nlc.hu
Horoszkóp
Szerelemhoroszkóp: Kos és kapcsolatai

Szerelemhoroszkóp: Kos és kapcsolatai

Sorozatunkban arra keressük a választ, hogy az egyes jegyek szülöttei hogyan illenek össze a saját, illetve a többi jegy szülötteivel. Tehát amennyiben Kos jegyű vagy (vagyis akkor születtél, amikor a Nap látszólagosan a Kos csillagképben állt – azaz március 21. és április 22. között), az alábbiakból megtudhatod, miként alakulhatnak párkapcsolataid.

Kos és a Vízöntő

Szerelemhoroszkóp: Kos és kapcsolatai

Inspiráló, ám igen viharos kapcsolat. A Vízöntőknek inkább vetélytárs vagy, mint partner, de ha mégis szerelemre lobbantok, állandóan versenyezni fogtok. Mindketten hihetetlen akaraterővel és elszántsággal bírtok, ami gyakran egymás ellen fordít benneteket, ám annál sokkal vonzóbb ez a játék, mintsem veszni hagyjátok: harcolni fogtok! Ha mindezt nem veszitek túlságosan komolyan, kellemes és szórakoztató lesz a kapcsolat.

Olvasd el ezt is!

Kos és a Bika

Szerelemhoroszkóp: Mérleg és kapcsolatai

Kellemes, baráti kapcsolat, sőt akár szenvedélyes is lehet, ám egy idő után be kell látnod: partnered nem képes követni a tempót – ő jóval nyugodtabb, megfontoltabb. Ilyenkor vegyél vissza egy kicsit, próbálj kevésbé követelőző lenni. Hallgasd meg tanácsait (még ha fütyül is rájuk), ne nyakaskodj. És ne szórd olyan feltűnően a pénzt – tudod jól, hogy társad semmivel sem tud jobban felbosszantani.

Olvasd el ezt is!

Kos és az Ikrek

Szerelemhoroszkóp: Mérleg és kapcsolatai

Vidám, lelkesítő kapcsolat. Társad lenyűgözi vakmerőséged, neked pedig imponál a másik intelligenciája, szellemessége. Kedvelitek a kalandokat, mozgékonyak, kíváncsiak vagytok, bár partnered közel sem olyan merész, mint amilyennek mutatja magát, s így rizikósabb helyzetekben csődöt mondhat. Ne vedd túl komolyan, amit mesél vagy ígér – szeret túlzásokba esni. Légy hozzá kevésbé szigorú, akkor nem csalódhatsz.

Olvasd el ezt is!

Kos és a Rák

Szerelemhoroszkóp: Mérleg és kapcsolatai

Szoros, meghitt kapcsolat. Elbűvöl egy Rák kedvessége, naivitása, úgy érzed, valódi “kincsre” bukkantál. Örömmel gyámolítod, gondoskodsz róla – igaz, olykor elveszted türelmed, mert társad olyan, mint egy kisgyerek: váratlanul elkeseredik, vagy éppen durcás lesz, és engesztelni kell. Ám képtelenség rá haragudni, mert a következő pillanatban már megint vidám, ártatlanul mosolyog, és minden a legnagyobb rendben van.

Olvasd el ezt is!

Kos és az Oroszlán

Szerelemhoroszkóp: Mérleg és kapcsolatai

Érdekes, vonzó kapcsolat. Egy Oroszlán éppen oly erős akaratú és határozott ember, mint te, s ez nem könnyíti meg a hétköznapjaitokat, ám annál érdekesebbé teszi kettőtök viszonyát. Becsülitek, meghallgatjátok a másikat, és még ha sok dologban különböző is a nézetetek, tiszteletben tartjátok egymás véleményét, sőt, gyakran el is gondolkodtok rajta. S ha mégis adódik néhány komolyabb vita, egészséges optimizmusotok és humorotok segíthet majd.

Olvasd el ezt is!

Kos és a Skorpió

Szerelemhoroszkóp: Mérleg és kapcsolatai

Nehéz, feszült kapcsolat. Erősen vonzódtok egymáshoz, de talán éppen, mert olyan nagyon különböztök – eltérő a jellemetek, s a legtöbb dologban a véleményetek is, más értékekben hisztek, mást tartotok fontosnak. Te – társad szerint bántóan – őszinte vagy, és szereted a nyers, nyílt módszereket, míg ő éppen az ellenkezőjét tartja célravezetőnek. Ha képesek vagytok elnézni egymás rigolyáit, több örömötök lesz a kapcsolatban.

Olvasd el ezt is!

Kos és a Nyilas

Szerelemhoroszkóp: Mérleg és kapcsolatai

Kalandos, de tartós kapcsolat. Már az első pillanatban rokonszenvesek vagytok egymásnak, hamar kialakul a meghitt, baráti viszony, ami bármelyik pillanatban szerelemmé változhat. Ám sajnos mindketten túl szenvedélyesek vagytok, túl sokat akartok egymástól, ezért hamar elveszíthetitek a fejeteket – ingerlékennyé, türelmetlenné váltok. Légy legalább te egy kicsit elnézőbb, beszéljétek meg gyakrabban a dolgokat.

Olvasd el ezt is!

Kos és a Bak

Szerelemhoroszkóp: Mérleg és kapcsolatai

Nyílt, bizalommal teli kapcsolat – egy Bakra vakon rábízod magad, ami nálad igen ritka. Társad erősnek, bátornak és nagyon rokonszenvesnek tartod, fél szavakból is megértitek egymást, ritkán veszekedtek, inkább vitatkoztok – a makacsság mindkettőtök gyenge pontja. Partnered alapvetően zárkózott, nehéz ember, de neked megnyílik és szinte kezes lesz: a lehető legjobbat hozza ki belőle ragaszkodásod.

Olvasd el ezt is!

Kos és a Mérleg

Szerelemhoroszkóp: Vízöntő és kapcsolatai

Harmonikus, őszinte kapcsolat. Nagyon jó köztetek az összhang – hasonló az értékrendetek, hisztek a becsületben, a barátságban, az igaz dolgokban. Mindketten harcba is szálltok (akár egymás ellen is!), ha a helyzet megkívánja, bár különböző eszközökkel: te tettekkel és akarattal, míg társad inkább szép szóval. Ám ez egyáltalán nem megy a kapcsolat rovására, sőt – az ilyen viták után, ha lehet, talán még jobban becsülitek a másikat.

Ezt is olvasd el!

Kos és a Halak

Szerelemhoroszkóp: Mérleg és kapcsolatai

Gyakori és szerencsés kapcsolat – annak ellenére, hogy végletesen különböztök egymástól. Társad szelíd és félénk, nehezen dönt egyedül, retteg a járatlan utaktól és soha, semmilyen helyzetben nem kezdeményezne. Ezzel szemben te vakmerően kísérletező vagy, és egyben olyan magabiztos, hogy kedvesed (a te minden őrültséged ellenére) úgy érzi, biztonságban van. Azért ne feszítsd túl a húrt, szegénynek így is éppen eleget kell kiállnia.

Olvasd el ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top