nlc.hu
Gyerekjáték
A problémamegoldás fejlesztése óvodáskorban

A problémamegoldás fejlesztése óvodáskorban

Agyunk működése nagyon izgalmas és sokszor kiszámíthatatlan is, éppen ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mit és hogyan szükséges fejlesztenünk rajta, már egészen kiskortól. A konceptuális, tehát koncepciókból álló gondolkodás lényege, hogy egy-egy problémát adott sémák, szabályok mentén próbálunk megoldani, így kapcsolódási pontok keresésére is ösztönözzük magunkat.
A problémamegoldás fejlesztése óvodáskorban

A szabályszerűségek megismerése és elfogadása egyúttal a kreatív gondolkodás egyik motorja is. A gyermeknél sokszor azt figyelhetjük meg, hogy többször indulnak neki egy-egy nehézkesebb helyzetnek, hiszen ismereteik nem elegendőek ahhoz, hogy már az elején teljesen átlássák az adott szituációt. Ez nem is baj, hiszen a kisebb hibákból rengeteget tanulnak, a nagyobbaktól a mi feladatunk megóvni őket. Bizonyos játékoknál a kicsiknek állandóan új koncepciókat kell alkotniuk és új utakat kell találniuk azért, hogy sikereket érjenek el.

Az építőjátékok, így a LEGO DUPLO készletek szuper lehetőséget tartogatnak a kis építőmesterek számára, hogy problémamegoldó készségüket és kreativitásukat is fejlesszék. A logikai tudáson alapuló játékok rendkívül hatékonyan segítik a konceptuális gondolkodást, hiszen van egy adott feladat, melynek teljesítése alatt a kicsik problémákba ütköznek, és próbálkozásokon, gyakorláson keresztül jutnak el a megoldásokhoz. Ezt a tudást felnőttként a munkánkban és a magánéletünkben is hasznosítjuk, éppen ezért fontos odafigyelni arra, hogy már egészen kiskorban ismerkedjenek vele gyermekeink.

Tíz éves lehettem, amikor a testvéremmel elhatároztuk, hogy felépítünk egy római arénát. Összefogtunk több osztálytársunkkal, és nagyon jót építettünk együtt. Most amikor elkezdek dolgozni egy makett tervezésén, az egyik legnehezebb feladat lemondani arról, hogy minden részletet beleépítsek. El kell fogadni, hogy a valóság leképezése ebben az esetben azt jelenti, hogy kiválasztjuk a megjeleníthető illetve jellemző részleteket, és ezekkel adjuk vissza az eredeti építmény hangulatát es stílusát. A másik fontos dolog, hogy néha végtelen kitartás kell egy építés során. A Szent István Bazilika makettem kupoláját például legalább ötször újraépítettem. Sokat tanultam belőle, leginkább azt, hogy sose szabad feladni, amíg nem elégedett valamivel az ember.“ – mondta Dóczy Balázs, LEGO építő.

A problémamegoldás fejlesztése óvodáskorban

A rendszerek ismerete fontos a későbbiekben is, hiszen ez képzi a stratégiai gondolkodás alapját, amely nemcsak felnőttkorban, hanem gyerekként is rengeteget segíthet a tanulásban. Nagyon fontos, hogy a gyerkőcök megértsék a probléma lényegét, amelyhez viszont rendszerezniük kell az összehatókat, majd ezt követően, kreativitásukat felhasználva tudják kitalálni a megoldást. Az általános nevelési és oktatási módszerek is azon alapszanak, hogy alapinformációkat adnak át a kicsiknek, akik ezt valamilyen feladaton keresztül tudatosítják és tanulják meg.

A gyermekek számára a világ tele van új felismerésekkel és élményekkel; például, ha leesik a játéka az etetőszék alá, meg kell neki mutassuk, hogyan tud lehajolni érte és felvenni azt. A problémamegoldásnak 3 fázisa van: az analizálás, a megoldás keresése, illetve az elhatározás. Gyermekek esetében sokszor fontos már az analizálás szakaszában segítségükre lennünk, és megmutatni nekik lehetséges kimeneteleket, megoldásokat. Ettől függetlenül ügyeljünk arra, hogy ne vegyük el tőlük a sikerélményeket.

A sikerek segítik őket abban, hogy egyre nyitottabban álljanak a kihívásokhoz, problémákhoz és versenyhelyzetekhez, épp’ emiatt mindig mérlegeljük, hogy mi valóban veszélyes rájuk nézve, és mi oldható meg biztonságosan. Az apróságok korábbi tapasztalatok alapján sok tanulságot vonhatnak le a jövőre nézve; emlékeznek, hogy egyszer már elsajátították a megoldás menetét és megpróbálják felidézni, hogyan csinálták és az sikeres volt-e. Míg a játékra koncentrálnak – például LEGO DUPLO elemekből építenek házikót, autót, vagy egyéb izgalmas építményt – képzelőerejük és kreativitásuk maximális üzemmódba kapcsol.

Egyre jobban elmélyednek saját világukban, megélik vágyaikat, és nem utolsósorban, sorozatosan felmerülő problémákat oldanak meg. Az olyan készletek, amelyek vegyes kockákat tartalmaznak, mint a LEGO DUPLO Alapelemek szett, fantasztikusan segítik a csöppségeket kreativitásuk és képzelőerejük megélésében, illetve annak valósággá formálásában. Ajándékként szuper ötlet, hiszen tökéletes szabadságot nyújt, emellett végtelen lehetőséget tartogat a legkisebbeknek, akik ebben a korban fedezik fel saját fantáziavilágukat. Az építőjátékok hihetetlenül fontosak a gyermekek életében, mivel agyuk minden részét egyszerre stimulálják, emiatt nemcsak motorikus, hanem mentális és kommunikációs készségeik is rendkívül hatékonyan fejlődnek.

További információk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top