nlc.hu
Horoszkóp
Csillagjegyek, akik hamar ráunnak a párkapcsolatukra

Csillagjegyek, akik hamar ráunnak a párkapcsolatukra

A horoszkóp szerint ezek a csillagjegyek unnak bele a leghamarabb a párkapcsolatba.

Mérleg

A Mérleg számára nem teher a párkapcsolat, de az állandóság mégsem igazán az ő asztala, amikor már csak az „együttélésről” szól a kapcsolat, bármennyire is fontos, mégis érdektelenné válik számára. A legegyszerűbben talán azt mondhatnánk, ő sokkal inkább magába a szerelembe szerelmes, mintsem a párjába. Inkább a saját érdekeit tartja szem előtt, a saját boldogságát nézi, nem működik jól egy párkapcsolatban, ezért is borítékolható, hogy hamar ráun.

Csillagjegyek, akik hamar ráunnak a párkapcsolatukra

(Fotó: Getty Images)

Vízöntő

Úgy tűnhet, a Vízöntő az egyik lábát az ajtón kívül hagyja, amikor párkapcsolatra kerül sor. Az érzelgősség, az érzelmesség nem az ő asztala, fontosabb számára, hogy szellemileg méltó partnerre találjon, mint hogy romantikus sétákban és gesztusokban legyen része. Ő a szerelemben is inkább az eszére hallgat. Amikor már nem elég érdekes a párja, talán kitart még mellette egy darabig, hogy aztán továbbálljon. Nem az a típus, aki a pillanat hevében szakít, de kétségtelenül nem hezitál sokat. A szakítást követően nála nincs visszaút.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top