Biztos nektek is azonnal eszetekbe jut egy-egy tett vagy kijelentés, ami ha felétek irányul, feláll a hátatokon a szőr. Nekem ilyen például a számomra közömbös, szinte ismeretlen emberek tengernyi jótanácsa, de számos mondat és tett is ki tud hozni a nyugalmamból olykor. Azt hiszem, nem vagyok egyedül ebben. Az alábbiakban csillagjegyek szerint olvashatjátok, kit mi kerget az őrületbe.
Kos
Azoktól van a legrosszabbul, akik folyamatosan azt hangoztatják neki, hogy lazíts vagy nyugodj meg. Teljesen érthető, pláne, ha tényleg ideges az ember.
Bika
Azoktól az emberektől borul ki leginkább, akik az utolsó pillanatban mindig megváltoztatják a terveiket, tőled viszont azt szeretnék, ha mindent lemondanál, mert hát miért ne?
Ikrek
Rosszul van a kéretlen tanácsoktól, főleg, ha azt olyan személy adja, akinek semmi tapasztalata nincs, véleménye viszont bőven.
Rák
Azok az emberek kergetik ki a világból, akik borzasztó bizalmaskodóan viselkednek velük, pedig csak három perce ismerték meg egymást.
Oroszlán
Nem a figyelem középpontjának lenni számára maga a pokol.
Szűz
Nem több akasztja ki őket, mint a hangos csámcsogás vagy rágózás. Azért viszont ölni tudna.
Mérleg
Menekül azok elől, akik olyan dolgon sikoltoznak, ami még távolról sem izgalmas egyáltalán.
Skorpió
A Skorpió ősi ellensége az olyan ember, aki azelőtt mondja azt, hogy sajnálom, mielőtt elmondanád, tulajdonképpen miért is lenne jó bocsánatot kérnie.
Nyilas
Borzasztóan fárasztják azok az emberek, akik lassan és akkurátusan megterveznek mindent A-tól Z-ig, és egy csipetnyi spontaneitás sincs bennük.
Bak
Nos, őket elég sok minden zavarja, nem lehet egyetlenegy dolgot kiemelni…
Vízöntő
Megvannak a szájon át légző emberek? A Vízöntőnek is. A bögyében.
Halak
Kirázza őket a hideg azoktól, akik “ne vedd sértésnek” kezdettel szólnak hozzá. Nyilvánvalóan sértőt fognak mondani.