Horoszkóp

Ez a téli napforduló spirituális jelentése

A téli napforduló minden évben december 21-re vagy az azt követő napra esik. A Föld északi féltekéjén ez az év leghosszabb éjszakája, és legrövidebb nappala. Különleges, rejtett spirituális jelentés is társul hozzá. Egykoron – de több helyütt még ma is – a természeti népek ünnepet is szenteltnek ennek a napnak. Ismerd meg, mire alkalmas leginkább a téli napforduló időszaka.

December 21-e, a téli napforduló időpontja az év legsötétebb napja is egyben (csillagászatilag 2017-ben 16 óra 28 perckor történik meg). A nap 7 óra 28 perckor kel, és 15 óra 55 perckor nyugszik. A leghosszabb éjszaka és a legrövidebb nappal. És ez az a nap, amikor testileg és lelkileg is téli álmot kellene aludni, de legalábbis befelé figyelni, önmagunkban elmélkedni. Ha megteheted, legalább néhány percet tölts december 21-én egyedül. Kiválóan alkalmas a nap, hogy átgondold, mi minden történt veled az elmúlt évben, de új terveket is a csillagászati tél első napján érdemes szövögetni.

Ezt jelenti a téli napforduló

Télen a fák lehullatják leveleiket, látszólag élettelenek, ahogyan a legtöbb állat is bekuckózza magát, és téli álomra hajtja a fejét, hogy aztán tavasszal feltöltődve, újult erővel ébredjen a természet. Az embernek pontosan ugyanígy kellene tennie. Egykoron lehetőség volt erre, manapság megoldhatatlan. A hosszú téli esték mégis tökéletesen alkalmasak rá, hogy kicsit befelé fordulva önmagadra is figyelhess. Elcsendesedve meditálj, csak és kizárólag magadra koncentrálj. 

téli napforduló

A téli napforduló az év legsötétebb napja

December 21-ét spirituális értelemben a Lélek Sötét Éjszakájának is nevezik. A Föld északi sarkpontján ilyenkor teljes a sötétség, hat hónapon át föl sem kel a fel a Nap. A mérsékelt övben, ahová Magyarország is tartozik, mindössze 8 és fél órás a nappal. Ugyanakkor különleges energiával is rendelkezik a Fény születésének napja. Ne lepődj meg, ha érzékenyebb a lelked, ha meghatódsz olyasmin is, amelyeken általában nem szoktál. A téli napfordulón átélt meditáció segíthet megérteni, mi zajlik a lélekben, de arra is lehetőséget ad, hogy új, eddig ismeretlen szinteket tapasztalj meg magadban. Az energiát szinte azonnal érezheted, amint lehunyod a szemed.

A mélyen elrejtett vagy elfolytott érzések könnyebben törhetnek felszínre, az örömet és a bánatot is intenzívebben élheted meg ezen a különleges napon. Ahogyan a fény, te is újjászülethetsz. Kitalálhatod a céljaidat, elindulhatsz egy új úton, energiát adhatsz mindannak, amire a lelked mélyén vágyakozol. Próbálj meg ezen a napon lassítani – már amennyire lehetséges. Engedd el az idegeskedést, függeszd fel átmenetileg a karácsonyi készülődést. Fókuszálj csak magadra. Ha teheted, jógázz vagy sétálj a friss levegőn. Persze, csak lassan, sehová sem sietve. Hálás lesz a lelked érte. Egy picit megtapasztalhatod a csodát, amelyet a természeti népek egykoron még ismertek.

(via mystical raven)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top