5 csillagjegy, aki fantasztikus problémamegoldó – köztük vagy?

Olga | 2021. Július 31.
Ahogy mondani szokták, minden problémára van egy megoldás, ám vannak csillagjegyek, akik könnyebben találnak rá a megoldásra, amikor probléma kerül eléjük.

Vannak emberek, akik tehetetlennek érzik magukat, amikor problémával találkoznak, mások áldozattá válnak és persze vannak olyan szerencsés csillagjegyek, akik a problémában feladatot látnak és azonnal a megoldáson kezdenek dolgozni a kesergés helyett. Az ő világukban nincs olyan gond, amit ne lehetne elintézni, és megvan a kitartásuk is ahhoz, hogy véghez is vigyék a megoldásokat. A következő öt csillagjegy a legprofibb problémamegoldó mind közül.

1. Skorpió

Bár a Skorpió az a csillagjegy, akit kontrollmániásnak szoktak nevezni, ami nem feltétlenül jó tulajdonság, ám az is vele jár, hogy elképesztő tehetsége van ahhoz, hogy minden kihívást elvégezzen. Munkában ugyanúgy, mint a magánéletben, lehet arra számítani, hogy ha felmerül egy probléma, feladat, akkor a Skorpió magához ragadja az irányítást és addig dolgozik az ügyön, amíg meg nem találja a megfelelő megoldást. Ehhez persze az is kell, hogy ne akarjunk beleszólni a dolgába, mert azt nem fogja szeretni, ha csapatmunkában akarnánk vele együtt problémákat megoldani.

2. Ikrek

Az Ikrek szereti, ha a körülötte lévő tárgyak kiszolgálják az igényeit, ezért nem tűri, ha eltörik, elromlik egy számára kedves tárgy, és ilyenkor azonnal a tettek mezejére lép és megoldja a problémát. Adj neki egy működésképtelen számítógépet és rövid időn belül újjávarázsolja. Ám ez a problémamegoldó képesség igazából csak a tárgyi világra vonatkozik, érzelmi téren már nem ennyire profi a megoldások keresésében.

Ezek a csillagjegyek profi problémamegoldók (Kép: Getty Images)

3. Mérleg

A Mérleg csillagjegyű emberben dolgozik egy nagy adag megfelelési kényszer, ám ez nem feltétlenül negatív tulajdonság, ugyanis együtt jár egy mély empátiával is embertársai iránt. Ha problémád van, akkor számíthatsz arra, hogy a Mérleg minden erejével azon lesz, hogy megoldja és segítsen, mert ezzel mutatja ki, hogy törődik veled. Ha pedig neki van problémája, akkor számára ez csak egy megoldandó feladat, amit ki kell pipálni a tennivalók listáján. Türelmes és elkötelezett csillagjegy, mindez pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy profi problémamegoldó legyen az élet minden területén.

4. Rák

A Rák egyik életcélja, hogy mindenkit boldoggá tegyen maga körül, ezért egy társaságban szinte biztos, hogy ő lesz az, aki mindenki problémáját megpróbálja megoldani. A Ráknál mindig megértő fülekre találhatsz, örömmel ajánlja fel a segítségét, tanácsait, és érdemes is hallgatni rá, mert remek meglátásai vannak az életről és két lábbal áll a földön, amire nagy szükség van a problémák megoldásához.

5. Szűz

A Szűz csillagjegy nem bírja a stresszt, főleg nem viseli jól, ha hosszú távon tartja egy probléma nyomás alatt, úgyhogy minden követ megmozgat, hogy megoldja a helyzetet és felszabaduljon a stressz alól. De nem csupán a saját életének problémáival viselkedik így, ha segítségért fordulsz hozzá, biztos, hogy megoldásorientált tanácsokat fogsz kapni tőle, nem pedig fejsimogatást. Nem szereti a halogatást, sőt, kicsit türelmetlen a kihívásokkal szemben, ezért azonnal a tettek mezejére lép, és addig dolgozik a problémán, amíg el nem tünteti.

Via

Csillagjegyek vs. szerelem:

Exit mobile version