nlc.hu
Horoszkóp

Csillagjegyek éa a testbeszéd

Ezeknek a csillagjegyeknek a testbeszéde a legárulkodóbb

Nemcsak a többiek mozdulatait olvassák le könnyedén, de saját testüket is művészien használják, amivel többet mondanak, mint szavakkal.

Bika

A Bika rettentően érzéki csillagjegy, akinek az érintések többet jelentenek minden szónál. Így teljesen magától értetődő, hogy a testbeszéd fontos szerepet játszik nála is. Előszeretettel érinti meg a másik embert, cirógatja, finoman megsimítja a haját, ám ha éppenséggel közönyt tükröz a teste, az is sokatmondó. Ha fejébe vett valamit, akkor az remekül kiolvasható a testtartásából. Amikor ragaszkodik a véleményéhez, a testbeszéde sem változik.

Testbeszéd és csillagjegyek

Fotó: Getty Images/Khosrork

Skorpió

Ha testbeszédre kerül sor, a Skorpió leggyakrabban az arckifejezését használja. Ha beszélgetni szeretne, nyugodtságot tükröz a tekintete, a szemöldökét leereszti, míg ha kérdést tenne fel, felhúzza a szemöldökét. Erősen koncentrál, így nem meglepő, ha ritkábban pislog, miközben másokra figyel. A szemkontaktust hajlandó addig a pontig folytatni, amivel már zavarba hozza beszélgetőpartnerét. A flört nem áll messze tőle, így testbeszédével a testi vonzalmat is kimutatja, anélkül, hogy bujának, tolakodónak vagy otrombának tűnne.

Kos

A Kos tele van energiával, aminek köszönhetően a beszéde és a teste azonos arányban van jelen a kommunikációjában. Pozitív elem, hogy a kimondott szavak összhangban vannak a testbeszédével. Nem képes arra, hogy azt mondja: jól érzem magam, miközben összevissza forgatja a szemét, sóhajtozik, és idegesen dobol a lábával a padlón. Szívesen használja a szemkontaktust, fejét, állát megemeli, s miután alapjában véve pozitív kisugárzású csillagjegy, szinte mindig mosolyog. De mindig őszintén teszi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top