Az 5 legérzékenyebb csillagjegy, akinek folyton változik a hangulata

Olga | 2021. Június 23.
Mindenkinek megvannak a maga hangulatingadozásai, de a következő öt csillagjegy túltesz a többieken, ha érzékenységről van szó.

Az érzelmeinket nem tudjuk teljes mértékben kontrollálni, a hangulatok jönnek-mennek, egy nap során akár nyolcféleképpen is érezhetjük magunkat attól függően, hogy a körülmények vagy a gondolataink épp merre fordulnak. Azonban, ha túlságosan érzékenyek vagyunk, túl nagyok a hangulatingadozásaink, akkor a környezetünk úgy érezheti magát, mintha hullámvasúton ülne, ezt pedig az emberi kapcsolataink nehezen bírják hosszú távon. A következő öt csillagjegy különösen érzékeny, ezért nekik érdemes odafigyelni arra, hogy a hangulatingadozások ne legyenek megterhelők a szeretteik számára.

Rák

Az előkelő első helyen a Rák csillagjegy áll, aki az érzelmeit mélyen és intenzíven éli meg, legyen szó boldogságról, szomorúságról vagy épp haragról. Amikor jókedve van, akkor szinte sugárzik belőle az életszeretet, ám ha rosszkedv találja meg, akkor jobb, ha nem vagyunk a közelében. Ezt tudja is magáról, és inkább elbújik a világ színe elől, amikor valami bántja, mert nem szeretne másokat megbántani. A jó hír azonban az, hogy a Rák remekül tudja kezelni az intenzív érzelmeket – nemcsak a sajátját, hanem másokét is.

Halak

A Halak egy rendkívül érzékeny csillagjegy, ezért pillanatok alatt megváltozhat a hangulata. Az érzelmei gyakran elvakítják, ami miatt olykor nem a tények alapján hozza meg a döntéseit, hanem a hangulata dönt a józan ész helyett. A legkisebb probléma is képes beletaszítani a szomorúság örvényébe, de a legkisebb jó dolog ki tudja húzni belőle ugyanolyan hirtelen. A Halak a hangulatingadozások miatt nem túl jó a konfliktuskezelésben, hajlamos személyes sértésnek venni a kritikát és mélyen érinti minden apró hiba vagy kudarc. Cserébe a kreatív energiái csak úgy szárnyalnak a sok hangulatváltozás miatt – valamit valamiért.

A legérzékenyebb csillagjegyek (Kép: Getty Images)

Skorpió

A legdühösebb jegynek is szokták mondani a Skorpiót, pedig inkább csak egy szenvedélyes csillagjegyről van szó, aki intenzíven éli meg az érzelmeit, és ki is mutatja a környezetének, hogy épp mit érez. Ha egy Skorpió mérges vagy rossz hangulatban van, akkor az biztos, hogy az arcára lesz írva és nem tudod elkerülni, hogy szembesülj az érzelmi viharaival. Gyakran még rá is erősít az érzéseire, így ne csodálkozzunk, ha egy szomorú Skorpió szomorú zenét keres vagy egy mérges Skorpió elmegy bokszolni. Általában a tevékenységeiben éli ki az érzelmei intenzitását, ami mindenképp jó hír, mert így akkor is biztonságban leszünk mellette, ha nagyon dühös lenne.

Kos

Egy Kos nem fogja megtartani magának illedelmesen az érzéseit, várhatóan átragasztja a környezetére is a hangulatingadozásait. Ez azért van, mert a habitusa olyan hirtelen fajta, hogy az érzelmek széles skáláján képes mozogni rövid időn belül. A versenyszellem is erős a Kos csillagjegyben, ami miatt nehezen viseli a kudarcot, úgyhogy számítani lehet rá, hogy dühbe gurul, ha vesztésre áll valamiben. Ha viszont jókedvű a Kos, akkor remek társaság, aki mellett bomba biztos szórakozás vár. A jó hír az, hogy bár erős érzelmeket mutat és olykor hullámvasúton érezhetjük magunkat vele, de a hangulatai sosem tartanak sokáig, a haragja például amilyen hirtelen érkezik, úgy távozik is, így azért sokkal könnyebb a Kos társaságában létezni.

Mérleg

Ha van egy Mérleg barátunk vagy családtagunk, már meg sem lepődünk, ha azt kérdezgeti tőlünk, hogy haragszunk-e rá, még akkor is, ha semmilyen konfliktusba nem keveredtünk vele. A Mérleg mindig tart attól, hogy valakit feldühít, megbánt, ez a félelem pedig hatással van a hangulatára is. Mindent egyszerre érez, gyakran olyan érzelmek is elöntik, amelyeknek semmi köze hozzá, vagy olyan események miatt érzi rosszul magát, amik nem rajta múlnak. Mások érzéseiért is felelősséget akar vállalni, ami nagy teher számára, ezért változik olyan hirtelen és szélsőségesen a hangulata.

Via

Szerelmi ügyek:

Exit mobile version