nlc.hu
Horoszkóp
Ezek a csillagjegyek saját magukat készítik ki

Ezek a csillagjegyek saját magukat készítik ki

Ezek a csillagjegyek hajlamosak túl nagy nyomást helyezni saját magukra.

Rák

A Rák nem könnyen szakít időt a lazításra, s ez nem csupán a munkájára vonatkozik, hanem az érzelmi állapotára is. A legjobb szeretne lenni szülőként, a legjobbat akarja nyújtani felelősségvállalásban, és persze a legszebb otthonnal büszkélkedne. Olyan helyzetekben is győztesként akar kivonulni a pályáról, ahol szó sincs versenyről. A kudarcot képtelen feldolgozni, pedig ez a legrosszabb, amit tehet. A kudarc arra való, hogy tanuljon a hibákból, fejlődjön, de ha annak elkerülésére törekszik, valójában megreked ott, ahol tart.

Stresszes csillagjegyek

Fotó: Getty Images/knape

Bak

A Bak úgy véli, minél nagyobb terhet tesz saját magára, annál hatékonyabban tud dolgozni. Ő az, aki mindenkinél több időt tölt a munkahelyén anélkül, hogy szünetet tartana, és igyekszik nélkülözhetetlenné tenni magát, bárhol is legyen. Célja, hogy az élre törjön, megelőzze a versenytársakat, és fontos az is, hogy eredményeit elismerjék. A gond, hogy túlzásba visz mindent, a többszörösét végzi a rábízott feladatoknak, miközben teljesen elfeledkezik arról, hogy bizony élnie is kellene.

Skorpió

A Skorpió addig nem nyugszik, amíg meg nem szerzi, amit akar, és ha a célja teljesül, akkor sem elégedett. Az irigység nem áll tőle távol, az kell neki, amit a másik birtokol. A céltudatossággal nincs baj, ám ha folyamatosan emeli a tétet, akkor az elégettség jóleső érzését sosem képes átélni. Ha mindig arra törekszik, hogy túlszárnyalja a többieket, vajon a pihenésre mikor jut ideje? Nem beszélve, hogy mi történik akkor, ha eléri, amire vágyott, de az korántsem az, mint amilyenről álmodozott…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top