Horoszkóp

Ezekből a csillagjegy-párosításokból lesznek a legjobb szülők

Tökéletesen kiegyensúlyozzák egymást.

A szülővé válás sok fiatal felnőtt életében olyan fordulópont, amely a legnagyobb helytállást, felkészültséget, nyugalmat és önismeretet követeli meg. Vannak azonban, akiknek láthatóan könnyebben megy, mint másoknak. Most három ilyen horoszkóppárosítást mutatunk:

Halak és Ikrek

A Halak összhangban van az érzelmeivel, és ezért képes mély érzelmi köteléket kialakítani a gyermekeivel. Eközben az Ikrek lesz a szigorúbb szülő, és mindkét típus létfontosságú ahhoz, hogy a gyermek saját maga lehető legjobb változatává nőjön. A Halak-Ikrek szülőpáros képes a szülei igényeire figyelni, miközben nem szabják meg túlságosan, hogy mit csinálják. Hagyják, hogy a gyermekük a saját döntéseit hozza meg, de közben ott vannak, hogy támogassák őt. A gyermekeik jellemzően kiemelkedően teljesítenek, ugyanakkor kiegyensúlyozottak is.

Fotó: Pexels.

Skorpió és Mérleg

Míg a Skorpió az egyik legerősebb személyiségű, kemény, szarkasztikus csillagjegy, addig a Mérleg a legvajszívűbb, legkedvesebb jegyek közé tartozik. Tökéletesen kiegészítik egymást, mert gyermeküket egyaránt megtanítják arra, hogy milyen fontos a nagylelkűség, és arra is, hogy hogyan álljon ki saját magáért. Ugyanakkor mindkét jegy rendkívül hűséges, így az őszinte emberi kapcsolatok jelentőségét is meg tudják mutatni gyerekeiknek. A Skorpió igen introvertált, míg a Mérleg kiegészíti társasági, könnyen megkedvelhető természetével – gyermekeik tehát megtanulják, hogy igen sokféle módon teljesíthetik ki önmagukat.

Nyilas és Oroszlán

Az Oroszlánok született vezetők, a Nyilasok pedig az önálló munkában jeleskednek, gyermekeiknek viszont mindkét sikeres hozzáállást képesek átadni. Mindkét csillagjegy keményen dolgozik, így utódaiknak megtanítják, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy előrébb jussanak az életben. Míg a Nyilasok inkább maguknak valók, az Oroszlánok imádják a rivaldafényt – kettejük egyensúlya segítségével gyermekük mindig biztonságban érezheti magát. Közös továbbá a két csillagjegyben az, hogy mindketten hajlandók érzelmi munkát fektetni a kapcsolataikba – így együtt megmutathatják gyermekeiknek, hogy mit jelent az igaz szeretet, így nekik nagyobb esélyük lesz egészséges kapcsolatokat kialakítani.

Forrás: Thought Catalog.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pexels.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top