, hogyan kell pelenkázni, újraéleszteni, milyen számot kell hívni, ha baj van… ezek voltak a legfontosabbak. Akkor már jó ideje erről álmodoztam, hogy apa lehessek, és ez erőt adott.
Voltak azért mélypontjaid?
Pont nemrég mesélte a feleségem, hogy annak idején mindennap fáradtan adtam át neki a gyereket, miközben én máshogy emlékszem. Egyszer volt olyan, hogy „tegyél le-vegyél fel, végül egyik sem jót” játszott velem a kicsi, arra emlékszem, hogy leraktam, és akkor tényleg azt mondtam, hogy na jó, ez nekem nem megy. Persze ez hamar feloldódott. Nem emlékszem ennél komolyabb mélypontokra, de a feleségem állítja, hogy többször látott megviselten, mert sokat sírt a baba akkoriban. Amúgy azon nem szorongtam, hogy egyedül kell lennem vele, bár olyasmik miatt izgultam, hogy mi van, ha mondjuk félrenyeli az ételt… Később ezeket az otthonmaradós-babás heteket feldolgoztam az előadásaimban, azóta sok kolléga mesél az „apukás élményeiről” a színpadon.
A feleséged hogyan viselte az átmeneti elszakadásokat?
Neki nehezebb volt ez. Egy anyuka aggódik, pláne, hogy első gyerek volt. Nem volt elviselhetetlenül nehéz, mert az egyetemen feltöltődött, aztán hazajött, és teljes lendülettel tudta belevetni magát a gyereknevelésbe, ki volt éhezve rá, hogy a kicsivel lehessen, így a sors meg is osztotta a feladatokat közöttünk. Kevésszer volt olyan, hogy éppen egyikünk sem ért rá, de akkor megkértünk egy nagyszülőt, hogy segítsen.
Te különlegesnek tartod magatokat ezzel a felállással?
Nézd, ébredés és szoptatás után a kicsi elaludt, én meg örültem, mert addig pihenhettem, vagy rendet raktam. Meg volt adva, hogy hány óráig jó, ha alszik a baba, milyen technikával, hány fokra kell felmelegíteni az anyatejet. Úgyhogy szerintem ezt bármelyik férfi meg tudja csinálni. Ha nehéz is volt, akkor is mindig arra gondoltam, hogy én vágytam erre, én akartam családot alapítani. Mindig is jó dolog ellenni valakinek a gyerekével pár óráig, de azért teljesen más a sajátodat nevelni, egészen különleges élmény.
