Ezek a csillagjegyek remek békéltetők

nlc | 2022. December 09.
A leghevesebb konfliktust is képesek elrendezni.

Szinte mindig beavatkoznak, amivel csak jót tesznek, mivel elképesztő érzékük van a békéltetéshez…

Halak

A Halak rendkívül empatikusak és intuitívak, ebből adódóan pedig pontosan ráéreznek arra, mi zajlik más emberekben, még akkor is, ha azok nem, vagy nem megfelelőképpen fejezik ki azt. Mindig a megoldásra koncentrálva igyekeznek békét teremteni, mindezt pedig olyan természetes módon és finom eszközökkel teszik, hogy a vitás felek olykor észre sem veszik, milyen hatékony külső segítséget kaptak, inkább úgy érzékelik, mintha magától rendeződött volna a helyzet.

Fotó: Getty Images/Klaus Vedfelt

Szűz

A Szüzek egyik legnagyobb erőssége, hogy szinte minden körülmények között képesek megőrizni a hidegvérüket és praktikusan gondolkodni. A jegy szülöttei lényegében a józan ész megtestesítői, ezért tudják akár mások konfliktusait is olyan hatékonyan és egyben határozottan kezelni. A taktikájuk általában az, hogy először lecsillapítják a heves indulatokat, majd rávilágítanak a lehetséges, minden fél számára kielégítő megoldásokra.

Rák

A Rák a család jegye, ennélfogva pedig nemcsak otthon, de a baráti körében, sőt még a munkahelyén is arra törekszik, hogy megteremtse a családias harmóniát. Ebbe nem férnek bele a viták és a konfliktusok, így minden erejével azon van, hogy rendezze, feloldja ezeket. Leghatékonyabb eszköze ebben a kommunikáció: arra ösztönzi a feleket, hogy nyíltan, de higgadtan fejtsék ki az álláspontjukat, mindenki figyelmesen hallgassa meg a másikat és próbálja beleképzelni magát a helyébe. A jegy szülöttei mindeközben egyik fél pártjára sem állnak, és tanácsot sem adnak, inkább hagyják, hogy a maga észszerű módján szülessen meg a kompromisszum.

Exit mobile version