Horoszkóp

10 csodás idézet az őszről

Megváltoznak a fények, a színek és az illatok. Vannak, akiknek az őszről csupán az elmúlás jut az eszébe, de elég egy séta a színes leveleket hullató fák között, vagy néhány szép sor az évszakról, és máris másképp látjuk a világot!

A nyüzsgő, vibráló nyár elmúlása után sokakat nehezen érint az ősz. Az érkező hűvös, az egyre több ruhadarab, a rövidebb esték lelombozóak lehetnek, mégis akadnak, akik egyenesen rajonganak ezért a nyárhoz képest borúsabb évszakért.

Jó kedvre deríthet, ha az erdei sétákon gyűjtött kincseinkkel, vagy őszi kiegészítőkkel díszítjük a lakást. És itt az ideje a forró, zamatos italoknak, belső tüzet erősítő, csípős falatoknak is.

Míg otthonunk melegében megpihenünk az egyre korábban érkező estéken, ezekkel az őszi idézetekkel melengethetjük lelkünket – és készülhetünk az örök körforgásra: még jócskán előttünk a tél, de jön majd az új tavasz!

falevelek

Fotó: Unsplash

“A tavasz csak elmúlást hozhat, az ősz viszont biztosan szívderítő megújulást jelent. Föltétlenül és csak azt. Az ősz feléleszti a szerelmeket, rutinossá és magabiztossá tesz, az ősznek van ritmusa, míg a nyár szertelen, szédült és vágyakozó. A nyár a kötelező nagy érzések évszaka, míg az ősz a spontán és valódi örömöké.” (Grecsó Krisztián)

“Az ősz olyan, akár egy második tavasz, amikor minden falevél olyan, mint egy színpompás virág.” (Albert Camus)

“Szomorú őszi, öreg gyereknek születtem, én nem tudtam úgy örülni, mint a többiek. Most kezdek lassan fiatalodni, érzem az őszben a ficánkoló tavaszt, a napsugár utolsó fölényes magasságait, ahogy átugrálja az ősz buckáit. Mindenütt könyörgő füstoszlopok kapaszkodnak az ég felé, a tűz, a víz könyörög a hosszú napsugárért.” (Latinovits Zoltán)

“Az ősz az az évszak, amikor a világ kicsit megnyugszik, és számba veszi, eleddig mit ért el. Változást hoz, de megnyugtatóan lassú átmenettel, nem kapkodó pánikban.” (Sarah Ivens)

“Nincs a természetben két egymáshoz tökéletesen hasonló falevél, s így bizonyosan két ember sem lehet teljesen egyenlő. Mégis felébred azért a növény szendergő ékessége téli álmából, zöldell a tavaszi lágy szellőkben, örvendezik a harmatnak, s mohón szívja be a nyári eső cseppjeit, összezsugorodik az ősz hidegétől, s végül szárazon hull a földre.” (Széchenyi István)

„Az ősz a hangulatok kiapadhatatlan forrásaként hat az érzékeny lélekre, és minden olvasásra érdemes költőt megihletett, hogy néhány mélabús sorban megörökítse.” (Jane Austen)

“A tavasz reményteljes, a nyár büszke, az ősz alázatos, a tél ellenálló.” (Cecelia Ahern)

ősz

Fotó: Unsplash

“Az ősz a kedvenc évszakom. Szeretem, amikor a levelek vörösbe és narancsba fordulnak. Gyönyörű látványt nyújtanak a holdfényben, és elképesztő változáson esnek át. A tavaszi és a nyári zöldellés csak árnyéka a fák igazi valójának, ez a buja színvilág igazi csoda, és minden áldott évben bekövetkezik, amikor az éjszakák egyre hidegebbek lesznek. Mintha ezekkel a tüzes színekkel kárpótolnák, hogy eltűnik a meleg.” (J. R. Ward)

“Az ősz annyi aranyat hord a zsebében, mint az összes többi évszak együttvéve.” (Jim Bishop)

“A tavasz elmúlása, mindenki számára saját ártatlansága elmúlását idézi fel. A nyár elmúlta, önmagunk bőségére emlékeztet. A múló ősz önmagunk imádatát tárja elénk, míg a tél, saját kitartásunkat idézi meg.” (Yoko Ono)

Ez is érdekelhet Őszi dekorációs elemek Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése