nlc.hu
Horoszkóp
Csillagjegyek, akiken nyomot hagy ez a hét

Csillagjegyek, akiken nyomot hagy ez a hét

Nem indul könnyen nekik a hét, és a továbbiakban sem lesz túl fényes. A sok stressz, a kapkodás teljesen eluralkodik rajtuk.

Bika

A Bikák a héten könnyedén úgy érezhetik, hogy nincs tovább. Megrekedtek, kifogytak az ötletekből, motiválatlanok. Nincs kedvük még a munkájukat sem elvégezni. Egyszerűen leblokkolnak a sok teendő súlya alatt. nem csoda, nagyon nehéz időszak van mögöttük, és a véghajrára elfogytak teljesen.

(Fotó: Getty Images)

 

Szűz

Elveszettnek érzik magukat, úgy látják, már senkit sem érdekel, hogy vannak, éppen mivel foglalkoznak. Mivel a héten valóban nem az Szüzek lesznek a középpontban, ez nagyon megviseli őket, hiszen szeretnek mindig a figyelem középpontjában lenni. A feladataikkal sem állnak túl jól, de nem is lesznek túl motiváltak a héten.

Vízöntő

A Vízöntő nagyon kemény, munkás hétnek néz elébe, amit önmagában még nem is bánna, de a dolog sok kötöttséggel jár, amit utál és a bürokráciával is meggyűlhet a baja, amit szintén ki nem állhat. Nagyon lefárasztja ez a hét, az energiái már szerdára teljesen eltűnnek, szó szerint a hét második fele szenvedés lesz. Minden a nyakukba szakadt: a karácsonyi készülődés, a munkahelyi hajrá és a család is.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top