Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
HPV-önteszt
Szponzorált tartalom

„Nem lehet gyerekem, de az életemet megmentették” – Gyógyulások méhnyakrákból

Az évek során sokan ajándékozták meg bizalmukkal az NLCafét, és mondták el gyógyulástörténetüket. Mivel a méhnyakrák az olvasóink nagy részét jelentő 45 év alatti korosztály második leggyakoribb daganatos megbetegedése, sajnos sok beszámoló szól erről. De akad ebben jó is: tanulhatunk belőlük.

Túl azon, hogy egy olykor halállal végződő, súlyos betegségről van szó, a méhnyakrák jeleinek felfedezése azért is sorsfordító egy nő életében, mert a női identitás alapszerveit érinti és a gyermekvállalást befolyásolhatja. Aki megkapja a diagnózist, és már van gyereke, az azért aggódik, hogy fel tudja-e nevelni. Akinek nincs, az pedig azért, hogy egyáltalán megmarad-e az esélye arra, hogy anya legyen. Hiszen előfordul, hogy valakinek csak úgy menthető meg az élete, ha a belső nemi szerveit (vagy azok egy részét) eltávolítják.

Olvasóink körében mindegyik esetre akad példa. Szerencsére a sok szomorúság mellett mindannyian találtak pozitívumot is a betegségükben – és persze óriási öröm, hogy a gyógyulás útjára léptek, vagy éppen meg is gyógyultak azóta. Történeteik arra is rávilágítanak, hogy nem lehetünk eléggé óvatosak. Az évi rákszűrés és a modern, biztonságos, akár otthoni önmintavételes HPV-tesztek elvégzése a minimum, amit meg kell tennünk, de emellett a rendellenes jeleket is időben észre kell vennünk.

Zsuzsa: „Próbáltam úgy felfogni, hogy az én méhem már betöltötte a feladatát”

Zsuzsa 45 éves korában P3-as eredményt kapott a nőgyógyászánál (ez közepes kockázati állapotnak tekinthető a rák esetleges kialakulása szempontjából), és a vírus jelenlétét is kimutatták a szervezetében. Ilyenkor az orvosok gyakorta alkalmaznak konizációt, vagyis kimetszenek egy kis darabot a méhszájból, majd elemzik. Ezáltal nemcsak az derül ki, hogy jelen van-e daganat a szervezetben, hanem az is, hogy mennyire kiterjedt területen. Zsuzsánál sajnos az elváltozás rosszindulatú volt, és nem sikerült körülhatároltan eltávolítani.

Ilyenkor a következő lépés megállapítani, hogy a páciens műthető-e, például az alapján, hogy mekkora a daganat. Ha túl nagy, akkor sugár- vagy kemoterápiával igyekeznek csökkenteni a méretét, ha viszont műthető, akkor kérdés, mennyire kell vigyázni a páciens szerveire. Ha az életmentés az egyedüli szempont, akkor a legbiztosabb az, ha mindent, ahová csak átterjedhet a betegség, eltávolítanak. Ám ha fiatal nőről van szó, aki esetleg szeretne még gyereket (netán egyáltalán nincs még neki), akkor általában megpróbálják megmenteni a méhét és a petefészkeit. Sajnos nem mindig sikerül.

Zsuzsa esetében – akinek van két lánya – eltávolító, úgynevezett Wertheim műtétet végeztek.  „Próbáltam úgy felfogni, hogy az én méhem már betöltötte a feladatát. Ha ez a gyógyulás ára, akkor nem kérdés, legyen műtét” – mondta el az NLCafénak. Az operáció sikerült, de az idő sem könnyű, ami utána következik. Háromhavonta kell kontrollra járni, és csak öt év után lehet kimondani: a páciens meggyógyult. „Ez többet nem jön vissza – csak így lehet hozzáállni. Úgyhogy már nem ezen jár az agyam mindennap” – mesélte Zsuzsa, akinek a betegség következtében alaposan megváltozott az életminősége. „Nem lehet úgy pisilni, mint azelőtt. Egy ilyen műtét után nem érezzük az ingert, óra szerint kell vécére menni, és vannak, akik kénytelenek katéterezni magukat egy életen át.”

Zsuzsa történetében fontos, hogy ő, mielőtt megtudta, hogy baj van, nem észlelt semmilyen tünetet. Ezért nagyon fontos, hogy évente ott legyünk a nőgyógyásznál, vagy akár a ma már otthon is elvégezhető, online rendelhető HPV-teszttel végezzük el az egyszerű vizsgálatot. A weboldalon keresztül megvásárolható önmintavételes teszt ráadásul sokkal érzékenyebb, mint a hagyományos citológiai mintavételi eljárás. A citológia a rákos eseteknek akár a 30%-át nem fedezi fel. A rákmegelőző műtendő eseteknek pedig közel 50%-át véti el.  A HPV-teszt még azelőtt azonosítja a vírusokat a szervezetben, hogy bármiféle elváltozást okoztak volna. Ez különösen fontos annak tükrében, hogy minden második rákos eset olyan nőnél fordul elő, aki jár szűrésre, és a rákos esetek harmadában a rendkívül súlyos betegség ellenére negatív citológiai eredményt kapott, pedig a citológiai rákszűrés feladata az lenne, hogy még a rák kialakulása előtt találja meg a problémát.  

Ramóna szintén arra példa, amikor valaki már a gyerekvállalás után betegszik meg. Bizonyos szempontból emiatt csak még több benne az aggodalom. Pláne, ha áttétes rákkal találja szemben magát. Ilyenkor lesz csak igazán fontos, hogy az orvosok képesek-e legyőzni a betegséget, hogy lesz-e a gyerekeknek újra teljes értékű anyukájuk. Hiszen Ramóna gyerekei ekkor még csak négy- és nyolcévesek voltak.

Ramóna: „Ez nem lehet, két pici gyerekem van, és meg fogok halni”

Ramónánál (aki alig múlt harminc) is hasonlóan indult a dolog, mint Zsuzsánál: hirtelen alakulhatott ki az elváltozás, mert az utolsó nőgyógyászati vizsgálatnál még minden rendben volt. De nála legalább akadtak figyelmeztető jelek: hóközi vérzések. A legtöbb nő, sőt még az orvosok sem mindig gondolnak ilyenkor komoly dologra. Talán egy gyulladás, talán hormonprobléma… Mégis, van, hogy ilyen esetben is konizációt javasolnak: az tud biztosat mondani. Ramóna esetében ez a „biztos” sajnos a rosszindulatú daganat diagnózisa volt, vagyis méhnyakrák. 

Nála is elvégezték a Wertheim-műtétet, az ő méhét is el kellett távolítani. Ennek ellenére nem esett nagyon kétségbe a család, úgy voltak vele, a legfontosabb az édesanya életének biztonsága. Sajnos esetében azonban egy nagyon rossz forgatókönyv valósult meg: az elváltozás kiújult, és sorra találtak tumort a hólyagon, a vastagbélen, a végbélen és a nyirokcsomókban is. „Arra gondoltam, ez nem lehet, két pici gyerekem van, és meg fogok halni. Sírtam, felhívtam a férjem… Aztán mély levegőt vettem, azt mondtam, most vége a nyafogásnak, mert ezzel nem teszek jót senkinek. Meg fogok gyógyulni, és kész” – emlékezett vissza.

Sugár- és kemoterápia következett, nem volt könnyű végig csinálnia a kezeléseket sem fizikailag, sem lelkileg. „Amikor rákos vagy, elsősorban magadra és befelé kell koncentrálnod. Minden erődet össze kell gyűjtened, hogy agyban ott legyél. Az, hogy közben kicsi gyerekekről kell gondoskodni, nehezítette ezt. Nem tudtam »önző« lenni, mert ott voltak ők.”

Bár sok fájdalommal járt, Ramónánál szerencsére eredményes volt a kezelés: jelenleg tünetmentes. Tisztában van vele, hogy a betegség visszatérhet, a családja tartja benne a lelket. „A férjemmel együtt akarok megöregedni, nagymama akarok lenni… Addig pedig próbálok úgy élni, mintha a rák sosem lett volna.”

Nikoletta: „Megsegített a sors, itt vagyok, élek”

Nikoletta esetében különösen nagy szerencse, hogy kislánya még a rák megjelenése előtt megszületett, hiszen nagyon sokáig vágytak rá: az anya hét lombikbébi-kezelés után esett teherbe. Férjével ugyan szerettek volna még gyermeket, de sajnos a betegség miatt nem lehetséges.

Nála is a rutinszerű rákszűrés mutatta ki a bajt. „Hétfő este, fél hétkor csörgött a telefon. A nőgyógyász asszisztense volt, azt mondta, másnap menjek be. Amikor megtudtam, hogy méhnyakrákról van szó, azt hittem, összeesek, megfordult velem a világ.”

Konizációs műtét után az orvosok arra jutottak, hogy ki kell venniük a nő méhét és az egyik petefészkét. Ráadásul hiába maradt meg a másik, a sugár- és a kemoterápia tönkretette azt is. Vagyis nem lehet több gyermekük, de próbáltak nem erre koncentrálni. „Amikor kiderült, hogy ki kell venni a méhemet, napokig nem tudtam aludni, és nagyon sokat sírtam. Persze azt mondtam, vegyék ki, attól én még ember maradok, csak itt legyek a gyerekemnek. Az nem lehet, hogy ennyit küzdöttem érte, mindent bevállaltam, és az legyen a vége, hogy másfél évesen itt hagyom! És talán tényleg van ebben valami, mert megsegített a sors, itt vagyok, élek.”

Mindez már több, mint két éve történt, Nikoletta azóta is jól van. A műtét után ugyan még sokáig nagy fájdalmai voltak, és ő is érzi a betegség nyomait, szerencsére minden lelete negatív.

Nikolett: „Mindenkinek azt mondom, tanuljanak az esetemből!”

Eddig olyan nők történetét meséltünk el, akik megélhették az anyaság örömét, mielőtt beütött volna a tragédia, de sajnos nem mindenki ilyen szerencsés. Nikolett férjnél van, azonban hiába vágytak gyermekre, a méhnyakrák keresztülhúzta a terveiket.

„A menzesz lezajlása után nem sokkal megint vérezni kezdtem. Tudtam, hogy valami nincs rendben, és rögtön kértem időpontot a nőgyógyászhoz” – mesélt az első gyanús jelekről. Ő is a felelős nők közé tartozik, rendszeresen járt szűrővizsgálatokra, de egészen addig sosem találtak nála semmit. Akkor azonban méhszájsebet fedeztek fel az orvosok, és a citológiai vizsgálat is magas fokú kockázatot mutatott. Kimetszettek egy kis szövetdarabot, és a mikroszkópos vizsgálat egyértelműen daganatot mutatott, nem is kicsit: először sugár- és kemoterápiával zsugorították. „A sugárterheléstől viszont annyira tönkrementek a petefészkeim, hogy hiába maradna meg a méhem, esélytelen lenne, hogy várandós legyek.” Niki azóta csaknem negyven kezelést kapott, ami nagyon megterhelő; most a műtéti időpontjára vár. „A sugártól teljesen összeégtem és állandó hasmenéssel küzdöttem, de a kemó még rosszabb. Nagyon gyenge vagyok, fájnak a végtagjaim, sokat fekszem. Hiába mondják, hogy gondolkodjak pozitívan, nem megy könnyen.”

A fiatal párnak egy közös veszteséget is fel kell dolgoznia: nem lehet gyermekük. „Még nem volt meg a nagy kiborulásom, nem sírom el magam, ha meglátok egy gyereket, vagy ha valaki megkérdezi, hogy nekünk mikor lesz már. De szerintem ennek is el fog jönni az ideje. Most nem ez foglalkoztat, inkább a gyógyulás. Azóta mindenkinek azt mondom, hogy tanuljanak az esetemből. Nem egy olyan ismerősöm van, aki tizenéve nem volt nőgyógyásznál…”

Hasonló veszteséggel kell megbirkóznia Rékának is, aki még csak a harmincas évei elején jár. Nála is pecsételő vérzéssel kezdődött minden, majd jött a görcsös hasfájás. Sajnos hamar kiderült, hogy az ő esetében is rákos elváltozás okozza a tüneteket, és sürgősen műteni kell. Olykor előfordul, hogy csak operáció közben látszik egyértelműen, megmenthetők-e a belső női nemi szervek. Rékánál ez különösen fontos kérdés volt, hiszen még nem volt gyermeke. „Felkészítettek rá, hogy bármi lehet. Az a céljuk, hogy minden szervet, amit csak lehet, megmentsenek, de nem tudják, sikerül-e. Így bemenni a műtétre nagyon embert próbáló.”

Réka: „Sosem szabad feltenni a kérdést, mi lett volna ha…”

Sajnos Réka esetében nem sikerült a második kihívás. Megmentették ugyan az életét, de a méhét nem tudták. Még petesejtet sem lehetett levenni tőle, hogy később esélye legyen vér szerinti gyermekre. A kórházi napok után tolószékben, katéterrel vitték haza Rékát, és kéthavi otthoni fekvés következett. „Szörnyű volt. Sem enni, sem pisilni, semmit nem tudtam. A szüleim ápoltak.”

Kemoterápia után ma már tünetmentes, de a mindennapok továbbra sem könnyűek. Az operáció során ugyanis elvágnak például olyan idegeket, amelyek az ürítést segítik. Magyarán: az ember nem érzi, hogy mikor kell pisilnie, székelnie, és bizony a nemi életben sincs már meg az az érzékenysége, mint régen. Ezenkívül – mivel nincsenek meg a petefészkek – beáll a korai klimax a hőhullámokkal és az összes egyéb kellemetlenséggel együtt.

„Azt gondoltam, én innen kezdve senkinek nem fogok kelleni. Hiszen senki nem akar olyan lányt, akinek nem lehet gyereke, akinek ekkora seb van a hasán. Bele voltam betegedve. Leírtam, eltemettem magam.”

Egészen addig tartott a depresszív állapot, amíg Réka megismerkedett a barátjával. A családalapítás szempontjából azonban sajnos már későn. „Azelőtt mindig is úgy voltam vele, hogy szeretnék gyereket, csak nem volt olyan párom, akinek szültem volna. Most pedig, mikor megtaláltam, már nem lehet. De azt már megtanultam, hogy sosem szabad feltenni azt a kérdést, hogy mi lett volna ha…”

Réka azt mondja, baj, hogy a nők többsége nem jár legalább évente szűrésre. „Sajnos, amíg valami nem fáj, addig az ember hajlamos halogatásra.”

Laura: „Bízom a legjobbakban”

Hogy egy pozitív történettel zárjuk a sort, elmeséljük Laura történetét, akinek az esetében szerencsére sikerült megmenteni azokat a bizonyos nagyon fontos szerveket. A modellként dolgozó lány nagyon bízik benne, hogy nemsokára édesanya lehet.

Két hétig voltam kórházban, és utána is külön kellett laknunk a barátommal a sterilitás miatt. A pisilés nem sikerült, így még két hónapig katétereztem magam.”

Ha sikerül is a fogantatás, a Laurához hasonló anyák veszélyeztetett várandósnak számítanak, így a terhesség második felét kórházban töltik. Sajnos gyakori, hogy amint megszületik a baba, a megviselt szerveket mégiscsak el kell távolítani. „Jó orvosom volt, és minden a lehető legjobban történt nálam, de annak ellenére, hogy a méhemet visszatették, nem biztos, hogy működni fog. De bízom a legjobbakban. Még nem volt olyan eset, hogy valaki ilyen műtét után két gyereket tudott volna szülni. Én akarok lenni az első!”

Laura azóta minden barátnőjét szűrésre küldi. Azt mondja, „a legnagyobb hülyeség, ha valaki azért nem megy el, mert a nőgyógyászati vizsgálat kellemetlen vagy fél tőle, hogy mi derül ki. Ha nem a legjobb eredmény születne, akkor sem szabad rögtön megijedni. Ha én túl tudtam lenni egy rákon, másnak sem szabad félnie!”

Ráadásul már azon nők számára is létezik egyszerű, gyors és megbízható alternatíva, akik kényelmetlenségtől vagy félelemtől, kellemetlenségtől tartva nem szívesen mennek el a nőgyógyászhoz szűrésre. Nagyon fontos, hogy az a nő, aki nem jár kenetvizsgálatra, az legalább egy – a korábban említett – otthoni HPV-tesztet végezzen el magán, saját kezébe véve ezzel a sorsát és megóvva az egészségét!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top