nlc.hu
Horoszkóp

Ennek a 3 csillagjegynek van egy közös, bosszantó tulajdonsága

Ezeknek a csillagjegyeknek van egy bosszantó tulajdonsága: igen komoly erőfeszítések árán képesek betartani a határidőket.

Halak

A Halak túl sok időt tölt el a saját, belső világába merülve, miközben viszont gyakran elszáguld mellette a valóság és vele együtt a határidők is. Mindeközben viszont kreatívak és ötletesek, egész egyszerűen csak a megvalósításban nem képesek tartani az előzetes tervet, inkább a maguk módján és tempójában haladnak. Jó hír viszont, hogy a végeredmény általában felülmúlja az elvárásokat.

Ezeknek a csillagjegyeknek van az egyik legbosszantóbb tulajdonsága

(Fotó: Getty Images)

Mérleg

A Mérleg filozofikus típus, sokszor mintha egy buborékban élne, ha pedig valami – például egy határidő – zavarja őt, egyszerűen kizárja azt abból a bizonyos buborékból. Jellemzően nem lustaságból vagy lassúságból, de még csak nem is felelőtlenségből halogat. Szimplán csak nem tudja elviselni, ha nyomást gyakorolnak rá, akár azzal, hogy egy adott időpontra kell teljesítenie valamit.  

Nyilas

A Nyilas szülötteinek folyton rengeteg dolguk és még annál is több ötletük van, éppen emiatt azonban gyakran csúsznak meg azok kivitelezésével. Lételemük a szabadság, a spontaneitás és a kaland, ezek pedig könnyedén elvonják a figyelmüket a határidőre vállalt feladatoktól. Nagyon tudatosan kell koncentrálniuk ahhoz, hogy teljesíteni tudjanak.

Ez is érdekelhet Ezek a csillagjegyek a legoptimistábbak Megnézem

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top