nlc.hu
Horoszkóp

Csillagjegyek és a szülőség

Csillagjegyek, akik egész életükben a szülőségre készülnek

Ezek a csillagjegyek alig várják, hogy családot alapíthassanak.

Skorpió

A Skorpió kívülről csöppet sem tűnik a leglelkesebb szülő típusnak, talán mert kontroll alatt tartja az érzelmeit, mégis kétségtelenül az egyik legfigyelmesebb csillagjegy. Nagyon szereti a gyerekeit, a párját, megtesz értük minden tőle telhetőt. Tudatos csillagjegy, így a szülői feladatokra is nagyon tudatosan készül. 

Csillagjegyek és a szülőség

Fotó: Getty Images/Marko Geber

Oroszlán

Az Oroszlán hajlamos a többiekkel szemben önmagát helyezni az előtérbe. Amikor viszont gyerekekről van szó, ő a legfigyelmesebb, legszuperebb szülő a csillagjegyek között. Félti, óvja, gondozza  és természetesen nagyon szereti a gyerekeit, akikre rendkívül büszke, és akiknek mindent megad, ami csak tőle telhet.

Mérleg

A Mérleg folyamatosan mérlegel, így a szülői lét mellett sem dönt könnyedén. Pedig a lelke mélyén a boldog és harmonikus párkapcsolat mellett a gyerekekre is nagyon vágyik. Érzelmileg lágy, ugyanakkor született diplomata és bölcs, így képes az adott helyzetek mindkét oldalát látni. Kire jellemző ez, ha nem egy felelősségteljes szülőre?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top