nlc.hu
Horoszkóp

Csillagjegyek, akiknek fő céljuk a szülővé válás

Csillagjegyek, akiknek fő céljuk a szülővé válás

Ők tényleg tudatosan készülnek arra, hogy szülővé váljanak.

Skorpió

A Skorpió kívülről csöppet sem tűnik a leglelkesebb szülő típusnak, talán mert kontroll alatt tartja az érzelmeit. Legbelül nagyon vágyik a szülőségre, és ezért mindent meg is tesz. Nagyon szereti a gyerekeit, a párját, megtesz értük minden tőle telhetőt. Tudatos csillagjegy, így a szülői feladatokra is nagyon tudatosan készül. 

Oroszlán

Az Oroszlán hajlamos a többiekkel szemben önmagát helyezni az előtérbe. Amikor viszont gyerekekről van szó, ő a legfigyelmesebb, legszuperebb szülő a csillagjegyek között. Félti, óvja, gondozza  és természetesen nagyon szereti a gyerekeit, akikre rendkívül büszke, és akiknek mindent megad. Ő akkor boldog, ha a családját boldognak látja. Ebben nagyon önzetlen az Oroszlán.

CSillagjegyek és a szülőség

(Fotó: Getty Images)

Mérleg 

A Mérleg folyamatosan mérlegel, így a szülői lét mellett sem dönt könnyedén. Pedig a lelke mélyén a boldog és harmonikus párkapcsolat mellett a gyerekekre is nagyon vágyik. Érzelmileg lágy, ugyanakkor bölcs, így képes az adott helyzetek mindkét oldalát látni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top