A hetvenes években egyre elkeseredettebb harc folyt a nők millióinak életét veszélyeztető méhnyakrák ellen. A kutatóorvosok és a gyógyszerészek az Epstein-Barr vírust (EBV) és a herpesz szimplex vírust (HSV) próbálták legyűrni, úgy vélték, ez a kettő felelős a méhnyakrák kialakulásáért.
Épp ezért volt meglepő, amikor egy fiatal német virológus, Harald zur Hausen felvetett egy új lehetőséget. Zur Hausen mindig is tudta, hogy kutatni akar, de úgy vélte, a sikerességhez orvosként is praktizálnia kell, ezért pályája elején különböző klinikákon kapcsolódott be a gyakorlati munkába.
Ez arra is jó volt, hogy megtanulja a baktériumokkal és vírusokkal végzett laboratóriumi munka alapjait. A kutatásokhoz való hozzáállása felkeltette egy német virológus házaspár, Gertrude és Werner Heinle figyelmét, akik a hatvanas évek végén a philadelphiai gyermekkórház laboratóriumában dolgoztak, és meghívták magukhoz a fiatal kutatót.
Zur Hausen az akkori trendeknek megfelelően a nem sokkal korábban felfedezett Epstein-Barr vírus tesztelésén dolgozott, majd Németországban, immár saját laboratóriumában vizsgálta tovább a vírus és a rák lehetséges kapcsolatát.
„Kizárt, hogy létezik olyan vírus, ami rákot okoz”
Figyelme 1972-ben fordult az egyre gyakrabban megjelenő méhnyakrákos megbetegedések vizsgálata felé. Megszállottan kereste a kórokozót, ami annyi embernél okozott rákot. Eleinte a herpesz szimplex vírusra gyanakodott, abból kiindulva, hogy több esetben is genitális szemölcsökből alakult ki a karcinóma, vagyis a rosszindulatú daganat.
Felfigyelt arra is, hogy a statisztikák szerint a méhnyakrák kialakulása gyakoribb volt a prostituáltak körében, így tudta, hogy nemi úton terjedő kórokozót kell keresnie. Azzal is tisztában volt, hogy a szemölcsöket papillómavírusok okozzák, így ezekre fókuszált.
Elméletével először 1974-ben állt a nyilvánosság elé, de a kutatók kételkedtek a felvetésében, kizártnak tartották ugyanis, hogy létezik olyan vírus, amelyik rákot okoz.
A hetvenes évek második felében már a Freiburgi Egyetem virológiai intézetét vezette, amikor csapatával sikeresen izolálta a humán papillómavírus-6-ot (HPV-6). Ennek köszönhetően sikerült azonosítaniuk a HPV-11-et, amelyet már ki tudtak mutatni a méhnyakrákos daganatokban is.
A nyolcvanas évek közepére sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítaniuk, hogy a HPV 16-os és 18-as típusa felel a méhnyakrák túlnyomó többségéért. Ez a felfedezés nők millióinak életét mentette meg, Harald zur Hausennek pedig 2008-ban orvosi Nobel-díjat jelentett.
Jöhet a védekezés!
Természetesen a méhnyakrákkal kapcsolatos halálozási statisztikák javításához megfelelő védekezésre is szükség volt. Azt gyorsan felismerték a kutatók, hogy a vírus terjedését kell megakadályozniuk, ehhez pedig megfelelő védőoltásra van szükség.
A Harald zur Hausen eredményei alapján kifejlesztett vakcina megakadályozza a Humán papillómavírus leggyakoribb és legagresszívabb rákkeltő típusai által kiváltott, esetlegesen méhnyakrákot okozó fertőzés kialakulását.
A HPV elleni védekezésnek csak az egyik fele az időben, jó esetben még a szexuális élet megkezdése előtt beadott védőoltás, ugyanis nem árt tudni, hogy a HPV elleni oltás a már fennálló fertőzést vagy rákmegelőző elváltozást nem gyógyítja meg! Maximális hatását azok körében éri el, akik a beoltás idején nem fertőzöttek. Éppen ezért fontos a rendszeres időközönként elvégzett nőgyógyászati vizsgálat is, illetve – a kutatások szerint – az ennél ma már biztosabb és pontosabb eredményt nyújtó, akár otthon is elvégezhető HPV-teszt használata.
Kutatók egy olyan két tesztből álló méhnyakrák megelőzési módszert fejlesztett ki, amelynek opcionálisan egy otthoni mintavételes, egyszerű, gyors, megbízható HPV-teszt is lehet az első lépése. A teszt a súlyos rákmegelőző esetek és a rákok gyakorlatilag 100%-át tudja azonosítani. (Szemben azzal, hogy a citológia a rákos eseteknek akár a 30%-át nem fedezi fel, a rákmegelőző műtendő eseteknek pedig közel 50%-át véti el.)
Az időben felderített fertőzés lehetővé teszi, hogy megelőzzük az esetlegesen kialakuló méhnyakrákot.
Szponzorált tartalom
