Baba

Rugalmas gyed bevezetését javasolják

Rugalmas gyed bevezetését javasolja a kormányfő családpolitikai tanácsadója. Szerinte jöhet a 228 ezer forintos egyszeri juttatás és a milliós szocpol is.

Rugalmas gyed bevezetését javasolják„Társadalompolitikai cél, hogy több gyermek szülessen, ezért a népességpolitikai intézkedéscsomag részeként a több gyermeket vállalók esetében különböző kedvezmények bevezetését javasolják. Két év járulékmentesség járna például azoknak a kismamáknak, akik gyedről mennek vissza dolgozni” – mondta Révész Máriusz képviselő az ATV Start című műsorában.

Révész Máriusz komoly problémának nevezte, hogy egyre későbbi életkorban szülik meg a nők első gyermeküket. Ez különösen igaz a felsőfokú végzettségűekre – tette hozzá. Javaslata szerint a gyed szempontjából az egyetemen töltött időt is munkaviszonynak tekintenék, valamint az egyetemet, főiskolát végzetteknél ezt az időszakot diplomás minimálbérrel vennék figyelembe. A gyermekes egyetemisták számára pedig kollégiumi és lakástámogatási kedvezményeket kellene adni – sorolta a kormányfő tanácsadója.

Egy másik elképzelés szerint az első gyermek születését 228 ezer forinttal támogatnák a mostani 64 ezer forint helyett. Szlovákiában ez az összeg nagyjából ezer euró – mondta Révész Máriusz, célnak nevezve, hogy minden 18 évnél idősebb, gyermeket szülő magyar állampolgár megkapja ezt az összeget.

A javaslatcsomag szerint a jelenleginek a másfél-kétszeresére nőne a szociálpolitikai támogatás, ismertebb nevén szocpol összege. Révész Máriusz tájékoztatása szerint így az a jelenlegi 800 ezer forint helyett 1,6 millió forintról indulna és – a gyermekek számától függően – elérhetné az 5,6 millió forintot is. Ezzel azonban még mindig nem leszünk úgy elkényeztetve, mint például a finn családok…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top