Csillagjegyek, akik már az első randin nehezen parancsolnak a vágyaiknak

nlc | 2023. Március 13.
Nem szemérmesek, ha úgy érzik az első randin, magabiztosan esélyt adnak már a hálószobában is a kapcsolatnak.

A „Mi a csillagjegyed?” -kérdés lehet, hogy klisé az első randin, de elég sokat elmondhat rólad, a partneredről és a szexuális preferenciáitokról. Vannak ugyanis olyan tagjai a zodiákusnak, akik a szépen lassan haladjunk elvét képviselik, és több időre van szükségük ahhoz, hogy ágyba bújjanak azzal, akikkel randiznak. Mások viszont ennél sokkal szabadabban kezelik a kérdést, és minden további nélkül letesztelik a kettejük közt alakuló köteléket már az első randin a hálószobában is. Mert hát valljuk be, néha jobb elébe menni a dolgoknak, és minél hamarabb kideríteni, hogy tényleg klappoltok-e minden téren, vagy csak ezt szeretnéd hinni, mert a srác nagyon magas. (Mind jártunk már így, ne aggódj.) Ha az alábbi három csillagjegy között rátalálsz a sajátodra, akkor jó eséllyel ez utóbbi tábort erősíted, és nagyobb valószínűséggel hagyod, hogy elsodorjon a szenvedély, mint a többiek.

Bak

Bakként te vagy az egyik leglelkesebb szerető az összes zodiákus közül, így nem meglepő, ha nem ódzkodsz a szextől az első randin. Bár ez persze nagyban függ attól, kivel is sodor össze az élet (vagy a Tinder), mert csakis olyan esetben jellemző, ha úgy érzed, olyan óriási köztetek a szikra, hogy fel tudnátok gyújtani egy egész várost. Ha nem, akkor nem játszol sem a magad, sem a másik idejével és érzéseivel, mert ennél sokkal céltudatosabb vagy: azt keresed, akivel el tudnád képzelni a komoly kapcsolatot.

Jelenet a Mielőtt felkel a Nap című filmből (Fotó: Photo12.com – Collection Cinema / Photo12 via AFP)

Mérleg

Elképesztően romantikus vagy és szereted a szerelmet. A szerelem és az erotika pedig kéz a kézben járnak – ha rólad van szó, akkor legalábbis biztosan –, és ha levesznek a lábadról az első randin, akkor ez gyakran nemcsak metaforikusan, hanem szó szerint is megtörténhet. És mivel olyan típus vagy, aki maximális energiával veti bele magát mindenbe (és mindenkibe), aki az átlagnál jobban felkelti az érdeklődésed, a randi végéről mindketten úgy távoztok, hogy – legalább arra az estére – megtaláltátok a nagy Ő-t.

Szűz

A csillagjegyed neve és a szexhez való hozzáállásod egymás komplett ellentétjei. Szűz jegyűként ugyanis kifejezett szexuális személyiség vagy. Viszont cserébe nagyon sokszor elveszel a gondolataidban, és magával sodor a hétköznapok mókuskereke, ezért se randizásra, se semmire nincs időd. Ezáltal a szexet is kicsit hanyagolod, ami azonban nem tesz jót a hangulatodnak, így mikor már túl frusztrált leszel, hogy koncentrálj a melóra, újra előtérbe helyezed a szerelmi életed. Igazi meglepetés vagy az első randin, hiszen visszafogottnak néznek közben meg a legnagyobb szenvedéllyel téped le arról a ruhát, akihez kifejezetten vonzódni kezdesz.

Akármi is a csillagjegyed, egy biztos: a szex kettőtök ügye. Bárki, bármikor mondhat nemet. Ne a csillagjegyed határozza meg a döntésedet, hanem az, amit akkor érzel.

Exit mobile version