Ikrek
Az Ikrek bonyolult lelkek, de kétségkívül szórakoztatóak, ellenben van egy olyan tulajdonságuk, amivel inkább idegesítőek, ez pedig a nagy fokú fukarságuk. Mindenen spórolnak amin tudnak, ebből már sportot űznek. Az Ikrek okos befektetők, nem költekeznek feleslegesen, és a pénzüket olyan dolgokba fektetik, amelyekben biztosak, hogy jól hoznak majd a konyhára. Sok dolgot, ítélnek pénzkidobásnak, mint például egy nyaralást is.
Oroszlán
Az Oroszlán rajong a luxusért, de mivel spórolni is szeret, néha konfliktusba keveredhet önmagával. A legtöbbször azonban győz a józan ész, és inkább a megtakarításait gyarapítja, mintsem a gardróbját bővíti. Az Oroszlán teljesen egyetért azzal, hogy a barátokra is kell költeni, de mindig úgy intézi, hogy neki ne kelljen fizetnie. Rettentő fukar, egy üdítőre sem hajlandó költeni.