Horoszkóp

Ez a csillagjegyek legmeglepőbb tulajdonsága

A csillagjegyek tulajdonságairól, jellemzőiről, lehetőségeiről, kapcsolatairól számos cikket, elemzést olvashattál. Most olyan meglepő információkat osztunk meg róluk, amelyeket talán korábban még sosem hallottál. Izgalmas, vicces és nagyon érdekes. Íme tehát a csillagjegyek legmeghökkentőbb tulajdonságai. És rád vajon melyik igaz?

A Kos (március 20. – április 19.)

A Kos gyakran visel sebhelyet a homlokán. Nem véletlenül, hiszen sokszor szó szerint fejjel megy a falnak. Vagy bármi egyéb másnak, így a szekrénynek, az asztalsarkának, az ajtónak. A homlokán pedig Harry Potter-módjára aztán ott éktelenkedik egy fájdalmas púp vagy sebhely. Folyton járnak a gondolatai, nem arra figyel, amit éppen tesz, ezért fordulhatnak elő vele ezek az apróbb balesetek.

A Bika (április 19. – május 20.)

A Bika gyűlöli a reggeleket. Az órát beállítja reggel 7-re, amelyik aztán csörög is, majd lenyomva a gombot még sokszor 5 perces szundit engedélyez magának. Erre a vénuszi csillagjegyre persze érvényes a mondás, mely szerint az alvás megszépít. Csak aztán, amikor ráébredt, hogy csúnyán el fog késni, begyűjti azokat a ráncokat, amiket az elalvással kisimított. De mégis mit tehetne, amikor az érzékien finom szaténágyneműből lehetetlen reggelente kipattanni.

Az Ikrek (május 21. – június 20.)

Az Ikrek kedvenc színe a sárga. El kell ismerni, bámulatosan áll neki, ahogyan a zöld árnyalatokkal bátran kísérletezhet. Ezektől a vidám színektől nem véletlen, hogy neki is mindig jó a kedve. Imádja az otthonát is rendezgetni, csinosítani, ami természetesen épp oly színes, mint ő maga.

A Rák (június 21. – július 22.)

A Rák imádja a régi holmikat. Szívesen guberál és válogat bolhapiacokon, antikváriumokban, ahol számtalan elképesztő kincsre bukkanhat. A vintage stílusnak nem tud ellenállni. Érzékeny lélekként a szépség, a harmónia különösen fontos a számára. Jó érzékkel rendelkezik, hogy otthonát igazán elegánssá varázsolja még a másoknak értéktelen holmikból is. Imádja a romantikus ruhákat, ha tehetné, ismét divatba hozná a századeleji formákat.

Az Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)

Az Oroszlán leginkább káprázatos és elképesztően dús sörényéről, hajzuhatagáról ismerhető fel. Irigylésre méltóan gyönyörű a haja szinte mindenkinek, aki ebben a csillagjegyben született. Ő persze, ha rendkívül büszke is szépséges fürtjeire, meglehetősen sokat bajlódik velük. Szinte mindenféle hajkészítményt kipróbált már, amit csak kapni lehet, a rakoncátlan tincsek sokszor mégsem állnak úgy, ahogy ő szeretné.

A Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

A Szűz egészen biztosan becsületből (is) diplomázott. Rendkívül gyakorlatias és összeszedett, a munkáját a tőle telhető legjobban végzi, megbízható és igen, elképesztően becsületes. Soha nem tenne olyasmit, ami ellenkezik az erkölcseivel, az elveivel. Ha épp nem tud buszjegyet venni, inkább gyalogol, semhogy akár csak egyszer is blicceljen.

Ezek a csillagjegyek legmeglepőbb tulajdonságai
Ezek a csillagjegyek legmeglepőbb tulajdonságai

A Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

A Mérleg az állatöv divatmániása. Kétségtelen, ért is az aktuális divathoz. Gazdag ruhatára igencsak irigylésre méltó, a cipős szekrényéről nem is beszélve. Mindig úgy néz ki, aki épp egy divatlapból lépett ki. Pedig minden kiöltözős esemény nála rémálommal kezdődik, amikor a gardróbja elé áll, és kétségbeesve tördeli a kezét: “nincs egy rongyom sem”.

A Skorpió (október 23. – november 21.)

A Skorpió bolygója a Plútó, amelynek hatására egészen elképesztő megújuló erővel rendelkezik. De nem is ez a legmeglepőbb tulajdonsága, hanem a haja, mely igencsak furcsán nő. Elől, a homlokán középen V-alakot ölt az egyik tincs, amelytől arcvonása igencsak viccesnek hat, amolyan pletykafészek típusnak tűnik tőle.

A Nyilas (november 22. – december 21.)

A Nyilas titokban arról ábrándozik, hogy egyszer híres sztár lesz belőle. A világ a lába előtt hever, és mindent megkaphat, amire csak vágyakozik. Mivel kifejezetten optimista, és nagyon tud hinni a képességeiben, valójában nem is annyira elképzelhetetlen, hogy egyszer ismertté váljon. Ha Brad Pittnek, Taylor Swiftnek, Scarlett Johanssonnak és Frank Sinatrának sikerült, akik ugyancsak nyilasok, neki miért ne sikerülhetne?

A Bak (december 22. – január 19.)

A Bak szó szerint A főnök. (Így, nagy A-val.) Könnyen lehet, a te főnököd is ebben a csillagjegyben született. Valóban kiváló vezetői képességekkel rendelkezik, megbízható, lojális, rendkívül szívós és kitartó, de a családjáért is mindent megtesz. Megszállottan dolgozik a legnagyobb projekteken, még be sem fejezte az előzőt, már a következő célon gondolkodik. Csak győzzék a többiek utolérni.

A Vízöntő (január 20. – február 18.)

A Vízöntő igazi csapatember. Sőt, talán a legjobb a csapatában, hiszen nagyon okos és intelligens csillagjegy. Ugyanakkor van egy egészen furcsa és meglepő tulajdonsága, a keze és a lába szinte mindig hideg. Hogy miért? A keringési rendszere nem tökéletes. Mit tehet? A forróvizes lábáztatás talán segíthet.

A Halak (február 19. – március 20.)

A Halak a hetes szám bűvöletében él. Nála minden erről szól. Már gyerekkorában is a Hófehérke és a 7 törpe volt a kedvence, na meg az olyan mesék, amelyekben a 7 fejű sárkányt kellett legyőzni vagy épp 7 próbát állt ki a hős. Hogy miért vonzódik ennyire a heteshez? A számmisztikával megfejthető a rejtély. Nos, a Halak egyik uralkodó bolygója a Neptunusz, a számmisztika pedig éppen ezt a bolygót azonosítja a 7-es számmal. Talán ezért, de ki tudja?

(via good housekeeping)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top