Ez a 2 csillagjegy nem hisz a házasságban

nlc | 2024. Augusztus 24.
Ez az a két csillagjegy, akiknek a hagyományok egyszerűen nem mondanak semmit. Így a házasság intézménye se mozgatja meg őket igazán.

A házasságkötések száma egyre csökkent az elmúlt évtizedekben, sőt: még azok a párok, akik szívesen kötnék össze az életüket is tovább várnak az esküvővel, mint korábban. Hiszen jogilag, pénzügyileg, érzelmileg hozzákötni magad valaki máshoz nagyon nagy dolog, jól is tesszük, ha nem kapkodjuk el. Azonban vannak, akiknek számos érvük szól kifejezetten a házasság ellen. A csillagjegyek közül például ketten is vannak, akik nem hisznek a házasságban – mondjuk, kik ők.

Nyilas

A Nyilas az összes csillagjegy közül a leginkább szabadlelkű és kalandvágyó. A Jupiter az uralkodó bolygója, ami a növekedést, magasabb tudást és külföldi utazásokat is reprezentál. Így hát nem meglepő, hogy a Nyilasnak mindene a világ felfedezése: akár úgy, hogy szó szerint körbe utazza a Földet, akár úgy, hogy állandóan feszegeti a perspektívájának határait, hogy új nézőpontokat fedezzen fel.

Mint ilyen, nagyon hamar elunja magát, ha huzamosabb ideig ugyanazzal kell foglalkoznia vagy egyhelyben maradnia. Éppen ezért a házasság (de minden hagyományosabb berendezkedés) kifejezett kihívást jelent egy Nyilas számára. A függetlenség a legfontosabb a szabadszellemű tűz jegynek. Ezért, bár nem lehetetlen bekötni a fejét, a szabadságának akár egy apró részének feladása is rettegéssel tölti el ezt a zodiákust.

Fotó: Daniel Lozano Gonzalez/Getty Images

Vízöntő

A különc kis Vízöntőnek szintén nagyon fontos a szabadsága. Egy igazi lázadóról van szó, akit a szabályszegő Uránusz bolygó ural: imád árral szemben úszni. És pont ebben rejlik az ő viszolygása a házasság intézményével szemben. A Vízöntő nem bírja elviselni, ha valamit csak vak hagyományból kell megtennie: innovatív és progresszív személyisége a saját szabályait akarja felállítani. A megszokott vagy népszerű ösvényt köszöni szépen, ő elkerülné – akár párkapcsolatról van szó, akár bármi másról.

Ugyanakkor nem ördögtől való egy Vízöntő számára az elköteleződés, sőt! Olyan típusú csillagjegy ő, akiben a génjeibe kódolták a hűséget. Tehát ha valakinek egyszer ígéretet tett, azt bizony a világ összes kincséért nem fogja megszegni. Éppen ezért simán lehet, hogy házasságra adja a fejét, csak hát nem azokból az okokból, amiért mások. Ezt a döntést pedig anélkül biztosan nem fogja meghozni, hogy ne gondolta volna át teljesen a saját elvrendszerében. 

via

Exit mobile version