Újdonsült pasimnak jól fizető állása volt a családi kapcsolatoknak hála, maga a família pedig különösen „magasan pozicionált”, ahogyan ő szerette ezt emlegetni. Félreértés ne essék, nekem ez nem számított akkoriban sem, főleg a magabiztossága és a kezdetben kedves, megnyerő stílusa tetszett. Az kevésbé, hogy minden egyes alkalommal a szülei és a bátyja is éreztették, elégedetten mutatták, hogy ők aztán valakik. Anyagilag és minden tekintetben. Nagyon szerettek engem, és a hátterem is „átment a szűrőjükön”, de nekem nagyon megterhelő volt az elejétől, hogy az én konfliktuskerülő személyiségem mennyire eltér az ő arrogáns világnézetüktől. Minden vacsora, minden társalgás arról szólt, hogy ki miért hülye, szánalmas vagy kevesebb náluk. A szülők a két fiukat folyamatosan az egekig magasztalták, dicsérték, becézgették, mindezt kényszeres, vicceskedő hangnemben.
Nagyon fiatal és tapasztalatlan voltam, és némiképp önbizalomhiányos, de ennek ellenére is sok vitánk volt a politikai nézetei miatt, vagy csak szimplán különböző, számomra necces helyzetek miatt. Lassan a kedvessége mellett kiderült az is, hogy a legtöbb embernél magasabb rendűnek érezte magát, akiknél nem, azoknál igyekezett megnyerő, kedves lenni, mint velem az elején. Állandóan kereste a konfliktusokat, rendőrökkel vitatkozott, sokszor provokálta is őket, a postán flegma volt, vagy ok nélkül ordítozott az alkalmazottakkal, és általánosan lekezelő volt. Sokszor szégyelltem magam miatta.
Totális kontroll
Azt vettem észre, hogy lassan elmaradoznak a barátaim, nem szerette, ha külön bulizom, beleszólt, hogy milyen állásinterjúkra menjek el, kikkel ne találkozzam. Eleinte büszke volt rám, hogy milyen okos, értelmes barátnője van, de egy idő után zavarta, ha kifejtettem a véleményemet.
Amikor összeköltöztünk, mindent ő döntött el. A színeket, azt, hogy milyen márkától vásárolunk meg egy-egy bútort… minden a látszatról szólt. Az új konyhában nem főzhettem, mert félt, hogy szagot kapnak a bútorok, nyomot hagyok a sütőlapon. Drága éttermekben ettünk, és egzotikus nyaralásokra jártunk, amelyeket én a kezdő fizetésemből finanszíroztam, ő pedig a milliós fizetéséből.
A családom és néhány barátom aggódott értem, amitől ideiglenesen fel tudtam magam annyira hergelni, hogy akarjak beszélni a problémákról vele. Óriási, (az ő részéről) ordítozásig fajuló viták lettek belőle olyan szégyenletes jelenetekkel, hogy lassan leszoktam róla, hogy jelezzem, ha valami nem tetszik.
Igaz szerelem (Profimedia)
Mivel a karrierem szépen lassan elindult, tényleg büszke volt rám, és mivel hasonló területen, a médiában dolgoztunk, sok tárgyalásra el is vitt magával. Kínos volt látni, hogy állandóan öntömjénezésbe csap át, drágának látszó, hamis márkás ruhákat, órákat visel, miközben arról szónokol, milyen ciki az, aki nem ad magára.
Furcsa, dermedt állapotban mentek el az évek, egyet tudtam, hogy rettegek vele családot alapítani, de a nyugodt időszakokban elvoltunk. Ezt csak utólag látom át ennyire, de minden szempontból függtem tőle. Ő kezelte a számláimat, minden az ő nevén volt, a lakás, a bútorok. A cégébe besegítettem rengeteget, de a fizetés az ő számlájára ment. A rezsit viszont a kisebb, bejelentett fizetésemből kellett fizetnem ötven százalékban. A bátyja többször is figyelmeztetett, hogy ebből a kapcsolatból nincs kiszállás, és hogy padlóra fogok kerülni.
Erőltetett lánykérés
Egy karácsonykor kérte meg a kezem, a családja körében. Olyan volt, mint egy szörnyű, elfuserált színpadi jelenet, amire úgy emlékszem, nem is mondtam semmit. De ez persze senkinek nem tűnt fel, senkit nem zavart. A gyűrűt pár hét után már nem hordtam, ő is félt, hogy elhagyom, és egyre inkább úgy éreztem, ki kell szabadulnom innen.
A családja a megkérdezésem nélkül nézett már időpontokat, helyszínt az esküvőre, és már a részletek is megvoltak. Az utolsó, legnagyobb pofon az volt, amikor anyukám megbetegedett, és a családjával akkora nyomás alá helyeztek, hogy elmentem a közös nyaralásra ahelyett, hogy anyukámmal maradtam volna. A nyaralás alatt többször, részvétlenül az orrom alá dörgölték, hogy ünneprontó a fejem, és ezért kár is itt lennem. Akkor éreztem, ha most nem, akkor soha nem tudok kiugrani.
Egy manipulatív, a teljes önbecsülésemet leromboló, arrogáns, önimádó, és konfliktuskereső, csak a külsőségeknek élő ember mellett leszek kénytelen leélni az életemet. Aki a szüleivel már az első gyerek nevét is megtervezte – nélkülem. Nem bírtam a pattanásig feszült helyzetet, és utolsó előtti nap hazamentem, mondván, hogy anyukámmal akarok lenni. Budapesten taxit hívtam, megálltam a lakásnál, és gyakorlatilag egy táskát elhozva kiszálltam a vele való életemből öt év után.
Egészen pontosan a nulláról kezdtem újra. Nehéz volt a papírügyek megoldása is, és ahol lehetett, keresztbe tett nekem. Sok mindent elveszítettem ebben a kapcsolatban, és két évig képtelen voltam nyitni a férfiak felé. Ha eltörtem egy tányért az új albérletemben, automatikusan frászt kaptam, hogy mit fogok kapni érte. Évekbe telt az is, hogy szabadon eljárjak bárkivel ebédelni vagy kávézni, és még most is szokom a gondolatot, hogy az új párom szereti a családomat, és nem büntet egy-egy családi ebéd után napokig azzal, hogy bezzeg az ő szülei…
Hatalmas tanulság volt, bár továbbra sem értem, hogy miért pazaroltam el öt évet, de az biztos, hogy soha többet nem fogom hagyni, hogy ilyen szépen, lassan és biztosan megbilincseljenek egy kapcsolatban.
Róla csak annyit tudok, hogy időközben megnősült, majd el is vált, a közös gyerek miatt pedig a bíróságra mentek, és vérre menően harcolnak a kislányért. Éppen ez volt a rémálmom vele kapcsolatban, nagyon boldog vagyok, hogy megúsztam.
Szponzorált tartalom
