Horoszkóp

Karmahoroszkóp – január 31-től február 6-ig

Kissé feszült lesz a hét, hiszen a Szaturnusznak és az Uránusznak ismét nagyon erős lesz a szembenállása, és mindehhez el kell még viselnünk a Vénusz és a Plútó nehéz fényszögét is. Az a fontos, hogy higgadtak, türelmesek maradjunk, és legyőzzük az irigység, a féltékenység érzését.

Kos

KosKarmikus kötelességed: Önálló személyiségnek maradni. Családod megpróbál hatást gyakorolni rád, befolyásolni olyan ügyekben, amelyekhez semmi közük. Próbáld velük megértetni, hogy ezzel kicsit elkéstek, és nem engedsz beleszólást a dolgaidba, mert ha nem vették volna észre, az évek alatt te felnőttél.

Karmikus kapcsolatod: Végre megismersz egy szívednek kedves partnerjelöltet, akit minden téren neked teremtett a sors, de ez még nem ok arra, hogy ne hagyj neki levegővételnyi időt sem. Várj türelemmel, hogy ő is így érezzen irántad, és a legfontosabb lépést ő tegye meg feléd, mert a túl gyorsan jött érzelmeid megrémíthetik, és elszalaszthatod a nagy lehetőséget.

Karmikus feladatod: Ingatlannal kapcsolatos dolgokban lehetsz nagyon szerencsés. Jó érzékkel több lakás közül azt veszed meg vagy azt bérled ki, amelyik életedben a legtöbb pozitív változást hozza majd. Bátran vágj bele, még ha a megszokott otthonodtól nehezen is válsz meg.

Bika

BikaKarmikus kötelességed: Mire vársz, ha tudod, hogy szerelmed minden vágya egy síelős hétvége a hegyekben? Hamar itt a tavasz, és ha nem intézkedsz időben, idén sem tudod meglepni ezzel a fantasztikus kiruccanással. Az ott szerzett – hol vicces, hol romantikus – élmények bearanyoznák napjaitokat.

Karmikus kapcsolatod: Testvéreddel lesz, akinek nagyon szeretnél segíteni, mert nehéz helyzetbe keveredett. Nem anyagi támogatásra van szüksége, inkább lelki támaszra, amit most csak te adhatsz meg neki. Jelenleg a legjobb megoldás, ha minél több időt töltesz vele.

Karmikus feladatod: Itt az ideje, hogy észrevedd az élet apró csodáit. Hajlamos vagy pesszimistán közelíteni a dolgokhoz, elzárkózni a jó események elől, lehet ez baráti vagy munkahelyi. Alaposan próbára tesz ez a helyzet, mikor semmi kedved jópofizni. Nem is kell, légy természetes, nyitottabb a világra, és meglátod, sokkal jobban fogod érezni magad a bőrödben.

Ikrek

IkrekKarmikus kötelességed: Új lehetőséget kell adnod az embereknek. Lehet, hogy elkövettek ellened különböző zűrös vétkeket, de neked most békejobbot kell nyújtanod. Ha tovább örvénylenek a félreértések, nagyon nehezen tudod megteremteni a lelki békédet, még akkor is, ha nem veszel tudomást róluk.

Karmikus kapcsolatod: Vonzódsz az érett férfiakhoz, mert tudod, hogy megbízhatsz bennük, és most pont egy ilyet repít eléd a sors. Ha egyedül vagy, nem mindennapi élményben részesíthetitek egymást, ha párkapcsolatban élsz, komoly bonyodalmakat okozhat.

Karmikus feladatod: Munkádban új területekre kalandozhatsz. De ha belevágsz egy ismeretlen szakmába, még ha azt is gondolod, hogy neked ez simán menni fog, érdemes visszaülni az iskolapadba, és megtanulni a fortélyait. El sem tudod képzelni, hogy mennyi támadási felületet adsz, ha nem vagy profi. Szerencsés leszel, mert álmaid munkája mellett a vizsgáidat is könnyedén leteszed.

Rák

RákKarmikus kötelességed: Kiállni magadért, és átgondolni eddigi kapcsolatodat. Párod állandóan irányítani próbál, minden percedről be kell számolnod, és ha a napirended nem tetszik neki, rögtön durcizásba kezd. Persze ajándékokkal ki tudod engesztelni. Lehet, hogy csak a kis meglepetések miatt csinálja az egészet!? Gondolkozz el rajta. Sajnos elképzelhető, hogy nem szerelemből, hanem érdekből van veled.

Karmikus kapcsolatod: A konditeremben egy olyan edzőt ismerhetsz meg, akire a tudása miatt felnézel, és olyan tanácsokat ad, olyan programokat kínál neked, amelyekkel tavaszra könnyedén formába hozhatod magad, sőt egész életedet megreformálhatod.

Karmikus feladatod: A héten nehezen birkózol meg néhány szituációval, hajlamos vagy hirtelen cselekedni, ami most számodra nem tenne valami jót.  Mielőtt munkahelyeden komoly lépésekre szánnád el magad, alaposan fontold meg, és kérd ki családod és barátaid tanácsát, segíteni fognak a döntésben.

Oroszlán

OroszlánKarmikus kötelességed: Próbálj diplomatikus maradni. Ne engedd, hogy elragadjanak az indulatok, és esetleg olyat mondj, amit később megbánhatsz. Főleg olyan emberekkel ne szállj vitába, akiktől függsz valamilyen formában, és később éreztethetik veled véleménynyilvánításoddal szembeni nemtetszésüket.

Karmikus kapcsolatod: A barátoddal lesz, aki hirtelen ötlettel áll elő. Tuti vállalkozást ígér, és sok pénzt, de valójában ígéretének semmi alapja nincs, és bizonytalan az egész üzlet. Anyagilag most amúgy is gyenge lábakon állsz. Ne kockáztass, és mondj nemet ajánlatára.

Karmikus feladatod: Régen voltál már valahol. Vedd rá kedvesedet vagy barátaidat, hogy menjetek el a belvárosba mulatni, és csapjatok egy görbe éjszakát. De ha a társaság a kellő hangulatot már elérte, hazafelé inkább hívjatok taxit, mert a kellemesnek ígérkező este gyorsan rosszra fordulhat, ha nem vagytok elővigyázatosak. Legyél észnél, és te hozd meg a jó döntést.

Szűz

SzűzKarmikus kötelességed: Egy külföldi munkára nemet kell mondanod. Bármennyire is csábító az ajánlat, most nem vagy abban a helyzetben, hogy belevágj egy ilyen új, felfedezetlen dologba. Gondolj csak arra, hogyan éreznéd magad egy idegen helyen, barátok, ismerősök nélkül. Lesz még lehetőséged a későbbiekben próbára tenni szerencsédet egy másik országban.

Karmikus kapcsolatod: Zárkózott vagy, és nehezen bízol meg bárkiben, de most találkozol egy idegennel, és olyan érzések fognak el, mintha régről ismernétek egymást. Lehet, hogy csak a barátságig jut el kapcsolatotok, de az legalább biztos bizalmon fog alapulni, és akár egy életre szólhat.

Karmikus feladatod: Összegyűltek benned a negatív energiák, és sokszor emiatt nem tudod megvalósítani céljaidat. Engedd el a rossz érzéseket. Részt kell venned egy tisztítókúrán, aminek a segítségével megszabadulsz a méreganyagoktól, és ami után újult vitalitással vetheted bele magad az élet sűrűjébe.

Mérleg

MérlegKarmikus kötelességed: Szerelmed kemény döntés elé állít, mert ha nemet mondasz, megbántod őt, ha igent, saját magadat hozod nem kívánt helyzetbe. Olyan dolgokat talál ki, amelyekhez egyáltalán nem fűlik a fogad, és semmi értelmét nem látod. Próbáld húzni az időt, mert később talán könnyebb lesz vele elfogadtatni a te nézeteidet.

Karmikus kapcsolatod: Főnököddel lesz, aki az utóbbi időben nagyon elégedett veled. Bizalmas feladatot kapsz, amelyet kezelj titkosan. Kollégáid bármennyire is próbálják kiszedni belőled az új projekt paramétereit, te tégy lakatot a szádra. Jelenleg számodra fontosabb a feletteseddel való jó kapcsolat.

Karmikus feladatod: Hosszú téli estéken televízió helyett egy vadregényes történelmi könyv olvasását válaszd. Hamar itt a tavasz, és akkor már nem marad időd műveltséged fejlesztésére. Persze ha egy jó buli ígérkezik, ne hagyd ki semmi pénzért, a könyv megvár otthon, viszont pezsgő hangulat és szórakozás nem minden este adódik.

Skorpió

SkorpióKarmikus kötelességed: Jótékonykodnod kell! Fortuna kegyeltjeként bármibe kezdj, anyagilag támogatni fog a szerencse. Vannak barátaid, akik nagyon szűkös helyzetben élnek mostanában. Neked lehetőséged adódik megsegíteni őket. Kis apróságokkal is nagy örömet tudsz szerezni nekik.

Karmikus kapcsolatod: Találkozol egy vonzó külföldi pasival egy szórakozóhelyen, ahová el sem akartál menni, nagyon ígéretesnek bizonyul a dolog, és úgy tűnik, mindketten komolyan gondoljátok. Bár vágytál a változásra, de most mégis megijedsz a köztetek lévő távolságtól. Lazíts, ez teljesen normális, hagyj időt magatoknak, mert mindenre fényt derít.

Karmikus feladatod: Minden munkát el kell vállalnod, munkahelyeden kiéleződött a hatalmi harc. A sok munka miatt teljesítményed ingadozó, és a rosszindulatú kollégák már kiéhezve várják, hogy mikor hibázol. De te nem fogsz, mert tudásod olyan magabiztosságot ad, hogy könnyedén hárítod a kisstílű támadásokat.

Nyilas

NyilasKarmikus kötelességed: A pénzügyeidet ne a tőled megszokott lezserséggel intézd, mert ez csődhöz vezethet. Készíts precíz nyilvántartást a bevételeidről és a költségeidről, így te is tisztában lehetsz anyagi helyzeteddel. Ha van többletbevételed, kérd ki befektetési tanácsadó segítségét, és fontolj meg minden lépést.

Karmikus kapcsolatod: Kedveseddel lesz. Készülj fel, mert a hét nagy változásokat hozhat, megeshet, hogy házassági ajánlattal lepnek meg. Számodra fontos a szabadság, ezért érthető módon berezelsz. Ez komoly lépés, kérj egy kis haladékot, de biztosítsd párodat szerelmedről, mert könnyen megbántódhat.

Karmikus feladatod: Barátaid különleges, új sportot akarnak kipróbálni. Kedvükben akarsz járni, de jobb, ha a saját érdekeidet nézed.  Ne hajszold túl magad az extrém sportok területén, mert könnyen megsérülhetsz, ami több hónapra kivon a forgalomból. Figyelj a folyadékpótlásra, és fordíts időt a lazításra edzés után.  

Bak

BakKarmikus kötelességed: Gyermekedet helyes útra kell terelni. Eddig elég sokat megengedtél neki, és ezzel sokszor visszaélt. Nem tudsz mást tenni, mint hogy kemény kézzel helyre teszed. Arra viszont ügyelj, hogy fokozatos legyen az átmenet, mert lehet, hogy a hirtelen jött változás még nagyobb ellenszegüléshez vezet.

Karmikus kapcsolatod: Egy olyan személlyel lesz, akivel régen együtt dolgoztál, és most a segítségedet kéri, mert nincs állása, és szeretne nálatok elhelyezkedni. Mivel jól kijöttetek, és megbízol benne, nyugodtan ajánld be, a többi úgyis a sorson múlik.

Karmikus feladatod: Szeretni egy férfit. Nehezen megy, mert az igazi még várat magára. Az elmúlt hetek kutatómunkájának „eredményeképp” semmi érdemlegeset nem tudsz felmutatni, ami kicsit megvisel. Lehet, hogy a te hibád, és rossz helyen keresgélsz, vagy túl nagy igényeket támasztasz velük szemben. Gondolkozz el ezen, mert a héten elsuhanhat melletted valaki, akire érdemes lenne odafigyelned.

 

Vízöntő

VízöntőKarmikus kötelességed: Érzelmi alapon bánsz a pénzzel, ha rosszkedved van, sokat költesz, ha jó, akkor is. Most még megteheted, de jó lenne valamilyen rendszert felállítani pénzügyeidben, mert hamarosan egy vasad sem lesz a számládon. Próbálj csak akkor költeni, ha rossz passzban vagy, mert az ritkábban fordul elő.

Karmikus kapcsolatod: Egy olyan személlyel lesz, akivel szemben egy ideje megjátszod a kedvességet, és akit valójában nem igazán kedvelsz. Viselkedj őszintén vele, és ne csapd be. Ha tényleg ennyire idegesít a stílusa, most könnyedén megszakíthatod vele kapcsolatodat, minden negatív érzés nélkül.

Karmikus feladatod: Az elmúlt hetekben csak úgy rakódtak rád a kilók. Ellen kell állnod a finomságok csábításának, mert ez így nem mehet tovább.  Gyakorolj önfegyelmet. Lassan már egészségedet is veszélyezteti. Ajánlott elmenned háziorvosodhoz, mert egy vérvizsgálat jó eredménye megnyugtató lehet.

Halak

HalakKarmikus kötelességed: Szerelmednek ne vásárolj drága ajándékokat, mert lehet, hogy most nem tudja viszonozni, és kellemetlen helyzetbe hoznád. Inkább kényeztesd egy jó hátmasszázzsal, vagy főzz neki finom vacsorát, szerezz neki romantikus perceket. Érzéseidet így is ki tudod fejezni.

Karmikus kapcsolatod: Hallgasd meg barátodat, mert olyan dolgokat fog mondani neked, amelyek a te számodra fontosak. Lehet, hogy csak legyintesz, de ha mondanivalóját elraktározod a fejedben, mikor szükséged lesz rá, nagy szolgálatot fog tenni. Becsüld meg őt, mert a mai világban kevés jó barátja van az embernek.

Karmikus feladatod: Virágozni fogsz egész héten. Bárhol is jelenj meg, minden tekintet elismerően rád szegeződik. Élvezd ki, kovácsolj előnyt belőle, de ne élj vissza helyzeteddel, és ne szállj el ettől, mert ha nagyképűen reagálsz a dolgokra, könnyen rossz benyomást kelthetsz az emberekben, amit te sem szeretnél.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és tudd meg, 
mit mond a horoszkópod!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése