Gondoskodni együtt jó
Szponzorált tartalom

Mind a négy gyerek kiveszi a részét a munkából a családi napköziben

Családi vállalkozás. Léteznek esetek (remélhetőleg minél több), amikor a szóösszetételen belül a családin van a hangsúly, nem a vállalkozáson. Például a Knapecz–Bartók család esetében, ahol a „cég” sokkal inkább a család és a gyereknevelés kiteljesítésére szolgál, mint pénzkereseti forrásként.

Budapest egyik külső kerületének családi házas övezetében, egy csendes utcában található a Knapecz–Bartók házaspár családi napközije. Az ikerház kertjében pici játszótér, bent pedig a legkülönbözőbb játékokkal felszerelt csoporthelyiség. De nem ezektől érzi úgy az ember, hogy jó szívvel hagyná itt a gyerekét, hanem attól a szeretettől és kedvességtől, amivel a négygyerekes édesanya, Ágota fogadja a bölcsődés korú piciket. Pedig sokáig sem ő, sem a férje nem gondolt arra, hogy valamikor gyerekfelügyeletből fognak megélni. „Nekem közgazdasági végzettségem van, János villanyszerelő technikus. Korábban egy külkereskedelmi cégnél dolgoztam, aztán átmentem egy német–magyar vegyesvállalathoz – mesél a kezdetekről Ágota. – Akkor a négy gyerekből három már megszületett, és egyértelművé vált: nem működik az, hogy reggel kilencre bemegyek a munkahelyre, és estig ott vagyok. Aztán adódott egy lehetőség, hogy a szüleimmel közös ikerházba költözzünk. Pont akkoriban édesanyám talált egy felhívást, hogy a Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány helyettes szülős tevékenységre keres embereket. Jelentkeztünk, és mindketten elvégeztük a négyszáz órás tanfolyamot. Jelenleg is helyettes szülői státuszban tevékenykedünk.

A helyettes szülőt az különbözteti meg a nevelőszülőtől, hogy az általa gondozott gyerekeket nem a gyámhatóság emelte ki a családból, hanem a szülő fordult a védőnői szolgálathoz vagy egyéb intézményhez átmeneti segítségért, mondjuk betegség vagy anyagi krízis miatt. Ilyen esetben a szülő nem veszti el a gyerek felügyeleti jogát.

Egy jó ötlet mindent megold

Ágota és János belekezdett a lelkileg sokszor megterhelő, de nagyon szép munkába, aztán az 1999-es év hozott fordulatot: ekkor kezdtek kialakulni Magyarországon a családi napközik. A házaspár úgy döntött, váltani fognak. A családi összefogáson alapuló vállalkozás azóta is folyamatosan változik – ahogy maguk a családtagok is alakulnak, fejlődnek. A nagyobbik fiú, Ádám programozást tanult, egy ideig a bankszektorban dolgozott, de a rövid kitérő után „hazatalált”. Erről Ágota mesél bővebben. „Szeptembertől elindítottunk egy programozó szakkört, ahova sok egykori családi napközis jár. A kisebbik fiú, Máté a dizájner, a logót ő tervezte, a blogot, a vlogot és a prospektusokat ő csinálja, Ádám pedig a gyerekekkel van. A foglakozások nagyon játékosak, nincs teljesítménykényszer, mégis fejleszt. A dolog egyelőre gyerekcipőben jár, de mesemondóként én is be tudok kapcsolódni – merthogy azóta azt is kitanultam.”

A Knapecz–Bartók család: Kata, Máté, János, Ágota és Ádám (Fotó: Hernád Géza)

A családi vállalkozás profilja tehát idővel változik, de változatlan, hogy a család minden tagja kiveszi és mindig is kivette a részét a munkából. Ágota édesanyja is hosszú évekig besegített, ő a picikkel foglalkozott. Számtalan előnye volt annak, hogy egy komplett család várta minden reggel a napköziseket. „Egyes gyerekek egyből mindig a mamához mentek, mert egy nagymamakorú nő vonzotta őket, mások Jánost preferálták. Ő bevonta őket a férfiasabb munkákba, élvezték a bútorszerelést, érdeklődve vették kezükbe a csavarhúzót, bámulták a csiszolást. Látszott, hogy tetszik nekik, sokaknál hiányzik otthonról a férfi példa. A fiaimnak is mindig nagy sikerük van a picik között.

Máté, a legkisebb gyerek 2000-ben született, nyolc napos volt, amikor Ágota már dolgozott, így gyedre János ment el. A családi ház felső emeletén volt a kisbaba birodalma, lent pedig működött a napközi. Érdekes, hogy a négy gyerek sokáig nem is látta a felelősséget vagy a kötelességet a család megélhetését is jelentő intézményben. Inkább úgy gondolták: abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy rengeteg póttestvér közé térhetnek haza az iskolából vagy az óvodából. „Úgy váltunk el reggelente, hogy anya, ugye itthon lesznek a gyerekek, amikor hazaérünk?

Kata a gyerekekkel játszik (Fotó: Hernád Géza)

Igazi csapatmunka

János és Ágota (sok szülő gyakorlatával ellentétben) már korán felelősségteljes feladatokat bízott a gyerekekre, akik az évek során szintén megszerezték a családi napközis végzettséget. Erről Kata, a fiatalabbik lány beszél. „Gyerekként úgy éltem meg, hogy van egy csomó kicsi húgom és kicsi öcsém. Aztán egyre komolyabban bevontak minket a feladatokba. Hamarabb kezdtünk felnőttesen viselkedni, mint mások. Hamar megtanultunk például pelenkázni, anya és apa bevezetett minket ezekbe a teendőkbe. Tizenhat-tizenhét évesen már a felnőttesebb dolgokat is mi intéztük, nem gyerekként kezeltek minket. Ha az egész napot megkaptuk, akkor az egész napot végigvittük. Mi reggeliztettünk, ebédeltettünk, mi tartottuk a foglalkozásokat. Minden a mi felelősségünk volt nyitástól zárásig.” Kata bátyja, Ádám bólogat. „Már általános iskolásként besegítettünk, gimnazistaként pedig teljes napokat átvettünk.

Ádám uzsonnát készít (Fotó: Hernád Géza)

A „gyerekek” egyértelműen profitáltak abból, hogy viszonylag fiatalon kötelességeik voltak, és egyértelműen lökést kaptak a későbbi pályaválasztáshoz. A legidősebb lány gyermekpszichológusként dolgozik, Kata néptáncot tanít óvodásoknak, Ádám pedig – úgy tűnik – elindult azon a pályán, hogy szintén gyerekekkel foglalkozzon, annak ellenére, hogy informatikai végzettsége van. Pedig nem titkolják: időnként akadtak nehézségek is abból adódóan, hogy a munkahely és a családi fészek gyakorlatilag egybeforrt. János először elneveti magát, amikor a vállalkozással járó negatívumokról kérdezem. „Sok hátránya van ennek az életformának. Elsősorban az, hogy nincs magánélet. Például itt minden reggel rendnek és tisztaságnak kell lennie. Nem lehet széthagyni semmit, nincs olyan, hogy majd reggel elmosogatok, hiszen akkor már itt vannak a szülők a gyerekekkel. A gyerekek sokszor nem tudtak lejönni reggelizni akkor, amikor akartak, hiszen az ebédlőben menetrendszerűen megbeszélés vagy foglalkozás volt. Ezeket kamaszként nehezen tolerálták. Persze ezt megértem, hiszen minden gyerek szeretné magáénak tudni a saját kis családi birtokát.” Ádám ugyanezt hozza fel. „Nehéz a magánéletet és a vállalkozást szétválasztani, sokszor egybefolyik. Volt, hogy hétvégi napon, délelőtt oktatás volt a házban, pedig olyankor az ember tovább pihenne.

„Már általános iskolásként besegítettünk, gimnazistaként pedig teljes napokat átvettünk” (Fotó: Hernád Géza)

Nehézségek? Hááát…

A nehézségek, kellemetlenségek sorolása azonban nem tűnik komolynak ahhoz a pluszhoz képest, amit ez az élethelyzet adott. „Például nagyon jól beleláttunk a szüleink gyereknevelési mintáiba – kezdi Kata. – Ők anyaként és apaként ugyanazokat az elveket követték, mint az itteni gyerekekkel, de más közvetlenül megtapasztalni, és más kívülről látni ezt. Amikor néptáncot oktatok, akkor nagyon sokszor a tőlük ellesett technikákat alkalmazom. Ezenkívül remek »előszülő-gyakorlat« is volt számunkra.” Ennél a pontnál Ádám veszi át a szót. „Sok türelmet és felelősségérzetet tanultunk, hiszen más gyerekére kellett vigyázni, és általában is: egy vállalkozást csak komolysággal lehet csinálni. Sok apró részletre kell figyelni, hogy minőséget nyújtsunk, hogy a gyerekeknek a legjobbat adjuk, hogy jó név legyünk a piacon. Ez a cél, hiszen teljes mértékben magunkénak érezzük a napközit.

Megnézem
Összes kép (10)

János csak helyeselni tud. „A két lány és a két fiú teljes mértékben látja, mivel jár a gyereknevelés. Tudják, hogyan kell hozzányúlni egy babához, el tudják látni őket. Melyik húszéves fiú tudja elmondani magáról, hogy már tud pelenkázni?

A büszkeség jogos. A búcsúzásnál Ágotából előbújik az (egyáltalán nem mélyre rejtett) anya, elmondja, hogy számára a családi vállalkozás egyik (ha nem a legfontosabb) hozadéka az volt, hogy így folyamatosan jelen tudott lenni négy gyereke életében. „Anyukám itt él kétlépésnyire, de azért mi akartuk nevelni a gyerekeket. Azzal, hogy a munkahely a házunkban van, megspóroltuk azt az időt, ami azzal telt volna, hogy jövünk-megyünk a munkába. Teljes állás mellett nem lehet megoldani, hogy mindig ott legyünk az iskolában négy órára. Mi mindig el tudtuk vinni őket különórára, nekünk egyetlen bemutatójukat, fellépésüket sem kellett kihagynunk. Ha betegek voltak, akkor fel tudtam hozzájuk menni az emeletre lázat mérni, teát készíteni. Ez mindig és minden körülmények között fontosabb volt, mint az anyagiak.

Olvass többet a témáról a Zewa oldalán.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top