A Fróman-Komlós család gyömrői házáról első látásra azt gondolnánk, hogy a nyugalom szigete, de ez egyáltalán nem igaz. Nemcsak a házi szappankészítő műhelynek ad otthont ugyanis, hanem igazi állatparadicsom: Marcsi és Gábor a három rezidens kutya és a két cica mellett néha egy-egy elveszett, elhagyott állatot is gondozásba vesznek, és új gazdit keresnek neki. Egy kőbányai lakótelepről költöztek a kisváros szélén lévő házba, és ma már mindketten a Marcsi által megálmodott vállalkozásban dolgoznak. Bár szabadon rendelkeznek az idejük felett, kisfiuk, Soma születése miatt újra kellett gondolniuk a feladatok elosztását és az időbeosztást.
Az orangutánoktól a pálmaolajmentes szappanokig
Marcsi korábban virágkötészettel foglalkozott, saját üzlete volt Budapest tizedik kerületében, de egy idő után úgy érezte, nem tudja kibontakoztatni a kreativitását. Egyre több állatot fogadtak be panellakásukba, és egyszer csak úgy döntöttek, elég volt a nagyvárosi létből, és Gyömrőre költöztek. „Harmincéves voltam akkor, és úgy éreztem, valami olyat szeretnék csinálni, aminek értelme van, ezért elvégeztem a Szent István Egyetem természetvédelmi mérnök szakát” – meséli Marcsi. A szakdolgozatát állatkertészetből írta, bejáratos lett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. „Mindig is nagy emberszabású-rajongó voltam, és az állatkertben töltöttem a gyakorlati időmet. Éppen megüresedett egy hely, az egyik gondozó külföldre költözött, és megkértek, hogy lépjek be a helyére” – mondja Marcsi, aki nem sokkal a diplomája megszerzése után már orangutánokkal és gorillákkal foglalkozott.
Marcsi és Soma (Fotó: Hernád Géza)
Ez a hivatás azonban nem teljesen arról szól, amit a Jane Goodall-filmek alapján elképzelünk, a munka 90 százalékát a takarítás és a takarmányozás teszi ki. De így is megéri. „Alázatot tanultam, a munkához való hozzáállásban és az állatokhoz való viszonyulásban egyaránt. Nem könnyű elfogadni, hogy csak szemlélő legyek. De ők vadállatok, meg kell várnunk, amíg kíváncsiak lesznek ránk, amíg ők kezdeményeznek egyfajta kapcsolatot, de érdemes, mert meglesz az eredménye. Odafigyelnek ránk, és szuper kapcsolatot lehet kialakítani velük, bizalmat kapunk tőlük” – folytatja Marcsi.
Akkoriban jártak Gáborral Malajziában, Thaiföldön és Borneón, és kezdték felismerni, mekkora probléma a pálmaolaj és az erdőirtás. Úgy érezték, nincs rendben az, hogy az állatkertben megcsodáljuk az orangutánokat, ezzel párhuzamosan otthon pálmaolajat tartalmazó termékeket használunk és fogyasztunk. Az erdőirtások miatt az orangutánokat a kihalás fenyegeti, ez pedig az ökoszisztéma felborulását is eredményezi. Ázsiából hazatérve elhatározták: ezentúl pálmaolaj-mentes termékeket használnak. Ez azonban egyáltalán nem volt egyszerű egy évtizeddel ezelőtt, kevés helyen árultak ilyen kozmetikumokat, és nagyon sokba kerültek. Marcsi úgy érezte, mások figyelmét is fel kell hívnia erre a problémára: előadásokat tartott a témában, és elkezdett otthon szappanokat készíteni.
Fotó: Hernád Géza
A MANU Szappan családi manufaktúra azonban csak jó pár évvel később indult el. A fair trade és állatkísérlet-mentes alapanyagok felkutatása, a receptekkel való kísérletezés és a családi házban található műhely kialakítása több évet vett igénybe. Az „orangutánbarát”, pálmaolajmentes és vegán kozmetikumok, szilárd samponok és szappanok készítése ma már mindenesetre a család fő tevékenysége.
Marcsi találja ki a recepteket és készíti a termékeket, Gábor pedig a webshoppal, a csomagolással, az árubeszerzéssel foglalkozik, de mindez nincs kőbe vésve, ha kell, Marcsi keze alá dolgozik, mosogat. A piacokra, vásárokra is együtt járnak, és ez akkor is így volt, amikor Marcsi babát várt. „Együtt csináltuk végig az összeset. Mindig Gábor kapott borravalót, én soha” – nevet Marcsi.
Nem foglalkoznak a sztereotípiákkal
A Fróman-Komlósi családnál soha nem számított a hagyományos nemi leosztás. Gábor nem szeret barkácsolni, Marcsi viszont nagyon, Gábor pedig igen jól főz. Soma érkezése természetesen mindent megváltoztatott; teljesen újra kellett tervezni a kozmetikumkészítés és -kiszállítás folyamatát. A rutint a most tizenegy hónapos kisfiukhoz igazítják, de nem szigorú beosztás szerint telnek a napok – három kutyával, két macskával és a műhellyel ez nem is lenne megoldható. Itt mindig történik valami kiszámíthatatlan, a megrendelések száma sem állandó, de úgy tűnik, Marcsi és Gábor már lazán és nyugalommal fogadják a kihívásokat.
Akkor kezdik a napot, amikor Soma kel. Most éppen az a meghatározó, mennyit alszik egyszerre – ha hosszabb időt, mondjuk két és fél órát, akkor Marcsi munkával tudja tölteni a délelőtt egy részét, a babára pedig Gábor vigyáz. Az apuka hordozóban viszi magával, miközben kutyát sétáltat, délután pedig cserélnek. „A délutáni séta a tónál az én időm Somával, az itthon töltött órákat pedig beosztjuk. Ha épp össze kell készíteni egy rendelést, akkor én vigyázok Somára, és Gábor dolgozik, ha pedig szappant kell készíteni, akkor fordítva” – mesél Marcsi a hétköznapokról.
Gábor reggel Somával sétáltatja a kutyát (Fotó: Hernád Géza)
Általában Marcsi főz, de mindenki csinál mindent. Ha a feleségnek szappant kell öntenie, a férj megfőzi az ebédet. Ha Gábor áruért megy, Marcsié a fűnyírás, és így tovább. Reggel vagy előző este átbeszélik, és nagyjából beosztják a tennivalókat.
A kérdésre, hogy marad-e így idejük egymásra, Marcsi azt mondja, hogy ha akarják, igen. „A nagyik és a tesók alig várják, hogy lepasszoljuk Somit, de ritkán akarjuk. Huszonkét éve ketten vagyunk, jó most így hármasban. Nem tervezzük, hogy bébiszittert alkalmazunk. Egyrészt szeretjük, hogy család lettünk, szívesen megyünk együtt mindenhova, de ha kettesben szeretnénk lenni, szerencsére a közelben van a családunk, ők mindig szívesen vállalják a feladatot” – mondja Marcsi.
„Nem is gondolok a sztereotípiákra, természetes nekem, hogy részt veszek ezekben a dolgokban” (Fotó: Hernád Géza)
A szabadidővel kapcsolatban pedig azt vallják, hogy már az is szabadság, ha az ember maga oszthatja be az idejét. A többi csak szervezés kérdése, mindent meg lehet oldani – mondják. Jut idő jógára, focimeccsre, ünnepelni, sétálni, barátokkal találkozni, olvasni is.
Gábor a pelenkázástól a fürdetésig mindenben segít, soha nem mondta azt, hogy ezt ő nem akarja, mert „női dolog”, teszi hozzá Marcsi. „Szerencsés vagyok, hogy itthon lehetek, nagyon könnyű így együtt lenni a gyerekkel – egészíti ki Gábor. – Nem is gondolok a sztereotípiákra, természetes nekem, hogy részt veszek ezekben a dolgokban. Lehet, hogy húszévesen talán másképp csináltam volna, örülök, hogy most, negyvenöt évesen lettem apuka.”
Olvass többet a témáról a Zewa oldalán.
Szponzorált tartalom
