nlc.hu
Horoszkóp

Csillagjegyek, akik mindig támaszkodnak valakire

Ezek a csillagjegyek mindig támaszkodnak valakire

Ki azért, mert önállótlan, ki azért, mert folyamatos figyelemre vágyik, és akad, aki egyszerűen önzőségből támaszkodik másokra.

A most következő csillagjegyek szülöttei egész egyszerűen képtelenek meglenni mások nélkül.

Rák

A Rákok nem egyszerűen csak támaszkodnak másokra, hanem beépítik az életükbe az embereket, akik így nélkülözhetetlen „alkatrészeivé” válnak a létezésüknek. A jegy szülöttei a legkevésbé sem vágynak az önállóságra, sőt, valójában kimondottan megrémíti őket a gondolat, hogy valamit teljesen egyedül kell véghez vinniük. Egy pillanatig sem haboznak segítséget kérni, olykor olyanoktól is, akikkel nincsenek ehhez kellőképpen bizalmas viszonyban. Mivel azonban ezt nem erőszakosan, hanem kedvesen, ugyanakkor lényegre törően teszik, a segítséget általában meg is kapják. 

Oroszlán

Az Oroszlánok számára az élet egy színpad, ahol ők játsszák a főszerepet, ám ehhez persze közönségre is folyamatosan szükségük van. Számukra a támogatás mások figyelme. Mivel rendkívül büszkék, nem fognak tőled például pénzt vagy valamilyen feladat megoldásában segítséget kérni, azt azonban nem csupán igénylik, de egyenesen elvárják, hogy jelen légy és figyelj rájuk. Szerintük ugyanis ez nekik mintegy alanyi jogon jár és kész. 

Támogatás, barátok

Illusztráció: Getty Images

Bak

A céltudatos Bakok maximálisan hisznek a csapatmunkában, azzal a kitétellel, hogy a csapatot feltétlenül nekik kell irányítaniuk. Ebben az értelemben tehát ők is másokra támaszkodnak, miközben a saját, határozott elképzeléseiket és érdekeiket érvényesítik. Az esetek többségében mindez a köz javát is szolgálja, de a jegy szülöttei bizonyos esetekben nem riadnak vissza attól sem, hogy szemrebbenés nélkül kihasználjanak másokat. 

Szűz

A Szüzeknek az élet minden területén szükségük van a támogatásra, ugyanakkor ez nem egyoldalú, hiszen ők is legalább olyan stabil támogatást nyújtanak. A támogató és a támogatott személyek ugyanakkor nem feltétlenül ugyanazok a jegy szülötteinek életében, ugyanis a segítséget nem valamiért cserébe várják el, vagy épp adják. Sokkal inkább arról van szó, hogy számukra teljesen természetes állapot szükség esetén segítséget kérni, ha pedig tehetik, teljesen önzetlenül is nyújtani.

via

Még több horoszkóp

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top